Hűvös vadász

Ha jól nézem három hónapja ígértem meg, hogy folytatom. Sajnos azóta is tovább vekengtem az augusztus végén megismert lánnyal. Az utóbbi három hónap nagy részét lényegében elpocsékoltam. Pontosabban részben. Mert közben tanultam egy csomó mindent magamról és persze a nőkről. Igaz, a modellem, az Alliteráló nevű lány, akiről és aki miatt eddig nem írtam, nem épp tipikus. Szerencsére. Talán nem is elviselhető. Viszont rengeteg olyan tulajdonsága és reakciója van, amiről mi férfiak azt gondoljuk, hogy nagyon jellemző a nőkre. Csak hát nála sokszorosan felerősítve jöttek elő. Kicsit olyan volt vele lenni, mint egy totál jeges fekete pályán síelni. Vagy Kitzbühelben csapatni lefele 140-nel.

Minden apró hiba végzetes, és esetleg csak akkor jössz rá, hogy korábban elkövetted, amikor már borulsz. Viszont utólag azt mondom, hogy tanulni remek terep volt, még ha kicsit intenzív is. A tapasztalatokat majd kevésbé meredek pályákon remekül fogom tudni alkalmazni. De az is biztos, hogy ilyenbe még egyszer nem megyek bele. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy itt is felismertem az első pillanatokban, hogy nem lesz ennek jó vége, csak amíg eddig az ilyen nőket mindig elhesegettem, most belementem a játékba.

A tapasztalatokat majd elemzem, valószínűleg le is fogom írkálni, ahogy beugranak a történetek. Most pedig becélzok egy jól bejáratott húspiacot, ahol a tavalyi nyári szezonzárás óta nem voltam. Még akkor is, ha a ma estére meghirdetett "szingli party" rendkívül cikin is hangzik.

Mondjam még?

A hajnalban - vagy inkább reggel - lezárt buli után a vasárnapot csak az éjszaka elfogyasztott alkohol tette másnappá. Persze a lány reggeli üzenetére nem válaszoltam, mert attól, hogy ő ilyen kapkodós, attól még kell a vonzalom éledéséhez a várakozás és a bizonytalanság.

Aztán délután írtam egy-két sort, és gondoltam, hogy majd estefele, ha hazaértem, hívom. Épp csak leültem úgy kilenc felé, bepöccintettem a laptopot, hogy megnézzem, hogy válaszolt-e, mielőtt hívom, meg egy picit összeszedtem a kevés alvástól nem épp top formában lévő agyam segítségével a gondolataimat, hogy kellőképp szórakoztató legyek a telefonban. De az üzenet már ott volt,valami halvány célzással arra, hogy megígértem, de nem hívtam. Gyermekkorom kedvenc játszmája: amikor előre leoltanak valamiért, aztán ha mégsem csináltam, akkor némi magyarázkodás után (ami ugye lelkileg eleve vesztes pozíció) félig-meddig kiradírozza a vádló a feketepontot. Ennek az eredője néhány feketepont meg egy jó rakás szürkés maszat. Jóvátétel, mea culpa sosincs a másik oldalon. Pedig az kéne, hogy egálba hozza a vádaskodást.

Na de egy idegen csajszi egy jól ismert játszmával nyilván nem tud sérülést okozni. Annyi történt csak, hogy ő magában rombolta egy kicsit az imidzsemet, ő magában karcolgatta egy kicsit a játékot. De ha már türelmetlen és önbizalomhiányos volt a szentem, akkor legalább kihasználtuk a dolog előnyét is - másnap estére beszéltük meg a randit. Mennyivel kellemesebb ez, mint a szokásos koreográfia. Hétvégén ismerkedés, hét első felében randi egyeztetés, hét második felében vagy vasárnap randi (péntek-szombat leetőleg nyilván nem). Már ha nem úgy alakul, hogy még aznap éjszaka rövidre zárjuk a dolgot. De hát általában azért nem úgy alakul. Csak néha.

Szóval beültünk beszélgetni egy helyre, ami nincs tőle túl messze. Kicsit meglepett, hogy az ilyenkor szokásos szolíd bor, fröccs esetleg sör mellé egy idő után elkezdte pdzegetni, hogy dobjunk már egy felest is. Nem vészes, de mégis minek, ha randizunk és nem kocsmázunk. 11 körül a móka kedvéért jött egy telefon Háziúrtól, amiben arról érdeklődött, hogy otthon alszom-e, mivel hazajött, de a lakáskulcsát kint felejtette. Namost az előző hétvégi egyéjszakásból (is) tudom, hogy fél méteren belül simán lehet hallani, hogy mit mondanak az embernek a telefonba. De ha nem is, akkor is elég nehéz erre úgy válaszolni, hogy az emberrel szemben ülő másik ne vegye le az üzenetet. Lásd a kettővel ezelőtti bejegyzést a tagadhatóság szürke zónájáról (plausible deniability). Igen, felnőttek vagyunk, és jó esetben mindkét ember fejében ott van ez lehetőségként, de ha idő előtt kimondatik, akkor abból csak a baj van.

Na de itt most nem lett és végül a Háziúr sem ugrott oda a kulcsért, gondolom inkább a szüleitől kérte el. Mi záróra környékén távoztunk, én mint egy rendkívül gentle man természetesen felajánlottam, hogy hazakísérem. Ő meg megemlítette, hogy van nála igazi Slivovica amit akkor mindenképp meg kell kóstolnom, mert biztos rosszul tudom, hogy nem szeretem a szilva pálinkát. Meg az más. De nem alhatok ott. Mondtam, hogy eszem ágában sincs.

Aztán a kapuban mégegyszer megbeszéltük, hogy akkor felmegyek, de csak iszunk egy Slivot, meg esetleg egy kis fater féle rozét, de nem alhatok ott. Aztán úgy négyig beszélgettünk, amikor szóbahozta, hogy hát nagyon késő van, ha akarok ott aludhatok, de nem lesz szex, meg korán kel. Hétkor. Mondtam, hogy kösz nem, simán hazamegyek. Aztán huzakodtunk egy kicsit azon, hogy rossz fejség-e engen az éjszaka közepén hazaküldeni, amikor nincs tömegközlekedés (átszállás nélkül haza tudok buszozni tőle). Végül azzal szereltem le, hogy nem alszom együtt olyan nővel, akivel nem dugtam. Ettől egy picit felszaladt a szemöldöke, de a magyarázat után igazat adott - akkor felborulna az intimitás és a vágy egyensúlya. Együtt aludni valakivel elég intim dolog. Márpedig ha az intimitást gyorsabban fokozzuk, mint a szexualitást, abból barátkozósdi lesz. Ez pl. nekem olyan testvérség felé tolná el a kapcsolat hangulatát.

Na meg aztán a fenének sincs kedve sem felkelni pár óra alvás után, sem ott vekemgeni egy vonzó nő mellett az ágyban. Úgyhogy szépen menetfelszerelésbe vágtam magam, hogy elinduljak. Persze ha egy nő az éjszaka közepén felvisz a lakására, akkor bármi tis mond, benne van a pakliban a szex. Sőt, annak a hangoztatása, hogy nem lesz szex pontosan ennek a jele. Ugyan kire reagál, amikor ezt mondja? Nyilván nem rám, mert a fejembe nem láthat. Akkor viszont csak saját magára.

A búcsúzkodás elég marasztalósra sikerült. Persze a tisztesség kedvéért még egyszer, még értelmetlenebb körülmények között elhangzott egy az előzőhöz hasonló kijelentés, de az már tényleg az utolsó kör volt az udvaron.

Utólag visszanézve, bár most nem volt szándékos manipuláció a viselkedésemben, ez megint ugyanaz a mechanizmus (trükköt ugye nem írhatok, mert nem csináltam, csak történt), ami korábban már kétszer is eredményre vezetett. Egyszer - ex típusú lánynál - egy szinte megszólalásig hasonló szituban. Scarcity principle: amiről azt hitted, hogy megvan, azt nagyon fájdalmas dolog elveszteni és ha úgy látod, hogy el fog veszni, akkor sokkal jobban kell, mint előtte kellett.

Most épp ennyi a lemaradás, de ebből a bejegyzésből legalább kiderül, hogy miért. Aztán ezen a hétvégén előreláthatólag úgysem történik semmi kalandos, meg az előzőeken is visszafogtam magam, szóval csak kis idő, és ütközünk a valósággal.

Szombaton - ami most az előző bejegyzést követő szombatot jelenti - megint a Creolban kötöttünk ki magashelyessel. Első nekifutásra reménytelenül üresen találtuk, a szomszédos Ötkertbe meg megint csak egy félórás sorbanállással lehetett volna bejutni, ezért elsétáltunk melegíteni a Negroba. A melegítés ugye elvileg arról szólna, hogy az ember olcsóért ledob egy pár italt, miközben dumál a haverokkal. Na hát a Negro az a város egyik legdrágább kocsmája. Persze formailag nem kocsma, mert tele van nagyon menő arcokkal meg trendi berendezéssel, de mivel ülni lehet meg italozni, ezért funkcionálisan mégis csak egy kocsma. Még ha nagyon trendi cicababákkal és pénzes faszikkal is van tömve. Hogy pénzesek a faszik az logikusan következik abból, hogy ilyen helyre járnak, és hogy foglalkoznak velük a trendi cicababák. Mert kinézetre azért bőven átlag alattiak voltak a hímek. Kocsmaszociológia. Mi mindenesetre csak egy sört ittunk, mert mindamellett, hogy nagyon nem éreztük magunkat odavalónak, még iszonyat nagy tömeg is volt. Ahogy kivégeztük a korsókat, mentünk is vissza a Creolba.

Még így is relatív korán érkeztünk. Egy darabig stratégiailag elég jó helyről figyeltük a felhozatalt. Gyakorlatilag mindenki elsétált előttünk. Mindenki aki a táncteret célozta be. Ezt azért egy laza háromnegyed óra alatt sikerült megunni, ezért beküzdöttük magunkat az addigra teli tánctér közepére. Magashelyes persze három perc után elővezette, hogy nincs semmi érdekes célpont, aztán mégis kiszúrta azt a két nőt, akik szerinte az előző helyen is nagyon érdeklődtek irántunk és akiket ott még jófélének mondott. De nem léptünk. Ő elég hamar elunta és félrevonult, én meg kerestem valamit, aminek támaszkodni lehet és bent maradtam nézelődni. Meg is jelentek egy idő után az érdekesnek tűnő lányok. A szokásos módon egyszer csak megjelent egy páros mellettem, táncoltak egy darabig, aztán odébb álltak. Azóta utána is olvastam a dolognak, ami persze megerősítette a megfigyelésem - ha ilyen van, akkor az érdeklődő lány szinte mindig háttal áll. Esetleg oldalt, de nem néz oda. Az a játék, hogy megmutatja magát, de nem jelez, legyél elég tökös magadtól is (persze ezzel jelez, mi tudjuk). Ezzel ugye csak az a baj, hogy adott esetben még az arcát sem látja az ember fia. De hát simán belefér az, hogy az ember leszólítja a lányt, aztán majd menet közben eldönti, hogy tetszik-e neki. Van annak eg csomó előnye is, pl. izgalmasabb, mint a nagy fogásra várni.

