Konstans egy hét csúszásban vagyok, de legalább terem elég sztori. Múlt csütörtökön rámírt az akkor már négy napja hivatalosan is újra szingli Magashelyes, hogy este K&K buli lesz a Rióban. Egy darabig kicsit rá voltam akadva, hogy csak össze kéne hozni egy ilyen kamionos jelmezt, ami egyébként nem nagy kihívás és ezért nem is túl fantáziadús (kockásing, oldschool baseball sapi és Starsky&Hutch napszemü), de aztán arra jutottam magammal, hogy bár beöltözve könnyebb nyitni, normális ruhában legalább kilátszunk majd a tömegből.

Régóta nem futottunk neki bulinak ilyen nagy elszántsággal, még melegítő kocsmázás is volt, ráadásul egész korán - fél tizenegykor már kikértük az első kört. Magashelyes meg nem bízta a véletlenre a dolgot, otthon már betermelt két bacardi-colát. Egész zseniális ötlet volt az - főleg tőlem, aki sok-sok éve nem járt arra éjszaka - hogy csak úgy vágjunk neki az utcáknak ott a Műegyetem mögött, aztán majd biztos találunk valami használható kocsmát. Hát a trendi és féltrendi helyekhez szokott szememnek elég meglepő és egyben örvendetes volt az olcsóság amivel találkoztunk. Éjfélre át is értünk a Rióba, ahol persze baromi nagy sor állt már. Egy picit bosszús voltam, de valahol örültem is a dolognak, mert úgy volt, hogy akkor megyünk tovább a megszokott helyekre.

De szerencsére Magashelyes ragaszkodott a bulihoz, ezért megnéztük az alsó bejáratot is, ahol kb. ketten álltak előttünk. Persze ez nem a sorbanállók országa, ezért ez alatt a fél perc alatt is pont akadt két cicababa, aki azt hitte, hogy ha azt mondogatja, hogy bocsibocsibocsi és nem néz senkire, akkor még ennyit sem kell várnia. Kellemes meglepetés volt, hogy a pont mellettem álló biztonsági megfogta a karjukat, és közölte velük, hogy ott a sor vége. Már amennyire én meg Magashelyes együtt sornak számítottunk. Mindegy, megköszöntem a csókának.

Bent aztán szembesültünk azzal, hogy minden nőnek jól áll az, ha kurvának öltözik. Erre akár párterápiás bizniszt is lehetne építeni: öltözz félévente, vagy neccesebb (érted...) esetben pár havonta kurvának, és minden jó lesz. Helyre jön a szekszuális életed, a többi meg megy magától. Mi meg arra jutottunk félrészegen, hogy akkor vagy nagyon figyelünk arra, hogy kivel kezdünk, vagy élvezzük, hogy nem kell annyit válogatni. Én az utóbbi mellett döntöttem.

Ezek a tamatikus bulik azért jók, mert elég könnyű megszólítani a nőket. Nem is volt bennem egy csepp para sem, nagyjából találomra választottam 4-5 lányt akikkel szóbaálltam. Na talán annyi kritérium volt, hogy olyan legyen, akinek csak annyira van magasan az orra, hogy látja a környezetét. Azért sok lány volt, aki ezen bukott, de eléggé úgy nézett ki, hogy valójában a zavarukat leplezik ezzel. Aztán elég sok lány volt pasival. Két nővel jutottam pár szónál tovább. Akikkel nem, azokkal is valószínűleg túl hamar hagytam abba a beszélgetést, mert messze nem pattintottak le, csak úgy elakadt a dolog, ami ugye az én hibám. Viszont elegánsan és erőlködésmentesen ki lehet ilyenkor szállni. Mondhatjuk ezt akár kockázatkerülésnek is (és valahol az is), de igazából kezdem azt érezni, hogy működik ez úgy is, hogy az ember elmegy, aztán később újra megjelenik, akkor már szinte ismerősként. Akár többször is.

És a másik két nővel ezt is csináltam, bár ott azonnal többre mentem, mint egy párszavas beszélgetés. Az egyik egy harminc körüli, nagyloboncos "oroszlán típusú" nő volt - na nem horoszkóp értelemben, csak én erre asszociálok az ilyen típusról, ami jól meg is fog. Valami szupermini ruha volt rajta, csizma, meg erős smink, én meg az előre bekészített és kétélű szöveggel nyitottam nála: na mi van, te is kamionosnak öltöztél? Nem volt rá vevő, valami félprovokatív lekezelő baromságot válaszolt, amire én megint valami provokatív kérdést dobtam, hogy végül megkapjam azt, hogy minek kérdezek olyanokat, amikre tudom a választ. Erre mondtam valamit, de az már mindegy volt, mert addigra táncoltunk. Aztán egy pár szám után bejelzett az oszlopnak támasztott barátnő, én meg mivel láttam, hogy nem foglalkoznak velem szépen kisétáltam a szituból. Olvastam erre a helyzetre megoldásokat, de ennyire nem vagyok agresszív. Még.

Aztán némi dumálgatás, sörözgetés, leszólítgatás után beleakadtam a másik nőbe, szintén valami hasonló szöveggel. Pár mondat után már táncoltunk is. Azért ha jól emlékszem, akkor ebbe az első pár mondatba sikerült belesűrítenie a lánynak, hogy ő két éve férjnél van. De hát ugye ez engem nem kell, hogy érdekeljen, mivel a szándékaim teljességgel tisztességtelenek. Na azt hiszem ez volt az a nő, aki az eddigi praxisomat nézve a legrövidebb idő alatt jutott el a segget-a-farokhoz-dörzsölős táncfiguráig. És ő is erőltette a legtovább. Szép dolog a házasság, nem jött meg a kedvem hozzá.

