Az vagyok én. Szerintük. Legalábbis ezzel fárasztanak a nőbarátaim - mindketten - a kezdetek óta, vagyis úgy négy hónapja. Mondjuk most épp kiégett vagyok, ami jó és cél, de még erre is megkaptam ma együkktől, hogy megtevezve. Pedig csak egy kis álpanaszkodást eresztettem meg felé skype-on, hogy elegem van a nőzésből. Amikor nekiestem a projektnek, akkor azért korholt egy kicsit, hogy hát nem lehet ezt ilyen tudatosan, hogy ln majd nem leszek szerelmes, meg hogy kiégetem magamban az ezirányú végyat és akkor majd jó lesz.
Mert azt mondtam ez a terv. És tényleg ez. Maximum nem úgy sikerül, ahogy akartam. De a lényeg, hogy legalább kétszer-ötször (tehát tízszer) végighallgattam, hogy nem lehet ilyen tudatosan. De igazából ez nem arra szokott a válasz lenni, hogy mit csinálok, hanem, hogy mit nem. Most is úgy zajlott a beszélgetés, hogy miután felvetettem, hogy asszem elegem van a hódítósdiból egy időre, a Zsófi fedőnevű nőbarát és sok szempontból sorstárs visszakérdezett, hogy "komoly kapcsolat?". Erre persze egy válaszom volt, hogy azt azért még nem. Az első lendületvesztést nem tekinthetjük a vágy halálának. Vagyis most egy kis pihenőt tartanék.
És erre kaptam meg már megint a "túl tudatos" szitokszó párt. Pedig hát azért a komolynak csúfolt kapcsolatokat sem árt valamiféle erős vágyra alapozni. Sőt, azokat kell igazán. Fura dolog ez tudatosságtól való írtózás, több nőnél is láttam már. Természetesen az érzelmek helyett nem használhatjuk az értelmünket - ezt korábban már sok-sok küszködés árán megtanultam magamtól. De amíg még, illetve amikor épp nem sodornak az érzelmek vízesései, akkor azért ilyen kérdésekben is használhatja az ember fia az értelem lapátját. Ha nem vagyok felkészülve a lottóötösre, akkor inkább azon a héten nem lottózom, mert ha mlgis nyernék, akkor azzal több kárt okoznék magamnak, mint így. Persze ez főleg csak férfi aggyal elfogadható, az általam ismert nők szinte mind ösztönösen undorodnak és tiltakoznak minden hasonló megnyilvánulásom hallatán. Nekik az kell, amit a romantikus filmek és a regények véstek hosszú évtizedeken keresztül a tudatalattijukba: a szerelem az egy csodaszép véletlen és ember abba bele nem piszkálhat.
Volt ifjú hősszerelmes koromban egy idézet, ami nagyon tetszett. Pont akkor olvastam, amikor Krisztibe, a másik jelenlegi nőbarátba voltam eszetlenül szerelmes - akkor egybként úgy tűnt, hogy viszonzottan. Szóval ezt írta Kundera a Lét elviselhetetlen könnyűségében:
A szerelem akkor szép, ha úgy röpködnek körülötte a véletlenek, mint Assisi Szent Ferenc vála körül a galambok.
Valószínűleg pontatlanul idézem, de ez a lényeg. Nem egyszer idézte vissza nekem Kriszti az elmúlt hónapokban. Mert, hogy akkor még nem akartam tudatos lenni. Pedig hát az voltam az élet legtöbb dolgában, épp csak érzelmileg voltam tudatlan, ennek következtében effektív tudattalan. De az olyan helyes. Csak azt felejtik el a lányok, a drágák, hogy ezek az önismereti és helyzet értékelési tudatlanságok alapozzák meg aztán a későbbiekben a legtöbb esetben a jó kis szenvedős kapcsolatokat.
Én továbbra is azt mondom - amíg és amikor nem vagy kész rá, ne próbálj meg tartós, mély, értékes kapcsolatot építeni. Mert annak is kell az alap.