Volt is egy harminc körüli egész ígéretes példány, de nem mozdultam elég határozottan, aztán egy idő után valami szerencsétlen fellépésű fickó ráugrott, aki aztán az este végéig lógott rajta. Közben feltűnt mellettem egy nagyon széparcú fiatal magas szőkeség. Egyből nyomtam is az SMS-t Magashelyesre, hogy jöjjön azonnal, találtam egy nekivaló jófélét. Odajött, aztán mosolyogva világosított fel, hogy ez az a nő, aki még az előző héten kaparászott körülöttem az Ötkertben. Hát most kicsit jobban nézett ki. Jól láttam akkor is, hogy a ruha is teszi. Akkor minden alkati hibáját kidobta, itt jobb volt, aztán egy héttel később láttam a metróban, ott meg szuper. Két számmal kisebb gatya helyett egy normális szoknya. Sokat számít az első benyomásnál. Mire kitaláltam volna, hogy mit mondjak, szépen eloldalgott a gyanúsan fiatal barátnőivel együtt. Mondjuk nem csodálkozom rajta, volt az vagy fél óra is, amíg öszehoztam.

Aztán ahogy elmentek, újabb érdekességet találtam - két kissé túlkoros, úgy saccra harminc kettő körüli, de nagyon rendbenlévő nőt két negyven plusszos fószerral. Meglepő módon nem a magas cékony barna tetszett meg, hanem az alacsony csöcsös-faros szőke. Ahogy elmentem mellettük WCre, meg is volt az üzenetértékű szempillantás. Aztén később ezek is megjelentek mellettünk - a fickók nélkül persze. Mi táncoltunk, meg mellettünk ők is, de valahogy nem alakult összhang. Magashelyes meg is szólította a barnát, aki valami értetetlen dolgot mutogatott neki miután hárított. Aztán én a szőkét. Épp indultak volna haza, ahogy a beszélgetésükből kiderült. Mármint az én célpontom próbálta hazarángatni a másik lányt, de annak nem nagyon akarózott, ezért belefért tíz perc beszélgetés. Aztán mégis az lett, hogy a nagy búcsúzkodás ellenére maradtak. A lány meg felvetette, hogy akkor ihatnánk valamit. Na, gondoltam ügyesen meghivattad magad, gratulálok. Addig szimpatikus volt, de itt elég rossz érzésem lett. Egészen a fizetésig, amikoris mindenáron bele akarta adni a saját részét. Na itt nagyot javított. Sőt. Persze nem hagytam, már csak azért sem, mert annyira korrekt volt. Megegyeztünk, hogy övé a következő kör.

Aztán jött még pár óra beszélgetés meg egy kis tánc. Nem volt teljesen zökkenőmentes és első pillanattól kattanós a dolog, legalábbis én nem úgy éreztem, de az eddigi rutinnak köszönhetően elég könnyen kezeltem. A részleteket kihagyom, mert amúgy teljesen normális volt a lány, miután másodszor is sikerült felkelteni az érdeklődését, egyszerűen csak működött az egész.

A történet szempontjából izgalmas csak két dolog volt. Az egyik a - mint addig kiderült - vidéki és férjezett barátnő, aki összeszedett valami kajlafülü, igazoltan beszari alakot, akit aztán alig tudott ott hagyni, miközben az én célpontomnál kellett aludnia. A másik a kis szőkém, amikor búcsuzkodás közben - addigra már elég jóban voltunk - miután elkértem a telefonszámát, megkérdezte, hogy akkor estefelé felhívom-e. Vészcsengő. Meg persze egyben hatalmas zöld lámpa is, meg jó érzés, hogy nem kell taktikázni, könnyű menet lesz, de leginkább vészcsengő. Azt mondta nem fontos, ha nem akarom, csak tudni szeretné. Vagyis türelmetlen és nem bírja a bizonytalanságot. És ezt egyből egy idegen pasi orrára köti. Persze megígértem, hogy felhívom, aztán hazajöttem.

Rossz szokás szerint leültem a gép elé azzal a kifágással, hogy reggelizem. Úgy hat körül jött az értesítés az iwiw-ről, hogy írt a lány...

Megint az van, hogy szórakoztatóbb csinálni, mint írkálni róla. Talán azért is, mert egy kicsit rutin, de azt is lehet egy darabig élvezni. Így lett szép lassan két hét a lemaradás. De most összekapom magam. Pl. most is bejegyzést írok hajnali negyen négykor ahelyett, hogy Magashelyessel a Bankármulatóban horgásznék. Bár van annak más oka is.

Két hete pénteken Harcosanyu és a pasija bemutatós bulit szerveztek. Engem a srácnak, a srác barátnőjét meg Harcosanyunak kellett megmutatni. Igen, ez olyan gyanúsan összehozós bulinak hangzott nekem is elsőre, már csak azért is, mert Harcosanyu pedzegetett is valamit. Aztán lenyoozta a lányt, és közölte, hogy nem néz ki elég jól. Ennek ellenére - mármint a kavarós felvezetés ellenére - belementem a dologba. Érdekelt a srác, végülis mégis egy barátom újdonsült párja, a barátnő meg vagy jó nő - es a rosszabbik eset - vagy vannak használható barátnői. Azért Magashelyest is élesítettem, megdumáltuk, hogy éjfél-egy körül ütközünk.

Persze én érkeztem utolsónak a Szimpla kertbe, a többiek már elég vidámak voltak. A barátnő alapból tényleg nem volt egy nagy durranás, olyan kis átlagos arccal, de amellett, hogy nagyon csinos volt - de hülye szó ez, sose gondoltam volna, hogy nygdíjas korom előtt használni fogom - nagyon tudta adni magát. Az egész nőből sugárzott az erotika. És az jó. Sokkal jobb, mint a fénytelen szépség. Ha már választani kell. Márpedig elég gyakran kell, mert a szép arcú csajok között elég sok az, akiből ez hiányzik. Talán szándékosan fogják vissza magukat, mert hogy így is elég sok pasit kell lepattintaniuk, talán a többiek közt sem gyakori, csak őket nem annyira vesszük észre.

Szóval megérkeztem, köszöntem, bemutatkoztunk, a lány meg, akiről akkor még nem látszott, hogy mi lakik benne, egyből sikeresen belezavarodott annak a történetnek a folytatásába, amit épp a megjelenésemkor mesélt. Na, gondoltam ő sem nagyon tudja titkolni az érdeklődését. Aztán később egész részletesen mesélt a pasija munkájáról, aminek feltehetőleg annyi volt a lényege, hogy szó legyen az illetőről, hogy ne mondhassa azt senki, hogy ő nem szólt.

Úgy kétóra felé Harcosanyuék akksija kezdett lemerülni, ezért elindultak haza, a lány meg valahogy maradt. Még eg ykis beszélgetés után szépen becéloztuk a Creolt, ahonnan Magashelyes már küldött pár helyzetjelentő SMS-t. Mire odaértünk nem nagyon volt már kínálat, elég ritkás volt már a közönség is, de két hete még elég meleg volt ahhoz, hogy kettő után is tömve legyen egy zárt szórakozóhely. Maradt tehát a deklaráltan foglalt és látványosan érdeklődő kísérőm. Táncolgattunk, kimentünk levegőzni, átnéztünk a szomszéédban lévő Ötkertbe, ő meg szó nélkül követett, ahogy kell. Bár egy kicsit sem voltam rámenős, de azért csak sikerült a végefelé úgy táncolni, ahogy én nagyon nem szeretném látni a saját csajomat senkivel. Igaz, ebben semmi meglepő nem volt, a tánc szépsége pont az, hogy az, hogy idáig eljut-e a dolog, a legtöbb esetben néhány perc alatt kiderül.

Fél öt körül a lányra rátört a mehetnék, én meg kikísértem, aztán tettem egy erőtlen próbát. Éreztem, hogy nem toltam elég intenzíven ahhoz, hogy ez most összejöjjön, de volt az este elejéről apropó. Még Harcosanyuékkal négyesben beszélgettünk, hogy ki milyen messze lakik, és hogy ki hol fog aludni és akkor rendkívül viccesen valaki megjegyezte, hogy majd nálam, mert én lakom a legközelebb. Így aztán kár lett volna nem felajánlani a lánynak, hogy ha olyan messze lakik, akkor aludhat nálam, mert van hely bőven.

Igen, ez nagyon mesterkéltnek tűnik, de a nemrég olvasottak és persze az eddigi tapasztalatok tükrében egyáltalán nem az. A lényeg a látszat. Pontosabban, hogy legyen egy látszat, amire később hitelesen lehet mutogatni. Angol szakszóval plausible deniability, avagy hihető tagadhatóság, amit persze a PUA szakirodalom is emleget rendesen. Ez valahol (kicsit kevésbé cinikusan nézve a dolgot) az el nem köteleződésről is szól. Ha úgy tetszik védekezés az ellen, hogy az embernek szembe kelljen néznie azzal, hogy következetlennek tartják, ami ugye egy meggyőzési alaptrükk is egyben.

De ahogy mondtam, nem nagyon erőltettem meg magam a lánnyal, reálisan ez egy telefonszám cserére lett volna elég, arra viszont a lelkesedése és a visszajelzések miatt bőven. Ezért aztán nem is volt meglepő a válasz. Mármint tartalmilag nem, mert formailag azért igen. Nekiállt hebegni-habogni, hogy neki most, ahogy mondta, van két éve egy kapcsolatfélesége, és hát nem volt ő mindig jókislány, de most már az akar lenni, meg ha korábban találkozunk, akkor biztos más lett volna, és az mennyire jó lett volna. Bullshit, nyilván. Meg hogy igazából nem tudja, és nehéz döntés, blabla... Talán tényleg az volt, mert vehette volna rövidebbre is a búcsút - láttam már olyat is, nem is egyszer. Utólag végiggondolva talán még innen is lehetett volna menteni, de sajnos ettől a műtépelődéstől felébredt bennem a megmondó, és közöltem, hogy márpedig dönnteni nagyon könnyű, ha nem biztos az ember abban, hogy akar valamit, akkor nem akarja. Ennyi.