Egy idő után aztán közölte a lány, hogy menne lassan, mert álmos, és ahogy előkerültek a barátnői, már integetett és rohant is el. Én meg megkerestem az oroszlán nőt, toltunk egy újabb kört. Másodszorra elég volt egy na hello, mi a helyzet is. Aztán megint bejelzett a barátnő, de addigra észrevettem, hogy a férjezett jelölt újra felbukkant ugyanott. A két lány pár méterre volt egymástól végig, ideállis felállás. Ha látja az egyik a másikkal a mutatványt, hát annál jobb. Szépen átsétáltam, és folyattuk ott, ahol abbahagytuk. A fenékkel végzett helyzetfelmérés mellett még a vállát is dugdosta az orrom elé, és ha jól emlékszem meg is harapdáltam. Semmi retorzió. Se egy pofon, se egy elhúzódás. Két év.

Aztán egy idő után megint bejelentette a lány, hogy megy és elrohant, de most barátnők nélkül. Én meg szépen sétáltam utána a tömegben, aztán a kijárat előtt elkaptam, és felszólítottam, hogy adja meg a telefonszámát. Nem kérdeztem, és nem is kértem. Az nyilván nem működött volna. Erre azt hiszem, hogy az volt a válasz először, hogy de hát mondta, hogy férje van. Vagy valami ilyesmi. Igazából mindegy volt, hogy mit mondott, mert ott maradt és zavartan mosolygott. A nem az úgy néz ki, hogy azt mondja, hogy nem, és elköszön, elsétál. Aztán azt a trükköt vetette be, hogy gyorsan elhadarta. Kb. a fele lett csak meg a számoknak, közben indult is el. Én meg mondtam, hogy na várj, hát ez így kevés. Ő meg amellett, hogy leoltott, hogy ha nem hallottam, akkor így jártam, még háromszor elhadarta. Aztán mondott egy kamu keresztnevet. Hát ez nem egy határozott nem, igaz?

Persze ettől a nőtöl nem vártam és nem várok sokat. Feltehetőleg csak egy kis izgalom kell neki, játék, ami nagyon pici valószínűséggel lesz egy randinál több. De izgalmas benne lenni, megfigyelni, látni, hogy mennyire befolyásolható a másik.

És persze sikerélmény, amivel felvértezve magam szépen visszamentem az oroszlán nőhöz, aki addigra már explicit örült nekem, "megmentettem" valami szerencsétlen próbálkozótól. Táncoltunk, aztán elmentem sörért, közben összehaverkodtam egy német csávóval, aki egyedül bulizott ott. Az ízléséről annyit, hogy ránéztem, és kamionosnak hittem. Jófej módon megadtam a számom, hogy ha másnap is bulizni akar, akkor csak csörögjön. Nem mert.

Aztán szép lassan vége lett az estének, és úgy öt körül elindultunk hazafelé az oroszlán nővel meg a társaságukkal. A villanyoszlopnak támasztott lány házig jött velünk, mert ott voltak a cuccai, sőt még kajálni is elindultunk hármasban, de arról szerencsére letettek a lányok, úgyhogy hatra sikerült is kettesben maradni a lánnyal nála.

Hát érdekes volt, de szex közben kiderült, hogy mi vonzott benne annyira. Hálás típus volt és egyben az első nő az életemben, aki - ébredés után - teljesen önzetlenül lekezelte a jóreggelt merevedésemet. Azért láttam a lakásban egy-két  fura dolgot. Először is egy Kárpátia CD-t. (Nagy az isten állatkertje.) Aztán az ágy mellett egy Bibliát. (Nem csak nagy, de hűséges is.) A galéria alatt pedig századelős bútorok gyönyörűen újrahúzva, meg néhány népviseleti ruhadarab. Néptáncos a lelkem. Vagyis felrángatott magához egy kurának öltözött jó eséllyel szélsőjobbos, konzervatív, hívő nő. Kiváncsi lennék rá negyven év múlva.

A reggeli összekászálódás során nem tudtam eldönteni sem azt, hogy a "normális" viselkedése mögött valójában hogy viszonyul hozzám, sem azt, hogy akarok-e vele találkozni még. Együtt indultunk el, és a kapuig sem döntöttem. Ott elváltak az útjaink, én meg a nem döntésnél maradtam, és megkérdeztem, hogy megadja-e a telefonszámát. A válasz az volt, hogy nem híve a telefonszám cserének. Ezt már hallottam mástól, vagyis kódolt üzenet.

Arra nem jöttem rá, hogy vajon ő is ingadozott-e, nem adtam neki elég pozitív visszajelzést, vagy csak egyszerűen ennek a metakommunikatív üzenete az, hogy ha te akarod, akkor találkozhatunk még (én amúgy ezt éreztem). Vagyis ezzel magam alá helyeztem. Kérd... Utána kicsit megbántam a dolgot, nem kellett volna azt ott nekem helyben eldönteni, hogy akarok-e még találkozni. Határozottan kérni kellett volna a számot (illetve hát felszólítani, hogy adja meg), aztán majd utólag meglátni. Vagy a második találka után. Nem kell előre kitalálni. Azt pedig kizártnak tartom, hogy akkor nemet mondott volna. Kezdem ezt nagyon érezni.