A kamionosok&kurvák buli másnapján megint portyára indultunk Magashelyessel, de nem lőttünk semmit. Igazából tényleg nem volt mit, a Margitsziget már azon a hétvégén is elég halott volt.
Szombaton aztán a cimbora haza utazott a szüleihez, úgyhogy egyedül vágtam neki. Illetve előtte még beszélgettem és kajáltam egyet az ElsőŐvel, aztán hazakísértem, majd irány a Margitsziget. Nem volt jobb ötlet, meg ott már otthonosan érzem magam. Ahhoz nem volt kedvem, hogy amellett, hogy egyedül ugrom neki annak, ami még hátra volt az éjszakából, még azzal is feszegessem a komfort érzetem, hogy valamelyik be nem járatott helyen pecázom.
A Holdudvar megint félházas volt, nem is nagyon akadt célpont aznap este sem, de azért nézelődtem meg ücsörögtem egy darabig, hátha mi lesz. Kint ültem az udvaron az első sörrel egy asztalnál úgy három körül, amikor megállt előttem egy csajszi és mondott valamit. Szép arca volt, de vékonynak nem tudom hazudni. Mondjuk nőiesen teltnek, ha már egyszer tényleg erősen nőies volt. Összességében határeset. Persze nem értettem, hogy mit akar, aztán abban maradtunk, hogy ott hagyja a szívószálát és megkeresi a barátnőit. Nem voltak meg, úgyhogy visszajött beszélgetni. Nem tartott sokáig, pár perc után egyszer csak lesmárolt. Na ilyen eddig még nem volt a praxisomban.
Aztán előkerültek a barátnők, akiktől közösen elbúcsúztunk. Volt velük egy viccesnek tűnő figura, aki az egyik lányt győzködte, és amikor látta, hogy neki bukó az este nekem meg úgy néz ki nem, akkor tett egy elég ostoba és otromba megjegyzést. Akkor lett egyértelmű, hogy előtte is rajta nevettünk és nem vele. A két lány hazafelé vette az irányt, az én támadóm meg visszarángatott táncolni. Az első szám vége előtt egy kicsivel egyszer csak adott egy puszit, majd közölte, hogy elmegy pisilni. Az előzmények után persze a puszi volt annyira gyanús, hogy nézzem, hogy merre megy. Szépen elsétált a WC folyosójáig, aztán ott mégis a kijárat (vagy a pult) felé vette az irányt. Meglepő fordulat, de nem volt nagy kár érte. Talán ezt érezte meg.
Azért kíváncsi voltam, hogy tényleg kimegy-e, ezért én meg az ablakokat célezotam be, ahonnan látszik a kinti kapu, de sosem fog kiderülni, hogy egyből haza szaladt-e, mert pont ott ácsorgott kidobóként egy áltis osztálytársam. A rosszfiú, akinek a bandájába én, meg két nálam sokkal lúzerebb barátom sosem fértünk be. Nem mintha nekem hiányzott volna, de elég kemény ellenzéki szerep volt ez, lévén minden más fiú meg tagja volt. Visszapofázni hármunk közül csak nekem volt szokásom, meg a másik kettőt szinte ciki is lett volna bántani, ezért maradtam én. Na ezel a csókával bár nem bánt vele kegyesen az élet, én sosem tudtam kibékülni. Nem nagyon találkoztunk azóta, egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor futottunk össze, de mindig távolságtartó voltam vele - és ő is velem. Nyilván ő is érezte a helyzet faramuciságát, valahol fordult is a kocka, hiszen társadalmilag ő inkább vesztes, még én inkább nyertes vagyok. De most - ahelyett, hogy a lesmárolós lányt néztem volna - valahol sikerült ezt feloldani. Nekem mondjuk nem hiányzott, csak véletlenül így jött ki. Ugye ő ott személyzet én meg fizetővendég voltam, plusz ott van ez az előbb említett és ebből következő társadalmi különbség (ami csak a beszélgetés után esett le nekem). Ezek miatt aztán olyan leereszkedően, de nem lekezelően jó fej voltam vele. És örült neki, kedves volt. Érdekes tapasztalat, kis elengedés és revans egyben. Kivett belőlem egy pici feszültséget.
Aztán támasztottam a falat még egy darabig, miközben azért minimálisan bosszantott, hogy ellépett a csaj, de csak a héten történtek fényében. És ahogy ott ácsorgok, egyszer csak a semmiből feltűnik egy - hozzám képest - apró szőke, fiatal (huszonkevés éves) szép csajszika, és elkezd velem szemben ugrálni. Én meg megkérdeztem, hogy te meg kivel ugrabugrálsz, mire átkarolta a nyakamat. Ha egy üzlet beindul... Nem volt jó előjel, hogy a szám, aminek a lányka így megörült, az a Beach Boys Surfing USA című szörnyűsége volt. Persze bármelyik másik rocky slágerrel pont ugyanilyan bajban lettem volna. Azért benavigáltam a tánctér közepére, azzal, hogy ott jobb lesz neki, mert válogathat a pasik közül. Elég záróra hangulat volt, a szokásos 1:10 nő/pasi aránnyal. Valószínűleg félreértette a szellemes megjegyzésemet, és közölte, hogy nincs ott a pasija. Mivel nem jutott eszembe megfelelő csomagolás, ezért csöndben lenyeltem azt a gondolatot, hogy leszarom én, hogy hol van a pasija.