És ez tényleg így van, mármint minden barátomnak nyugodt szívvel adom ezt a tanácsot, én is igyekszem követni. Na jó, egy picit finomítva, meg helyzethez igazítva, de ide pont ez passzolt. Csak hát jobb lenne néha inkább ügyesnek lenni, mint okosnak látszani. Ott helyben legalábbis, meg még a záróráig hátralevő fél órában nagyon bosszantott a dolog. Pedig valószínűleg csak annyiról volt szó, hogy tovább kellett volna játszani a dolgot, korai volt még a döntés. Túl tudatos lett volna, nem volt még megalapozott a "jajj, elsodortak az érzelmek" című játék, ami ugye alap ahhoz, hogy úgymond hihetően továbbra is azt gondolhassa magáról az ember lánya, hogy ő nem ilyen (plausible deniability).

Akkor ott csak egy megoldást láttam, persze ahogy a fentiekből látszik, azt is csak utólag - határozottnak kellett volna lenni, és elsodorni, elragadni. Miután kimondtam a lepattintó szavakat, volt is egy apró testbeszéd rezdülése, ami arra utalt, hogy erre várt, de én addigra már döntöttem, ezért nem tudatosult, csak utólag. Pedig nincs ám abban semmi baj, ha ellentmondásosan viselkedik az ember néha, ha mást mond és mást csinál. Sőt, a nők talán még vonzónak is találják ezt, de bizonyos esetekben mindenképp elfogadhatónak - ez megint nem saját kútfő, de az én megfigyeléseim is alátámasztják. Talán még romantikus is a számukra, mert azt látják, hogy az értelmed (a kimondott szavak) és az érzelmeid (amit csinálsz végül) összeütközésbe kerülnek egymással - miatta. De a nők is egész gyakran csinálják ezt (megint csak plausible deniability, később tudnak hivatkozni arra, hogy de hát ők megmondták, hogy...).

A másik lehetőség, amit az azóta begyűjtött tapasztalatok támasztanak alá, egyszerúen hazakísérni. Lehetőleg szóba sem hozni, hogy miért, de ha szóba is kerül, akkor sem kimondva. Mármint ilyen helyzetben. Azzal kikényszeríti az ember a másikból a döntést, amikor az még nem biztos benne. Annak meg tudjuk, hogy mi a vége. A puhatolózó szürke se nem igen, se nem nem zónában kell maradni, pontosabban ott kell halandi. Túl nagyot nem lehet ugrani érzelmileg. Mi előbb döntünk (meg hát, ha csak nem derül ki valami gázos dolog), ők meg nem zárják ki azt, hogy igen. Logikailag ugyanaz a kettő, mégis más a koreográfia.

Hol Harcosanyu, hol ElsőŐ kérdezi ezt meg, amikor csajozós szitukról beszélgetünk. Megpróbálják rámhúzni, hogy valami olyat akarok csinálni, ami nem én vagyok, ami persze elég paradox egy kijelentés (a vágyaid nem te vagy), de sebaj. Gondolkodtam ezen egy picit az előző bejegyzésben leírt tipikus bombanő leszólítós eset után és nagyon jól meg tudtam fogalmazni a választ magamnak.

Volt egy olyan késztetésem mondjuk egy éve, hogy jól akarok tudni ismerkedni, hogy ha úgy adódna, hogy elkezdek arra vágyni, hogy állandó partnerem legyen, akkor ne a bénázásom korlátozza be a lehetőségeimet. Ezt a célt úgy érzem elértem. Ez a múlt hét folyamán nagyon határozottan fogalmazódott meg bennem. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, szükség van egy bizonyos fokú magabiztosságra (már csak azért is, mert az szexi) és rutinra. Hogy ne nézze el az ember, hogy higyjen magának és a jeleknek, hogy ne bénázza el az első pár órát, hogy azt mutassa amit mutatni akar (ami jó esetben önmaga, de az arcok felmutatásának sorrendje bizony nagyon sokat számít), stb. Most úgy érzem, hogy ezt tízből tíz rám rezonáló nővel meg tudom csinálni. Sőt... de a múlt szombatot majd leírom később.

Ehhez nem kell az, hogy olyan nőket is el tudjak csábítani, akik amúgy nem annyira kattannának rám. Sőt, az kifejezetten káros lenne, és majd ha abban is profi leszek, akkor azt a komoly versenyzőknél félre kell rakni. Gondolom nem kell nagyon magyarázni, hogy miért - jó dolog a csábítás, de az is fontos, hogy a másik úgy alapból vonzódjon, lehetőleg a külsőmhöz is, az agyamhoz is, a gondolataimhoz, ahhoz, ahogy működöm - és nem csak ahhoz, ahogy a nőkkel (rosszabb esetben a friss hódításokkal) viselkedem.

Viszont a bejegyzés eleján szereplő kérdésre az a válasz, hogy ennek még nem jött el az ideje. Most élvezem az életet, élvezem ezt a játékot. Azért csinálom, mert jó. Új helyzeteket és új élményeket akarok, akkor pedig nyugodtan játszhatom magammal, a határaimmal.

A kamionosok&kurvák buli másnapján megint portyára indultunk Magashelyessel, de nem lőttünk semmit. Igazából tényleg nem volt mit, a Margitsziget már azon a hétvégén is elég halott volt.

Szombaton aztán a cimbora haza utazott a szüleihez, úgyhogy egyedül vágtam neki. Illetve előtte még beszélgettem és kajáltam egyet az ElsőŐvel, aztán hazakísértem, majd irány a Margitsziget. Nem volt jobb ötlet, meg ott már otthonosan érzem magam. Ahhoz nem volt kedvem, hogy amellett, hogy egyedül ugrom neki annak, ami még hátra volt az éjszakából, még azzal is feszegessem a komfort érzetem, hogy valamelyik be nem járatott helyen pecázom.

A Holdudvar megint félházas volt, nem is nagyon akadt célpont aznap este sem, de azért nézelődtem meg ücsörögtem egy darabig, hátha mi lesz. Kint ültem az udvaron az első sörrel egy asztalnál úgy három körül, amikor megállt előttem egy csajszi és mondott valamit. Szép arca volt, de vékonynak nem tudom hazudni. Mondjuk nőiesen teltnek, ha már egyszer tényleg erősen nőies volt. Összességében határeset. Persze nem értettem, hogy mit akar, aztán abban maradtunk, hogy ott hagyja a szívószálát és megkeresi a barátnőit. Nem voltak meg, úgyhogy visszajött beszélgetni. Nem tartott sokáig, pár perc után egyszer csak lesmárolt. Na ilyen eddig még nem volt a praxisomban.

Aztán előkerültek a barátnők, akiktől közösen elbúcsúztunk. Volt velük egy viccesnek tűnő figura, aki az egyik lányt győzködte, és amikor látta, hogy neki bukó az este nekem meg úgy néz ki nem, akkor tett egy elég ostoba és otromba megjegyzést. Akkor lett egyértelmű, hogy előtte is rajta nevettünk és nem vele. A két lány hazafelé vette az irányt, az én támadóm meg visszarángatott táncolni. Az első szám vége előtt egy kicsivel egyszer csak adott egy puszit, majd közölte, hogy elmegy pisilni. Az előzmények után persze a puszi volt annyira gyanús, hogy nézzem, hogy merre megy. Szépen elsétált a WC folyosójáig, aztán ott mégis a kijárat (vagy a pult) felé vette az irányt. Meglepő fordulat, de nem volt nagy kár érte. Talán ezt érezte meg.

Azért kíváncsi voltam, hogy tényleg kimegy-e, ezért én meg az ablakokat célezotam be, ahonnan látszik a kinti kapu, de sosem fog kiderülni, hogy egyből haza szaladt-e, mert pont ott ácsorgott kidobóként egy áltis osztálytársam. A rosszfiú, akinek a bandájába én, meg két nálam sokkal lúzerebb barátom sosem fértünk be. Nem mintha nekem hiányzott volna, de elég kemény ellenzéki szerep volt ez, lévén minden más fiú meg tagja volt. Visszapofázni hármunk közül csak nekem volt szokásom, meg a másik kettőt szinte ciki is lett volna bántani, ezért maradtam én. Na ezel a csókával bár nem bánt vele kegyesen az élet, én sosem tudtam kibékülni. Nem nagyon találkoztunk azóta, egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor futottunk össze, de mindig távolságtartó voltam vele - és ő is velem. Nyilván ő is érezte a helyzet faramuciságát, valahol fordult is a kocka, hiszen társadalmilag ő inkább vesztes, még én inkább nyertes vagyok. De most - ahelyett, hogy a lesmárolós lányt néztem volna - valahol sikerült ezt feloldani. Nekem mondjuk nem hiányzott, csak véletlenül így jött ki. Ugye ő ott személyzet én meg fizetővendég voltam, plusz ott van ez az előbb említett és ebből következő társadalmi különbség (ami csak a beszélgetés után esett le nekem). Ezek miatt aztán olyan leereszkedően, de nem lekezelően jó fej voltam vele. És örült neki, kedves volt. Érdekes tapasztalat, kis elengedés és revans egyben. Kivett belőlem egy pici feszültséget.

Aztán támasztottam a falat még egy darabig, miközben azért minimálisan bosszantott, hogy ellépett a csaj, de csak a héten történtek fényében. És ahogy ott ácsorgok, egyszer csak a semmiből feltűnik egy - hozzám képest - apró szőke, fiatal (huszonkevés éves) szép csajszika, és elkezd velem szemben ugrálni. Én meg megkérdeztem, hogy te meg kivel ugrabugrálsz, mire átkarolta a nyakamat. Ha egy üzlet beindul... Nem volt jó előjel, hogy a szám, aminek a lányka így megörült, az a Beach Boys Surfing USA című szörnyűsége volt. Persze bármelyik másik rocky slágerrel pont ugyanilyan bajban lettem volna. Azért benavigáltam a tánctér közepére, azzal, hogy ott jobb lesz neki, mert válogathat a pasik közül. Elég záróra hangulat volt, a szokásos 1:10 nő/pasi aránnyal. Valószínűleg félreértette a szellemes megjegyzésemet, és közölte, hogy nincs ott a pasija. Mivel nem jutott eszembe megfelelő csomagolás, ezért csöndben lenyeltem azt a gondolatot, hogy leszarom én, hogy hol van a pasija.

