Jó ideje neki akartam már kezdeni ennek a blognak, hónapokkal ezelőtt. Most az első mejegyzésben talán jó lenne valami kis felvezetőt, bevezetőt írni némi háttér infóval, de ehelyett inkább belecsapok a lecsóba. Sőt, rendkívül szellemesen akár azt is mondhatnám, hogy in médiás rés kezdem a naplózást, mert az első bejegyzés témája egy pina magazinnak is írogató kishölgy lesz, a bevezetést pedig majd megejtem később.
Igazából a lányka - hívjuk Katinak - bő egy hónapja nem része az életemnek, mégis sikerült ma este utánam lőnie egy olyan emailt, ami megadta a kezdőlökést az első bejegyzéshez. Tehát valójában köszönettel tartozom neki. Katival a facebookon ismerkedtem meg - nem csajozós/pasizós alkalmazást használtunk, nem is jelölgettük egymást ismeretnenül, hanem a klasszikus értelemben vett közösség építésből nőtt ki a dolog: egy közös ismerősünk postjára reagáltunk mindketten, majd abból kerekedett egy egyre személyesebbé váló beszélgetés ami végül egy randi után egy együtt töltött hétvégében kulminálódott.
Az már a levelezés alatt látszott, hogy egy értelmes, szórakoztató és mellesleg rendkívül jól fogalmazó lányról van szó. Az egész ijesztően jól indult, már kezdtem félteni a közeljövő hűvös vadászatait. Sőt, újra mindenféle ketreceket vizionáltam, amiket tehetségesen tudok magamra zárni. Persze szerencsére találtam egy-két hibát ami azért arra utalt, hogy legyen bármilyen értelmes és vicces ez a lány, nem ő lesz az, aki véget vet a frissen újra kezdett agglegény életnek. Pl. nem igazán sportolt, és hogy fokozza az egészséges életmódot, még csak nem is evett. Na meg azért a kémia sem működött teljesen - érdekes módon alapból rendben volt, de ahogy belemelegedtünk kifejezetten kellemetlenné vált mind a nyála mind a bőre illata. Ilyen persze van, csak én még nem találkoztam vele.
No, de hogy visszatérjek a támához... a sok lelkizős beszélgetés közben valahogy lett egy fura megérzésem - már megint egy konfliktus kerülő csaj... Na most ha megírtam volna a bevezető bejegyzést, akkor tudnék linkelni, de majd utólag. Az ilyen lányoknak valahogy nagyon bejön a non-konform, lázadó, társadalmi- és személyes nyomásra érzéketlen lényem. Elsőre azt gondolnám - sőt, azt is gondoltam, bár akkor még ez nem volt ilyen erős felismerés - hogy hát ez a szerencsés esete az ellentétek vonzásának. Ők majd kapnak egy kis bátorítást és tanulnak egy kis karakánságot, én pedig egy kicsit vesztek a sorjáimból. Egy baj van, hogy a konfliktuskerülő viselkedés valójában innen nézve elviselhetetlen. Egyébként is csak azoknak kellemes, akik pofátlanul kihaszálják az ilyen embereket (ne haragudj, nem érek rá holnap, nem tudnád megcsinálni helyettem a munkámat?). Aki együtt akar működni az meg fogja szívni. Vagy azért, mert a konfliktuskerülő energiáit mindig le fogja kötni valaki aki kihasználja, vagy azért a felszínen mindenbe bele fog egyezni az illető még akkor is, ha esze ágában sincs úgy tenni. És nem is fog nem rzi a nyomást.
Na de hagyjuk az általánosságokat. Katival konkrétan az történt, hogy elfelejtette közölni, hogy akkor a részéről ennyi volt. Összesen az egész kaland egy hétvége majd egy hét kihagyásal egy hétig tartott. Aztán jöttek jajj, bocs most nem érek rá dumák. Ma nem, holnap nem, aztán elutazom, aztán ez, aztán az. Persze az ember ilyen korban már nem egészen hülye és pontosan tudja, hogy ha egy "haver" kerdvéért lemondja egy lány a randit, aztán meg nem, hogy nem keres veszetten másik időpontot, de felvázolja, hogy a következő 5-6 napban már sajnos nem ér rá, hát ott nincs sok keresnivaló. Akkor sem, ha a másik közben folyamatosan keres, csetel, jópofizik, emilez, flörtöl. Kati is ezt játszotta. Na meg vagy négyszer megjátszotta azt, hogy amikor felvetettem, hogy menjünk el és beszélgessünk egyet - avagy zárjuk ezt le normális emberek módjára - akkor az utolsó pillanatban dobott egy emailt, hogy hát ő most pont el van csúszva a munkával, meg amúgy sem biztos abban, hogy akarja ezt a kapcsolatot. Gondolkodik és majd beszélünk később. Viccnek jó, de hát neki ragaszkodnia kellett ahhoz a képhez, hogy köztünk van valami, ellenkező esetben ugye beismerte volna, hogy elfelejtett elköszönni, csak úgy elszökött csöndben.
Sajnos a végén sem sikerüt kirángatni a játékából - búcsúzóul, válaszul az utolsó "bocs, de én most ezt nem tudom, ne haragudj" emailjére, amit egyébként egy hónappal azután írt, hogy utoljára találkoztunk, azért összefoglaltam neki a fentieket és hogy mennyire értékelem, ha totál hülyének néznek. Sajnos válaszolt rá és sajnos lesajnálóan mocskolódásnak minősítette. Vagyis nem ment át belőle semmi.
A tanulság csak annyi, hogy vigyázzatok a konfliktus kerülő lányokkal :). Egyébként elég egyszerű felismerni őket - rendkívül vonzódnak a megmondós pasikhoz illetve az ilyen történetekkel lehet őket jól szórakoztatni. A munkahelyen hülye a főnökük, de nem lehet neki megmondani, mert... Sőt, általában egy csomó hülye ember veszi őket körül, akikkel nem érdemes szembeszállni.