Kicsit tologattam, pörgettem, de hát ugye ez nem az én műfajom, már csak érdeklődés híján sem. Persze amikor hibázott, akkor egyből azzaé tromfoltam, hogy a férfi vezet és hát milyen pasija van neki, hogy ezt eddig nem tanulta meg, na mindjárt keresünk másikat. Ezen jól elnevetgéltünk, aztán a szám vége előtt egy kicsivel - sosem fogjátok kitalálni - adott egy puszit (bár ez egy igazán lelkes és érzéki darab volt, amit nem előztek meg csókváltások), és közölte, hogy elmegy WCre. És tényleg elment. Én gondoltam vagány leszek, és maradok a tánctéren, nem ácsorgok és nézem, hogy visszajön-e. Nem is jött.
Ha nem történik az előző eset, akkor nem is agyaltam volna a dolgon egy percet sem - feltehetőleg foglalt kiscsaj, látványosan pörög, nyilván csak élvezi és kikényszeríti a figyelmet. Táncol, játszik, teljsen rendben van. De a kettő együtt azért furva volt. Ez valami titkos ügyes menekülő útvonal lehet a nők részére. Abban maradtam magammal, hogy azt a hibát követtem el, hogy nem adtam elég pozitív visszajelzést a lányoknak. Ez megint az olvasott elméleten alapu, különben csak szimplán nem érteném a dolgot, de van értelme. A szándék komolyságától függetlenül ők kezdeményeztek, ami azért nőknél elég szokatlan, ezzel egy kicsit (talán nem is kicsit) alám helyezték magukat, ami nem egy kellemes érzés. Én pedig pont úgy viselkedtem velük - azzal a hűvösen vagány mértéktartással - mintha én kezdeményeztem volna. Semmi szándékosság nem volt ebben, abszolút ez a természetes hozzáállásom. Sőt, igazából az, hogy letámadtak, méginkább ara késztetett, hogy visszavegyek, megvizsgáljam a helyzetet, eldöntsem, hogy akarom-e, vagy sem. Csakhogy erre ilyenkor nincs idő, mert ha kezdeményez a lány és ezzel kiteszi magát egy olyan kellemetlenségnek, amihez nincs is nagyon hozzászokva, akkor nyilván ezt a feszültséget mihamarabb fel kell oldani. Aminek az egyik feltétele, hogy fejest ugrik az ember. Persze nem hiteltelenül, mert azt sem lehet eljátszani, hogy azonnal beindulunk, de az érdeklődést meg egy kis lelki símogatást muszáj lett volna.
Amikor láttam, hogy magától nem kerül elő a kiscsaj, akkor még mentem három kört, hátha megtalálom, aztán haza indultam. A kijáratnál egy kanapén ücsörgött egy nagyon szép csaj, és látványosan közdött az álmossággal. Az a fajta tipikus jó nő volt, akit én eddig sosem szólítottam le. Magashelyes pályázik ilyenekre, nekem - talán a kis fagyos arcocskájuk miatt - érdektelenek. Ennek a példánynak viszont gyönyörű szemei voltak, meg amúgy is kihívás volt. Szépen odaguggoltam hozzá, és megkérdeztem, hogy miért nem megy haza. Ezen persze meglepődött, meg nevetett is, elindult a játék. Egy olyan öt percig elég jól elszórakoztattam, ugrattam. Nevetett, válaszolgatott, de látvényosan nem tett bele semmit. Na jó, a tipikus érdeklődős "hány éves vagy" illetve "mi a horoszkópod" kérdések elhangzottak, majd amikor az utóbbira azt válaszoltam, hogy ez szerintem baromság, akkor kifejtette, hogy hát igen, minden férfi ezt mondja. Mármint az ilyen nagybetűs férfiak. Vagyis adott egy minimális pozitív visszajelzést. Mivel az a tipikus jónő volt, talán tovább kellett volna tolni, de hát ez is a bajom a tipikus jónőkkel, hogy inspiráció nélkül csak úgy egymagamban nem nagyon szeretek beszélgetni. Az érdeklődés meg nem inspiráló. Az inspiráló, ami a másik agyából jön, vagy esetleg (rosszabb esetben) a környezet. Ahogy elhalt a beszélgetés, illetve ahogy nem volt több mondanivalóm, szépen kiforduultam, elkezdtem nézelődni, mintha nem érdekelne. Ahogy agyilag nem is érdekelt.
Na de sebaj, ez így is remek élmény volt - teljesen spontán és görcs nélkül léptem és szólítottam le egy olyan nőt, akivel eddig nem tudtam mit kezdeni, és akit az este folyamén nyilván vagy tízen próbáltak meg felszedni. És lett belőle egy kellemes kis semmit mondó beszélgetés. Több rutinnal majd az ilyenek érdeklődését is fel fogom tudni kelteni, de abban egész biztos vagyok, hogy ők az enyémet hosszútávon (tehát a kihívástól, ha meg jó, legyen, a dugástól eltekintve) nem. Nem tudom elképzelni, hogy rezonálnának.