Kicsit tologattam, pörgettem, de hát ugye ez nem az én műfajom, már csak érdeklődés híján sem. Persze amikor hibázott, akkor egyből azzaé tromfoltam, hogy a férfi vezet és hát milyen pasija van neki, hogy ezt eddig nem tanulta meg, na mindjárt keresünk másikat. Ezen jól elnevetgéltünk, aztán a szám vége előtt egy kicsivel - sosem fogjátok kitalálni - adott egy puszit (bár ez egy igazán lelkes és érzéki darab volt, amit nem előztek  meg csókváltások), és közölte, hogy elmegy WCre. És tényleg elment. Én gondoltam vagány leszek, és maradok a tánctéren, nem ácsorgok és nézem, hogy visszajön-e. Nem is jött.

Ha nem történik az előző eset, akkor nem is agyaltam volna a dolgon egy percet sem - feltehetőleg foglalt kiscsaj, látványosan pörög, nyilván csak élvezi és kikényszeríti a figyelmet. Táncol, játszik, teljsen rendben van. De a kettő együtt azért furva volt. Ez valami titkos ügyes menekülő útvonal lehet a nők részére. Abban maradtam magammal, hogy azt a hibát követtem el, hogy nem adtam elég pozitív visszajelzést a lányoknak. Ez megint az olvasott elméleten alapu, különben csak szimplán nem érteném a dolgot, de van értelme. A szándék komolyságától függetlenül ők kezdeményeztek, ami azért nőknél elég szokatlan, ezzel egy kicsit (talán nem is kicsit) alám helyezték magukat, ami nem egy kellemes érzés. Én pedig pont úgy viselkedtem velük - azzal a hűvösen vagány mértéktartással - mintha én kezdeményeztem volna. Semmi szándékosság nem volt ebben, abszolút ez a természetes hozzáállásom. Sőt, igazából az, hogy letámadtak, méginkább ara késztetett, hogy visszavegyek, megvizsgáljam a helyzetet, eldöntsem, hogy akarom-e, vagy sem. Csakhogy erre ilyenkor nincs idő, mert ha kezdeményez a lány és ezzel kiteszi magát egy olyan kellemetlenségnek, amihez nincs is nagyon hozzászokva, akkor nyilván ezt a feszültséget mihamarabb fel kell oldani. Aminek az egyik feltétele, hogy fejest ugrik az ember. Persze nem hiteltelenül, mert azt sem lehet eljátszani, hogy azonnal beindulunk, de az érdeklődést meg egy kis lelki símogatást muszáj lett volna.

Amikor láttam, hogy magától nem kerül elő a kiscsaj, akkor még mentem három kört, hátha megtalálom, aztán haza indultam. A kijáratnál egy kanapén ücsörgött egy nagyon szép csaj, és látványosan közdött az álmossággal. Az a fajta tipikus jó nő volt, akit én eddig sosem szólítottam le. Magashelyes pályázik ilyenekre, nekem - talán a kis fagyos arcocskájuk miatt - érdektelenek. Ennek a példánynak viszont gyönyörű szemei voltak, meg amúgy is kihívás volt. Szépen odaguggoltam hozzá, és megkérdeztem, hogy miért nem megy haza. Ezen persze meglepődött, meg nevetett is, elindult a játék. Egy olyan öt percig elég jól elszórakoztattam, ugrattam. Nevetett, válaszolgatott, de látvényosan nem tett bele semmit. Na jó, a tipikus érdeklődős "hány éves vagy" illetve "mi a horoszkópod" kérdések elhangzottak, majd amikor az utóbbira azt válaszoltam, hogy ez szerintem baromság, akkor kifejtette, hogy hát igen, minden férfi ezt mondja. Mármint az ilyen nagybetűs férfiak. Vagyis adott egy minimális pozitív visszajelzést. Mivel az a tipikus jónő volt, talán tovább kellett volna tolni, de hát ez is a bajom a tipikus jónőkkel, hogy inspiráció nélkül csak úgy egymagamban nem nagyon szeretek beszélgetni. Az érdeklődés meg nem inspiráló. Az inspiráló, ami a másik agyából jön, vagy esetleg (rosszabb esetben) a környezet. Ahogy elhalt a beszélgetés, illetve ahogy nem volt több mondanivalóm, szépen kiforduultam, elkezdtem nézelődni, mintha nem érdekelne. Ahogy agyilag nem is érdekelt.

Na de sebaj, ez így is remek élmény volt - teljesen spontán és görcs nélkül léptem és szólítottam le egy olyan nőt, akivel eddig nem tudtam mit kezdeni, és akit az este folyamén nyilván vagy tízen próbáltak meg felszedni. És lett belőle egy kellemes kis semmit mondó beszélgetés. Több rutinnal majd az ilyenek érdeklődését is fel fogom tudni kelteni, de abban egész biztos vagyok, hogy ők az enyémet hosszútávon (tehát a kihívástól, ha meg jó, legyen, a dugástól eltekintve) nem. Nem tudom elképzelni, hogy rezonálnának.

Konstans egy hét csúszásban vagyok, de legalább terem elég sztori. Múlt csütörtökön rámírt az akkor már négy napja hivatalosan is újra szingli Magashelyes, hogy este K&K buli lesz a Rióban. Egy darabig kicsit rá voltam akadva, hogy csak össze kéne hozni egy ilyen kamionos jelmezt, ami egyébként nem nagy kihívás és ezért nem is túl fantáziadús (kockásing, oldschool baseball sapi és Starsky&Hutch napszemü), de aztán arra jutottam magammal, hogy bár beöltözve könnyebb nyitni, normális ruhában legalább kilátszunk majd a tömegből.

Régóta nem futottunk neki bulinak ilyen nagy elszántsággal, még melegítő kocsmázás is volt, ráadásul egész korán - fél tizenegykor már kikértük az első kört. Magashelyes meg nem bízta a véletlenre a dolgot, otthon már betermelt két bacardi-colát. Egész zseniális ötlet volt az - főleg tőlem, aki sok-sok éve nem járt arra éjszaka - hogy csak úgy vágjunk neki az utcáknak ott a Műegyetem mögött, aztán majd biztos találunk valami használható kocsmát. Hát a trendi és féltrendi helyekhez szokott szememnek elég meglepő és egyben örvendetes volt az olcsóság amivel találkoztunk. Éjfélre át is értünk a Rióba, ahol persze baromi nagy sor állt már. Egy picit bosszús voltam, de valahol örültem is a dolognak, mert úgy volt, hogy akkor megyünk tovább a megszokott helyekre.

De szerencsére Magashelyes ragaszkodott a bulihoz, ezért megnéztük az alsó bejáratot is, ahol kb. ketten álltak előttünk. Persze ez nem a sorbanállók országa, ezért ez alatt a fél perc alatt is pont akadt két cicababa, aki azt hitte, hogy ha azt mondogatja, hogy bocsibocsibocsi és nem néz senkire, akkor még ennyit sem kell várnia. Kellemes meglepetés volt, hogy a pont mellettem álló biztonsági megfogta a karjukat, és közölte velük, hogy ott a sor vége. Már amennyire én meg Magashelyes együtt sornak számítottunk. Mindegy, megköszöntem a csókának.

Bent aztán szembesültünk azzal, hogy minden nőnek jól áll az, ha kurvának öltözik. Erre akár párterápiás bizniszt is lehetne építeni: öltözz félévente, vagy neccesebb (érted...) esetben pár havonta kurvának, és minden jó lesz. Helyre jön a szekszuális életed, a többi meg megy magától. Mi meg arra jutottunk félrészegen, hogy akkor vagy nagyon figyelünk arra, hogy kivel kezdünk, vagy élvezzük, hogy nem kell annyit válogatni. Én az utóbbi mellett döntöttem.

Ezek a tamatikus bulik azért jók, mert elég könnyű megszólítani a nőket. Nem is volt bennem egy csepp para sem, nagyjából találomra választottam 4-5 lányt akikkel szóbaálltam. Na talán annyi kritérium volt, hogy olyan legyen, akinek csak annyira van magasan az orra, hogy látja a környezetét. Azért sok lány volt, aki ezen bukott, de eléggé úgy nézett ki, hogy valójában a zavarukat leplezik ezzel. Aztán elég sok lány volt pasival. Két nővel jutottam pár szónál tovább. Akikkel nem, azokkal is valószínűleg túl hamar hagytam abba a beszélgetést, mert messze nem pattintottak le, csak úgy elakadt a dolog, ami ugye az én hibám. Viszont elegánsan és erőlködésmentesen ki lehet ilyenkor szállni. Mondhatjuk ezt akár kockázatkerülésnek is (és valahol az is), de igazából kezdem azt érezni, hogy működik ez úgy is, hogy az ember elmegy, aztán később újra megjelenik, akkor már szinte ismerősként. Akár többször is.

És a másik két nővel ezt is csináltam, bár ott azonnal többre mentem, mint egy párszavas beszélgetés. Az egyik egy harminc körüli, nagyloboncos "oroszlán típusú" nő volt - na nem horoszkóp értelemben, csak én erre asszociálok az ilyen típusról, ami jól meg is fog. Valami szupermini ruha volt rajta, csizma, meg erős smink, én meg az előre bekészített és kétélű szöveggel nyitottam nála: na mi van, te is kamionosnak öltöztél? Nem volt rá vevő, valami félprovokatív lekezelő baromságot válaszolt, amire én megint valami provokatív kérdést dobtam, hogy végül megkapjam azt, hogy minek kérdezek olyanokat, amikre tudom a választ. Erre mondtam valamit, de az már mindegy volt, mert addigra táncoltunk. Aztán egy pár szám után bejelzett az oszlopnak támasztott barátnő, én meg mivel láttam, hogy nem foglalkoznak velem szépen kisétáltam a szituból. Olvastam erre a helyzetre megoldásokat, de ennyire nem vagyok agresszív. Még.

Aztán némi dumálgatás, sörözgetés, leszólítgatás után beleakadtam a másik nőbe, szintén valami hasonló szöveggel. Pár mondat után már táncoltunk is. Azért ha jól emlékszem, akkor ebbe az első pár mondatba sikerült belesűrítenie a lánynak, hogy ő két éve férjnél van. De hát ugye ez engem nem kell, hogy érdekeljen, mivel a szándékaim teljességgel tisztességtelenek. Na azt hiszem ez volt az a nő, aki az eddigi praxisomat nézve a legrövidebb idő alatt jutott el a segget-a-farokhoz-dörzsölős táncfiguráig. És ő is erőltette a legtovább. Szép dolog a házasság, nem jött meg a kedvem hozzá.

Egy idő után aztán közölte a lány, hogy menne lassan, mert álmos, és ahogy előkerültek a barátnői, már integetett és rohant is el. Én meg megkerestem az oroszlán nőt, toltunk egy újabb kört. Másodszorra elég volt egy na hello, mi a helyzet is. Aztán megint bejelzett a barátnő, de addigra észrevettem, hogy a férjezett jelölt újra felbukkant ugyanott. A két lány pár méterre volt egymástól végig, ideállis felállás. Ha látja az egyik a másikkal a mutatványt, hát annál jobb. Szépen átsétáltam, és folyattuk ott, ahol abbahagytuk. A fenékkel végzett helyzetfelmérés mellett még a vállát is dugdosta az orrom elé, és ha jól emlékszem meg is harapdáltam. Semmi retorzió. Se egy pofon, se egy elhúzódás. Két év.

Aztán egy idő után megint bejelentette a lány, hogy megy és elrohant, de most barátnők nélkül. Én meg szépen sétáltam utána a tömegben, aztán a kijárat előtt elkaptam, és felszólítottam, hogy adja meg a telefonszámát. Nem kérdeztem, és nem is kértem. Az nyilván nem működött volna. Erre azt hiszem, hogy az volt a válasz először, hogy de hát mondta, hogy férje van. Vagy valami ilyesmi. Igazából mindegy volt, hogy mit mondott, mert ott maradt és zavartan mosolygott. A nem az úgy néz ki, hogy azt mondja, hogy nem, és elköszön, elsétál. Aztán azt a trükköt vetette be, hogy gyorsan elhadarta. Kb. a fele lett csak meg a számoknak, közben indult is el. Én meg mondtam, hogy na várj, hát ez így kevés. Ő meg amellett, hogy leoltott, hogy ha nem hallottam, akkor így jártam, még háromszor elhadarta. Aztán mondott egy kamu keresztnevet. Hát ez nem egy határozott nem, igaz?

Persze ettől a nőtöl nem vártam és nem várok sokat. Feltehetőleg csak egy kis izgalom kell neki, játék, ami nagyon pici valószínűséggel lesz egy randinál több. De izgalmas benne lenni, megfigyelni, látni, hogy mennyire befolyásolható a másik.

És persze sikerélmény, amivel felvértezve magam szépen visszamentem az oroszlán nőhöz, aki addigra már explicit örült nekem, "megmentettem" valami szerencsétlen próbálkozótól. Táncoltunk, aztán elmentem sörért, közben összehaverkodtam egy német csávóval, aki egyedül bulizott ott. Az ízléséről annyit, hogy ránéztem, és kamionosnak hittem. Jófej módon megadtam a számom, hogy ha másnap is bulizni akar, akkor csak csörögjön. Nem mert.

Aztán szép lassan vége lett az estének, és úgy öt körül elindultunk hazafelé az oroszlán nővel meg a társaságukkal. A villanyoszlopnak támasztott lány házig jött velünk, mert ott voltak a cuccai, sőt még kajálni is elindultunk hármasban, de arról szerencsére letettek a lányok, úgyhogy hatra sikerült is kettesben maradni a lánnyal nála.

Hát érdekes volt, de szex közben kiderült, hogy mi vonzott benne annyira. Hálás típus volt és egyben az első nő az életemben, aki - ébredés után - teljesen önzetlenül lekezelte a jóreggelt merevedésemet. Azért láttam a lakásban egy-két  fura dolgot. Először is egy Kárpátia CD-t. (Nagy az isten állatkertje.) Aztán az ágy mellett egy Bibliát. (Nem csak nagy, de hűséges is.) A galéria alatt pedig századelős bútorok gyönyörűen újrahúzva, meg néhány népviseleti ruhadarab. Néptáncos a lelkem. Vagyis felrángatott magához egy kurának öltözött jó eséllyel szélsőjobbos, konzervatív, hívő nő. Kiváncsi lennék rá negyven év múlva.

A reggeli összekászálódás során nem tudtam eldönteni sem azt, hogy a "normális" viselkedése mögött valójában hogy viszonyul hozzám, sem azt, hogy akarok-e vele találkozni még. Együtt indultunk el, és a kapuig sem döntöttem. Ott elváltak az útjaink, én meg a nem döntésnél maradtam, és megkérdeztem, hogy megadja-e a telefonszámát. A válasz az volt, hogy nem híve a telefonszám cserének. Ezt már hallottam mástól, vagyis kódolt üzenet.

Arra nem jöttem rá, hogy vajon ő is ingadozott-e, nem adtam neki elég pozitív visszajelzést, vagy csak egyszerűen ennek a metakommunikatív üzenete az, hogy ha te akarod, akkor találkozhatunk még (én amúgy ezt éreztem). Vagyis ezzel magam alá helyeztem. Kérd... Utána kicsit megbántam a dolgot, nem kellett volna azt ott nekem helyben eldönteni, hogy akarok-e még találkozni. Határozottan kérni kellett volna a számot (illetve hát felszólítani, hogy adja meg), aztán majd utólag meglátni. Vagy a második találka után. Nem kell előre kitalálni. Azt pedig kizártnak tartom, hogy akkor nemet mondott volna. Kezdem ezt nagyon érezni.

A végére pont nem sikerült pihenten ráfutni, mert délután ki akartam vinni a gyereket, hogy lásson ilyet is. Kifele menet a bejáranál összefutottunk az exem húgának az exével, aki szintén a nyakában cipelte a lányát. Érdekes egy délután lett. Valahogy bár mindig is taszított a szülőség, mint létforma, de kezdő fesztiválozó koromtól tetszettek azok az arcok, akik délutánonként megjelentek az utódokkal, hogy aztán este visszajöjjenek bulizni. A gyereknek meg élmény, mert mozgalmas, sok ember van, meg sok látnivaló és nem a konyhában ebédelünk. Na ehhez képest az egész délutánt három csúszdán töltöttük. Aztán hajóval haza, gyerek anyjának lead, én haza zuhanyozni és rendesapuból szemétvadásszá átalakulni.

Ezzel sikerült is a hét legkésőbbi kiérkezését produkálni, bár aznap értelmes időben (hat után) semmi izgalmas program nem volt, ha jól emlékszem. Expunk haveromék a világzenei színpadnál ücsörögtek, és bár évek óta sportot űzök belőle, hogy nem gyaloglok el odáig, még mindig ez tűnt a jobb opciónak, mint belemenni abba, hogy várjam meg, amíg megisszák a sört és elindulnak. És nem is csak a "mindjárt" rendkívül relativisztikus jelentésével van a baj, hanem azzal az idegtépően lassú tempóval, ahogy a párocska közlekedik. Három perc - vagyis száz méter - után úgy szoktam érezni, hogy ledobom az ékszíjat. Szóval mentem inkább én, bevállalva a szembesülést a sziget főútjának kellemetlen, képtelen ámde letahadhatatlan fizikai törvényszerűségével: mindig szembe jönnek többen.

Az útravalónak sör helyett egy kukoricát akartam tartalékolni. Régebben úgy rá voltam állva, hogy mindennap toltam egyet. A haverok nem hitték el, hogy ez nem valami titkos álljunk be gyorsabban vagy jobban rituálé része. De idén ez volt az első. Állok a sorban, egyszercsak megrángatja valaki a nyakamba kötött pulcsit. Megfordulok, és nem látok snekit. Aztán lenézek, és felnéz egy vöröshajú lány kék szempárja. Azé a lányé, aki alig 15 órával azelőtt arra a kérdésre, hogy találkozzunk-e, azt válaszolta, hogy nem. Sajnos még nem volt sebességben az agyam, nem számítottam arra, hogy ilyen hirtelen ilyen bonyolult helyzetet kell kezelnem, ezért nem a helyzetnek megfelelően reagáltam. A helyzet az, hogy volt egy foglalt lány, akit el lehetett volna csábítani én meg úgy kezeltem, mint egy (nem foglalt) lányt, aki - igaz butaságból, de - lepattintott. Szia-szia, kicsit távolságtartóan, barátságos beszélgetés arról, hogy sikerül-e fényképeznie. Vagyis lehetőséget adtam neki arra, hogy helyretegye az elutasítást és valami minimális vonzalmi jelet adjon. Akár csak annyit, hogy elmegyünk együtt valamerre. Az ő oldalásól persze ez nem volt megengedhető. Ő azzal is bőven sokat tett, hogy foglat "jajj, én nem vagyok olyan" lányként rám köszönt. A lányok nem szeretnek szembesülni azzal, ha valami (szerintük vagy a társadalom szerint) elítélendő dolgot csinálnak.

Azt mondani, hogy leszarom, ez most más helyzet, vagy hogy ezt én tudom, meg hogy vállalom a felelősséget az pasis gondolkodás. Sőt, mivel a nők nem így működnek, ezért ez nekik rendkívül férfias is. Nem, ők ilyen helyzetben úgy oldják fela kognitív disszonanciát (nem kéne ezt tennem, de ezt akarom tenni), hogy keresnek egy külső okot. Mármint egy olyan okot, amire nincs ráhatásuk. Pl. azt, hogy elsodorták őket az érzelmeik. Illetve a pasi. Innen jön az a maga túlegyszerűsítésében hímsoviniszta téveszme, hogy ha egy nő nemet mond, akkor azt nem kell komolyan venni. Pedig csak arról van szó, hogy attól, hogy szavakban nemet mond, attól még metakommunikatíve mondhat mást. De ehhez azt is nézni kell, meg a szituációt. Na ez egy olyan szitu volt, csak nem kapcsoltam. Pár mondat után el is köszönt, nem találkoztunk többet.

Én mondjuk akkor még azt hittem, hogy legalább megúsztan egy komoly logisztikai problémát, mert úgy tudtam, hogy a kis szőke is kint van még aznap este. A világzenein ütköztem a haverokkal, meg egy sráccal az irodából és megint konstatáltam, hogy jól teszem, hogy messzire szoktam kerülni a színpadot. Hát először is a zene... pedig a Shantel volt terítéken, akiknek sikerült igazi slágért gyártaniuk és akiknek az A38-as koncertjét még Magashelyes is dícsérte, de egyszerűen nem. A köznségről meg inkább ne beszéljünk. Voltak egész szép csajszik is, de olyan idegennek tűnt a közeg, a viselkedés, hogy kifejezetten rosszul éreztem magam. Közben leSMS-eztem a szőkével, hogy ő már otthon van, és hogy majd akkor máskor csinálunk valami izgalmasat. Na meg végigjátszottuk a "neked mintha lenne barátnőd, ha jól emlékszem" játékot. Érted... két nappal azelőtt találkoztunk, az este elején beszélgettünk, aztán főleg táncoltunk, aztán elkértem a telszámát, aztán másnap kajtatott utánam, majd eszébe jut, hogy hoppá, barátnő. Avagy mondj már valami megnyugtatót, mert ha tervezzük a találkát, akkor nem foghatom arra, hogy elsodortak az érzelmek...

Az este nagy résézben innentől egyedül kódorogtam, mert expunkkék meg mégegy haver végig a metál színpadnál szenvedtek. Az utolsó koncert ami érdekelt a Jazzékiel volt. Az még csajozósnak is tűnt, tettem is egy pár kört, de a zene még mindig jobban leköt. De ismerősök mindig akadnak, bát nem mind ismer meg. Ha jól láttam, akkor kedvenc kis konfliktuskerülőm állt pár számig mellettem. Na nagyon nem láttam, mert véletlenül egyszer sem nézett felém. Az elmúlt háromnegyedévben úgy három négyszer futottunk össze (az első az még a nemszakítós szakítás előtt volt), legalábbis én ennyiről tudok, és érdekes módon mindig az volt, hogy én megláttam, de a tekintetünk sosem találkozott. Na ez azért vicces, mert az ilyen véletlenek nagyon valószínűtlenek. Azokatmeg nem hisszük el, marad a valószínűbb magyarázat, hogy a kiscsaj ennyire kis szerencsétlen.

Az eső meg persze utolsó nap éjszaka mindig kell, hogy essen a szigeten, és lehetőleg az utolsó elvislehető koncert végén. Szerencsére expunkék addigra már ott voltak, úgyhogy eldumálgattunk amíg zuhogott, aztán elindultam velük a Metal színpad felé, hogy majd csak lesz valami. A VOLT teraszon azért tartottam menet közben egy terepszemlét és megláttam Magashelyes előző nap megismert kis kollegináját, aki hevesen integetett vissza. Gondoltam elkísérem a haverokat a legközelebbi WC-ig, aztán visszajövök bulizni a lánnyal, meg a társaságával, közben meg majd nézelődöm, de nem volt nagyon tehetségtelen ő sem. Hát elszámoltam a dolgot. Expunkék tempója mindennél idegörlőbb volt, és mire visszaértem, a lányka már sehol. Maradtam egyedül. Veszélyes volt, ilyenkor nem csak a pasik elszántak, de a nők is. Volt is egy igen-igen szerény adottságai mellé még rossz ízléssel is megvert nőszemély, aki a barátnőjével folyton az orrom előtt táncikált. Ha elfordultam 90 fokot, akkor megint behúzódtak elém. Aztán odébb mentem. Nagyon pálya nem volt, sok pasi, kevés nő, de néha bulizni is lehet. A sokadik WC körömre indultam, mert aznap este pont nem fogtam vissza a szeszfogyasztást, amikor szembe jött a DJ barátom bátyjának a 21 éves nevelt lánya. Futólag találkoztunk első nap, meg néhányszor az évek során. Még sosem ugrott a nyakamba. Eddig.

Ó, hát de jó, hogy ott vagyok - ölelgetett. Aztán mégis a pisilde felé vettük az irányt, de persze a részeg nők jobban tudják, és nem jó nekik a toi-toi. Ez is inkább kacsázott a szétázott talajon a pocsolyák között. Hármat sikeresen kikerült, a negyedik mellett hasraesett. Na jó, nem hasra, csak térdre. Én miután kiszórakoztam magam elmentem a pottyantósba, aztán megvártam, amíg visszaér a természetből. Még instant kézmosó is volt nála. Egyből nekem szegezte a kérdést, hogy mit keresek én ott. Komolyan, ez a csajok egyik kedvence. Biztos van rá valami titkos szuper válasz, ami megkönnyíti a fiúk dolgát (de remélem nem az, hogy "téged"...). Na azért annyira leszek fair vele, hogy elmondom, hogy ő azért tud rólam ezt-azt, nem vagyok neki teljesen idegen, mivel az anyám az ő "mostoha nagyanyjának" a legjobb barátnője. Sőt, meglepően sokat tudott. Szóval ki tudta fejteni, hogy miért kérdezi, bár én magamat ismerve nem értettem továbbra sem, de ez az adott szituban nem is volt érdekes. Rákattant arra, hogy mi vagyunk a család (elég tág értelemben vett család...) fekete bárányai. Mert ő pasizik, meg bulizik, és blablabla, én meg távolságtartó és elzárkózó vagyok a családommal. Na meg egy soha meg nem házasodott elvált apuka.

A jó indítás után táncolgattunk. Egész jó csaj, aki egész komplikált módon kapcsolódik az életemhez. Aztán az ilyen reggelig bulizós csajokat nehéz néha elvinni. Pedig én is bírom rendesen, de ezek aztán elég gyakran felborulnak a végén. Dilemmás volt a helyzet rendesen. De szerencsére volt annyira részeg, hogy könnyű legyen lebeszélni magam róla. A zenét ötkor lelőtték, de nekünk még másfél órába tellett kivergődni, aminek a nagy részét lelkizéssel töltöttük. Na annál kevés idegesítőbb dolog van, mint egy 22 éves szinte idegen nő családi problémáit végighallgatni miután eldöntötted, hogy nem dugod meg. Azért helyenként sajnáltam, meg próbáltam neki segíteni, de egy 22 éves nőnél ilyen témákban nem nagyon van input. Egyeseknél később sincs.

Ő még szerintem nem tett le a dologról, mert hazáig ölelkezve (de jó illatom van) jöttünk, aztán a kapujuk előtt még beszélgetésbe kezdett, háromszor ütötte be a kapu kódot, hogy aztán a végén mégegyszer visszejöjjön megölelni, meg olyan fura, megtört fejmozgásal puszit adni, mint aki azt várja, hogy smároljam már le. De hát komolyan, minek? Az anyjával közös lakásának a kapujában reggel fél nyolckor? Aztán majd randizunk párszor, esetleg összejárunk a DJ haverommal (akiről úgy beszéltek neki, mint az én szinte-testvéremről)? Hogy aztán az egész pletykás női szájakon keresztül visszajusson az anyámhoz, aki a következő vasárnapi ebéd után azzal kezdeni, hogy Vadászkám, hát tudod te, hogy hány éves az a kislány? Inkább kezeljük befektetésként. Lesz még buli, ahol ütközünk, majd meglátjuk. Ha elég nagy portfóliót épít ilyenekből az ember, akkor elkezd rájuk nem elszalasztott, janem elhalasztott lehetőségként tekinteni. Egy-egy esetben kicsi az esély, de a portfólió nagysága garantál egy tisztes hozamot.

Igen, ez már több, mint egy hete volt, de azért csak megörökítem, mert nekem jó volt. Elleszek ezzel a hét végéig, amikor újra vadászni indulunk. Mondjuk pénteken az épp frissen újra szinglivé avanzsálódott Magashelyes tett egy szomorkás megjegyzést, hogy hát már lassan egy éve toljuk együtt, aztán mégis semmi eredmény. Hát hiába, mást kajtatunk. Ő szép, rajongó, szórakoztató feleséget akar meg gyereket, én meg szép és/vagy kedves és/vagy csinos és/vagy dögös csajokat. Sorban. Gyerek meg már van. Irigyel is érte rendesen, ami meglepő. Majd ezzel fogom fényezni a csajoknál, ha valéaha is belemegyünk olyan helyzetbe, hogy együtt nyomulunk több nőre.

De vissza egy héttel korábbra. Tehát péntek után jött a szombat,ahogy az lenni szokott. A hajnali hazaérkezés után, ahogy egész héten, délben ébredtem. Aztán megnéztem a telefont, láttam, hogy még korán van, ezért gyorsan aludtam még 2-3 órát. De délre már ott volt az SMS az előző esti kis szőkétől, az Angolnak látszó lánytól, hogy ha kiérnék háromig, akkor megkérne egy szívességre, ami az lett volna, hogy videózzam ahogy a havervagy táncon ugrál, amit előző este már jól lefikáztam. Négykor már válaszoltam is neki. Nem járja ez a rámenősség. Estére az volt a terv, hogy Magashelyessel alkotunk valamit odakint, nem kellett nekem ehez egy előző nap felszedett lányka asszisztációja. Új nap, új kihívások. Persze a szigeten megismert lányokkal érdemes újra összefutnia szigeten, mert ott elég buli és oldott a hangulat, mindenképp izgalmasabb és könnyebben fokozható a dolog, mint egy városi randin. Viszont a vadászat, az vadászat. Válaszoltam, hogy majd csak estefelé leszek, erre azonnal jött valami kedveskedős üzenet. Ezt már hanyagoltam, nem akartam túlhúzni. Gondoltam nálam a labda, majd az éjszaka folyamán jelentkezem. Ha úgy alakul, akkor találkozom vele, ha nem, akkor meg leadom a szigeten egyébként a haverokkal is gyakran előforduló itt vagyok, oda megyek, eljöttünk, keresem az X-et, stb. műsort. Gondolom ismerős.

Ennek ellenére este kilenc után pár perccel csörögött a telefonom. Szerencsére a Maiden időben kezdte a botrányosan szarul hangosított koncertjét, azért nekem nem volt muszáj meghallanom a hívást. A koncert után előbb a többi haverral, aztán Magashelyessel ütköztem, közben ráírtam a lányra, hogy merre jár. Nem jött válasz reggelig, mint kiderült mire írtam kb. ki is dőlt. Mázli. Nincs sértődés, van szabadság.

Mi meg nekivágtunk Magashelyessel megkeresni a nőket. Mert rengeteg ember volt mindenfelé, de az összes táncolós helyen kemény kolbásztúlkínálat volt. Az is valószínűtlennek tűnt, hogy sokkal több pasi lenne kint, mint nő, meg az is, hogy a nők nagy része koncerten rázza. Szépen körbejártunk minden gyanús helyet, a végére a Roma sátor maradt, mert hű vadásztársam valahol azt a pletykát hallotta, hogy na ott vannak a jó nők. Hát amikor odaértünk, akkor épp szinte senki nem volt, mert épp átszereltek a zenekarok. Illetve volt egy vörös, kékszemű lány, aki közvetlen mögöttünk sétált ki. Megállapodtunk benne, hogy jó fajta. Kijöttünk, lassítottunk, elment mellettünk, majd véletlen megállt 2 méterre telefont buzerálni. Nem telefonál, csak buzerálja. De rajtam volt a para, nézegettük inkább a bungee jumpereket, aztán egyikünk se ment oda, inkább bátran lekoccoltunk. Aztán elég mérges voltam magamra, hogy nem próbáltam meg legalább. Ez egyre szarabb érzés, de így is kell lennie, mert erre tréningezem magam egy júliusi Holdudvaros merengős, nemcsajozós, felismerésben gazdag este óta.

Tovább mászkáltunk, találkoztunk Magashelyes egyik kis kolleginájával, meg annak lét külföldi barátnőjével. Az egyik kicsit helyes, kicsit visszafogott és elég magas volt, a másik elég alacsony, nagyon viszafogott és nagyon indiai. Én be akartam nézni Soerii és Poolek koncertre, ő meg el akarta veszteni a csajokat, szóval velem tartott. Az egész szigeten minden koncert amit láttam pontosan kezdődött, de ezek a töketlenek 25 perccel a kiírt idő után még mindig hangolgattak, úgyhogy hagytuk őket. Irány valamelyik zenés, táncos, csajozós hely. Most a Présház melleti, asztalontáncolós, mindig túl fiatalokkal telelevős de legbulisabb helyet próbáltuk be. Nekem nem jött be, de a cimbit elkezdte nézegetni egy elég tehetséges lány... aki egy kevésbé tehetséges pasival ölelkezett és táncolt.

A töketlenség másik fő mestere azért ott van a szeren - ahogy elengedte a pasi a lányt (vagyis már nem ölelkeztek, de még táncoltak), szépen belépett kettőjük közé és és eladott egy olyan klasszikus lekérést, amiből száz éve tuti párbaj lett volna. A lány mosolygott, engedett, a fickó meg odébb somfordált. Aztán a lány megköszönte a pörgetést, és visszafordult a fickóhoz. De Magashelyes még ügyeskedett ott valamit, én meg meguntam a helyet és a helyzetet, gondoltam mégis belenézek a koncertbe, ami ott volt kb. 100 méterre. Az pont elég is volt, hogy szembejöjjön a kis vörös. Majdnem el is mentem mellette, aztán ettől úgy bepöccentem magamra, hogy inkább leszólítottam. Meg fel arra, hogy kísérjen el a koncertre. Kintről hallgattuk végül, közben beszélgettünk, meg hevertünk a fűben. Aztán amikor vége lett, és közölte, hogy menne elindultunk. Átkaroltam, átkarolt. A VOLT terasz mellett elsétálva szépen berángattam táncolni. Az is működött. Na, gondoltam ez már megy a maga útján. Egy bibi volt csak, a lány kora. 36. Na meg mégegy meglepetés - valami, ami talán még sosem történt meg velem, hogy egy nő elhúzza a fejét amikor megpróbálom megcsókolni. De hát mindent ki kell próbálni egyszer. Fennakadás nélkül vittem tovább a játékot, és elmentünk a pulthoz, hogy megigyuk azt a páleszt, amit két perccel korábban buktam el egy zenei fogadáson.

Azért nem kellett sokáig azt gondolnom, hogy én néztem el a jeleket, mert a pultnál nekem szegezte a szokásos értelemetlen felvezető kérdést: "ha kérdezek valamit, megígéred, hogy őszintén fogsz válaszolni?". Most komolyan, ki mondja erre binkóban, hogy igen? Hát én nem. Mondtam, hogy nem, de azért tegyen egy próbát. Miért nyomulok rá, ha van barátnőm. Na ez meglepett. Nem az, hogy honnan vette, hogy van - az egyértelmű. Feltehetőem Harcosanyut emlegettem, mint egy barátnőmet valami téma kapcsán. Néha félreértik. De a karolgatás az még OK volt neki egy foglalt pasitól. Illetve nem csak OK, de viszonzandó is. Pedig hát az a továbbiak előszobája. Nő. Könnyű helyzetben voltam, mert ráhúzhattam, hogy ezt jól félreértette (és innentől kezdve egy kicsit sem volt kérdéses a vonzódása), de azt gondolom, hogy ha azt játszom, hogy van csajom (ill., ha lett volna), de valami határozott választ kap, az ugyanúgy működik. Pl. azt mondom, hogy mert tetszel, vonzónak talállak. Ilyen hatással vagy rám. Mittomén. Tanulságos.

Táncoltunk még, de másodszor már nem akartam bepróbálkozni a csókkal. Gondoltam kemény leszek, neki kell kezdeményeznie. Úgy is lett. Hazafelé a HÉV megállóban ücsörögve az egyik piszkálódásomra ez volt a válasz. Azt nem éreztem benne, hogy hazavihetném, ahhoz túl öntudatos volt, de a másnap felől nem sok kétségem volt. A villamoson megkérdezte, hogy miért nem szállok le, amikor le kellett volna. Én meg visszakérdeztem, hogy jön-e. Alapvetően béna duma lenne, de csak dramaturgiai magaslabda volt. A válasz az volt, hogy dehogy, ahogy vártam. Én meg mondtam, hogy na ezért. Aztán leszálltunk az ő megállójánál, ahol elkezdett búcsúzkodni, amitől mégis csak kedvem lett házig kísérni. És itt lett vicces a szitu. Jöttek a kifogások, hogy nem kell, hogy késő van, hogy messze van. Persze ezekre volt válasz, mert hát ha nekem jó valami, akkor a másik nem nagyon tudja bebizonyítani, hogy nem.

Aztán jött a végső érv, hogy mert egyedül szeretne hazasétálni. Értsd: pasim van, félek, hogy meglát/meglátnak. Na ez nem ebből az egy mondatból következett, hanem a hirtelen a semmiből megjelenő (félelemszerű) tiltakozásból, meg abból a momentumból, ahogy rákérdezett, hogy ha van barátnőm, akkor miért nyomulok rá. És akkor itt bennem feloldódott és lezárult az egész rövidke történet. Valahogy azt éreztem, hogy jó ez így, szép este volt. Egy pici nyomás és határozottság kellett volna csak, hogy tovább vigyem a dolgot, hogy megszerezzem a telefonszámát, megbeszéljek másnapra egy találkát a szigeten. De abban a pillanatban meg még öt percig úgy éreztem, hogy ez így volt klasz. Elengedtem, ami formailag úgy nézett ki, hogy megkérdeztem, hogy találkozzunk-e még. Aztán ezért még később bosszankodtam egy sort, mert ebben az esetben az a tény, hogy foglalt volt a lány pont feloldotta volna a kezdeti kor dilemmát és az abból fakadó lelkifurdit.

Még mindig a múlt hetemet próbálom dokumentálni, de egyre nagyobb csúszásba kerülök az újabb görbe estéknek köszönhetően. Néhány ismerős meg közben tövig rágja a körmét, hogy akkor most mi is történhet a színfalak mögött. Tegnap estefelé pl. felhívott ElsőŐ, és amikor megemlítettem a csütörtök esti Kamionosok és Kurvák party-t, akkor egyből rákérdezett, hogy de hát mi van a kis szőkével. Amikor meg elmondtam, akkor jött a válasz, hogy hát ezt még nem látta a blogon. Kezdem megérteni a Barátok közt és a Jóban, rosszban stábjára nehezedő nyomást.

Tegnap viszont legalább nem rontottam a helyzeten, mert Magashelyessel csak körbejárkáltunk egy pár helyen, aztán nézeldtünk egy kicsit, kudarckerülő módon magasra rakva a mércét: "na nekem itt nincs senki, aki érdekelne". De azért apróbb élvezetek akadtak. Egész szórakoztató érzés az a helyzet, amikor az este során több olyan nővel is találkozol, akikhez volt valami közöd. Vagy lesz.

Az első helyen Magashelyes vette észre, hogy valami csaj nagyon integet. A hugom volt, akivel ott volt a gimiből a legjobb barátnője, akinek persze az volt az első dolga annakidején amikor elkezdtek az én gimimbe járni, hogy belém essen. Elég kínos szituk voltak, 16 évesen bőven nem voltam felkészülve arra, hogy kezeljem a nők közeledését. Még most is jobban szeretem, ha én felmérhetem előbb a jelöltet mielőtt ő észrevesz, aztán döntök a közeledésről. Ilyen persze ritkán van, le is kell szoknom erről. Ha lebukik az ember, akkor azonnal reagálni kell, és kész. Ha még nem sikerült felmérni a kiscsajt, akkor úgy kell csinálni, mintha bejönne. Na ezt nem szoktam.

Ja, igen. A hugi barátnője azóta nagy lány lett, összehozott egy gyereket, meg lepattintott egy apát. Az enyémhez hasonló sikertörténet. Pontosabban az exeméhez. Vicces módon pont úgy nézett ki, ugyanaz a szerkó, ugyanaz a frizura és ugyanaz a baszatlan jégcsap arckifejezés, mint azon a képen, amivel a LB-on próbál pasit fogni. Beszéltem a hugóval kb. két percet, hányan vagyunk, hova megyünk, ilyenek. Ő kedvesen felhívta a figyelmem, hogy az a hely nem nekünk való. Ezen jót szórakoztam, mert Magashelyessel külön-külön már többször is voltunk és teljesen egyetértettünk abban, hogy egészen korrekt húspiacot találtunk. Tegnap mondjuk kihalt volt, épp csak addig maradtunk, amíg találkoztunk. Azért a hugi értékelése érthető - 17 éves koromtól aktívan és sikeresen kerültem azokat a helyzeteket, ahol a családon kívül találkoznunk kellett volna. A bulikat meg aztán főleg. Két személyiségem volt lényegében. Az egyik az otthoni, a másik a társasági. Ez azzal kezdődött, hogy gimibe mentem. Általánosban még nem volt ilyen. Szar volt az egész, normális szülői támogatás nélkül, a giminél meg elhatároztam, hogy az egész parás beilleszkedést, meg mindent megoldok egyedül. Persze lehet, hogy csak egybeesés, pubertás, fokozódó zárkozottság, ilyenek. Na mindegy, a lényeg az, hogy a hugomnak úgy látszik még mindig az a zárkózott, fiúbandázós, kizárólag alternatív meg egyébb elvadult zenéket hallgató arc vagyok. Azért a tegnapi jelenet után majd lehet, hogy oltogatom egy kicsit, hogy jobban képbe kerüljön - most ugrott ki egy 103 évig tartó kapcsolatból. Okosan, 30 fölött, ahogy a mai lányok szokták.

Felajánlottam, hogy átvisszük őket a Holdudvarba, de végül Magashelyessel furikáztunk át. Kellemes félházas buli volt, nem az az eszetlen tömegnyomor, mint a nyár nagy részében, de sajnos be kell látnom, hogy ez kb. kizárja, hogy tehetséges versenyzőt találjunk. Vissza is mentünk az Ötkertbe, ahol fél három körül még totál teltház volt, épp csak már nem kellett sorbanállni. További nőismerősök.

Az egyik a tavasszal egy óra dumálással hazarángatott elsőéjszakás nő. Ő valahogy mindig mellettünk ugrált mindenféle nála alacsonyabb fazonokkal. Mosolyogtunk, köszöntünk, mosolyogtunk, de mivel kb. egy hónapja elég tahó módon zárt le egy általa küldött véletlen SMS-sel indult üzenetváltást, valahogy nem volt kedvem odamenni és megkérdezni, hogy dugunk-e. Helló, hogy vagy...

Mindeközben a másik oldalról az exem egyik imádnivalóan idióta barátnője csapódott belém, miközben egy az előbbi nő által lepattintott ficere tekézett vele. (Tekézés: pörgetős/kidobós rocky, salsa, stb. figurákat előadni egy nővel a tömött tánctér közepén.)

A kínálatban meg volt egy darab talán vihető szőke, tipikus picsaliba fejjel. Az átlagnál kedvesebb arckifejezés talán annak volt betudható, hogy az alakja nem volt épp hibátlan, ezért az utolsó órát leszámítva nem nagyon volt kapása, ahogy elnéztem. Amúgy nem volt botrányosan rossz, és súlyra talán csak pár kiló, de az nagyon ügyesen kihangsúlyozta az öltözékével.

Többször is majdnem odamentem hozzá, de aztán a barátnője összeakadt egy kopasz, kigyúrt fakockával és az komolyan visszavetette az eleinte sem túl erős lelkesedésem. Valahogy ezek után nem számítottam túl sokra a lánytól, meg a fene sem akart volna jópozni, sógorkodni az egybitessel. Pedig az elég elkerülhetetlennek tűnt, mivel a szőkeség átlag kb. fél számot hagyott a párocskának nyugodtan, aztán rendszeresen berobbant, odatolta magát riszálni a barátnőhöz, akiben meg elég erős volt a szolidaritás. Vicces volt ilyenkor az egybites arcát figyelni, aki egyébként olyan cukin esetlenül kezelte a helyzetet. A harmadik ilyen akciónál láthatóan majdnem agyfaszt kapott, aztán amikor visszakapta a csajt, akkor meg totál inadekvát módon azonnal ráugrott. Eltartott neki egy darabig amíg rájött, hogy mindkét nővel foglalkoznia kéne, de azt sem vette túl sikeresen. Látszott a fején, hogy egyáltalán nem érti a szitut. Az kattog benne, hogy de akkor most dugunk, vagy nem? Ha smároltunk, meg dörgölőztél, akkor mit szarakodunk itt?

Ők is zárásig maradtak, indulás előtt a szőke még elsétált mellettem, kicsit meglökött, dobott egy nézést. Én ültem, pont szemmagasságban volt az előnytelen rőzsaszín csőnaci, ami kipaszírozta magából azt a plusz két kiló felesleget. Egy dolgot sajnálok csak, de tényleg csak egy ici-picit: ez játék is a játékért. Most kipróbálhattam volna tét nélkül és könnyített pályán, hogy milyen egy egyszerűbb kis libuskával az ismerkedés.

Sziget péntek - de tényleg. Mindennap megpróbáltam korán kiérni. Ez valami fura sport, amit szinte a kezdetek óta űzök, és persze szinte sosem sikerül. Azért volt ami ellendolgozzon ennek az akarásnak, mert idén nem kinnalvós jegyem volt, ami azt jelentette, hogy nem volt kint sátram, tehát nem volt kint plusz cuccom illetve pakolási lehetőségem, mint az eddigi években. Márpedig délután pont eléggé harminc fok körül volt a hőmérséklet ahhoz, hogy az este kellemes ruházatban elviselhetetlen legyen.

Ügyesen le is maradtam az aznapra kinézett első koncertről, ezzel el is kerültem a kis társaságunkat, akik onnantól a metál sátorban tolták, úgyhogy egyedül bóklásztam. Persze az elmúlt egy év magányos vadászatainak köszönhetően - már amennyiben hívhatjuk vadászatnak az eredménytelen zsákmánynézegető túrákat - egy picit sem zavart a dolog. Sőt, fel sem tűnt. Először meghallgattam egy Joy Division dalokat átszó együttest, ami egyben választ adott arra is, hogy hova tűnt Müller Péter a Szigetről. Sehova. Csak most épp átalakult angolnak látszó kiöregedett post-punk énekessé. Ezt egyébként egész hitelesen csinálta. Mármint nem túl közelről tényleg angolnak látszott. Bár hallatszani egy picit sem hallatszott annak.

Aztán Kiscsillagon koncerten is egyedül ácsorogtam, óvatosan sörözgettem és kevésbé óvatosan Abszintoztam. Közben megpróbáltam tereőszemlézni is. A nem jó csajok nagyon oda voltak értem. Jobban, mint a szórakozóhelyeken. Másmilyenek viszont nem voltak a közelben. A koncert cserébe elég jó volt. Az elmúlt pár évben valamikor történt egy fontos változás a Sziget működésében: szigorúan pontosak lettek a koncert kezdések és befejezések. Ennek az egyik következménye az, hogy ha fél tizenegykor levonul egy zenekar, hogy szevasztok, akkor viszonylag biztosra lehet venni, hogy lesz még félóra ráadás. Emiatt viszont kevésbé lelkes a visszatapsolás is. Persze ezt nem mindenki tudja, ezért elég sokan megindulnak kifele, amikor látják, hogy nem követeli az örjöng tömeg a ráadást.

Az volt a nagy csajozási tervem, hogy a koncert vége után még egy darabig ott maradok a nézőtéren, és majd akkor felderítem, hogy milyen a maradékból a felhozatal. Nem tűnt rossz tervnek. Amíg áramlott kifele a többség, addig gondoltam megnézem a programfüzetem, hogy mi is a következő célpont. Egy szőke lány pont ugyanezt gondolta. Én meg azt, hogy akkor nem is erőlködnék tovább a kereséssel, bár nem tűnt egy főnyereménynek, érdekes stílusa, megjelenése és arca volt. Na meg jó lábai. Ahogy korábban mondtam, bár nehéz célpontot találni, de cserébe a beszélgetést kezdeményezni nevetségesen egyszerű.

Rábeszéltettem magam vele, hogy Charlie Winston koncertre kell mennem. Cserébe elmúlasztottam a csuklását a tuti módszeremmel. Lehet, hogy csak placebó hatás volt, de végülis mindegy. A lánnyal volt egy alacsony szintén fiatal srác, egyből gyakorolhattam azt is, hogy lehet megoldani az ilyen helyzeteket. Nagyon olajozottan ment, a csóka egy pillanatig sem volt ellenséges, nem próbált meg fúrni vagy lepattintani annak ellenére, hogy neki is relatív friss ismeretség vol a lány. Bár ebbe biztos belejátszott a személyisége is, elég kedves és picit sem agresszív arcnak tűnt.

Fél óra kellett, hogy átérjünk a másik helyszínre, közben söröztünk, táncoltunk, dumáltunk. Totál haverkodósra vettem a figurát, kicsit sem nyomultam a lányra, nem zártam ki a fickót, sőt, volt, hogy ketten beszélgettünk, amíg a lány elkóborolt. A koncert egész jó volt. Szándékosan nem linkeltem youtube videót Charlie-tól, mert azok viszont szerintem szarok. Vagy ha nem, hát totál más hangulatot árasztanak, mint ami a bulin lejött. A koncert alatt nem nagyon foglalkoztam a lánnyal, illetve ő nem velem. Pár szót váltottunk, jó nem jó, kéne még sör, ilyenek. Előkerült egy plusz barátnő is, egy kis szemüveges vörös. Egy pillanatra úgy nézett ki, hogy lepattan a társaság, aztán amikor elindultak kifele, a kis célpont mégis explicit hívott. Ezt többször is eljátszottuk, hogy elindult a társaság, én egy picit hátramaradtam, a lány meg keresett a szemével. Mondhatjuk tesztnek is, de talán inkább csak önbizalomhiány. Pontosabban mindkettő. Kikényszerített visszajelzés. Aztán még táncoltunk egy kicsit a következő koncert előtt. Addigra a kis vörös már egészen explicit és keményen nyomult rám.

Vállon veregetett, ütögetett a beszólásokért, célozgatott. A kis szőkém el is ment vizet venni, majd visszafele a szomszéd asztalra ugrott fel táncolni. Igen, ez egy ilyen asztalon táncolós hely volt. Na ott volt a pillanat, ahol el kellett szomorítanom a B versenyzőt. Persze a szőkém elég hamar befáradt, úgyhogy a következő koncertről kb. 10 perc után lépett a társaság. Érdekes, hogy nem nagyon adott pozitív visszajelzéseket, mégsem volt egy pillanatig sem kétséges, hogy nem fog vacakolni a telefonszámmal. Bár a vezetéknevét nem árulta el. Azt mondta azt majd másnap. De azért csörgessem meg, hogy biztos jól diktálta-e. Na akkor már tudtam, hogy nem lesz vele sok gond.

Ezt a vezetékneves mizériát egyébként nem igazán értem, fiatalabb kiscsajokkal már belefutottam párszor. Jó, persze akkor meg lehet keresni az iwiw-en, na de akkor mi van? Rékeresek és látom a képeit? Kiderül, hogy régen szarul nézett ki? Vagy épp, hogy jobban? Vagy elkezdem levélben zaklatni? Simán ki lehet tiltani bárkit. Főleg azután fura ez, hogy megadja a mobil számát. Van erre esetleg valami ötletetek, hogy ez mi ellen véd? Mert az ellen biztos nem.