A Symbolban jártunk, jogász-közgazdász bulin. Érdekes társaság volt, Magashelyes és Lúzer-type srác. Namost Lúzer-type tolta a legpragmatikusabban. Semmi ital, mert autóval volt, de amúgy sem láttam még szeszelni. Talán azért is jár autóval. Szóval ő rányomult vagy 10 csajra, amig mi Magashelyessel csak nézelődtünk és osztottuk egymásnak az észt, hogy ki kinek lenne meg. Mondjuk nem ő járt sikerrel, de szerintem az összes hiba amit elkövet az az, hogy egyelőre totál vakon választ célpontot. Most még azt mondja, hogy leszarja, csak gyakorol, de lassan azért majd megtanítom neki. Már ha nem neki lesz több tanítanivalója.
Mielőtt kimentünk a világ végére, előbb italoztunk kicsit a belvárosban a Cactus Juice-ban, ahol novemberben sokat megfordultam. Hát siralmas volt a felhozatal pasiból és nőböl is. Volt egy két helyes lány, de hát az elég kevés, ha a kölcsönös szimpátiát is belevesszük a játékba.
Aztán egy Kolosy téri igen olcsó, igen igénytelen és nagyon barátságos hangulatú kocsma meglátogatása után becéloztuk a Symbolt. Nem sikerült bejutni a tánctér közepére sem, mire Luzer-type srácot elkapta egy csaj. Pontosabban úgy adódott, hogy a lány felől nézve szinte egyvonalban álltunk, és mindketten úgy láttuk, hogy a másikunkat stíröli a kis vad. Igazából mindkettőnket levett, de mivel ehhez én értek jobban, ezért átadtam a helyet, mert szerintem tényleg ő kapott több pillantást. Na meg én úgysem választok szívesen anélkül, hogy felmértem volna a kínálatot.
Körülöttem pár perc múlva megjelent egy enyhén vöröses lányka a barátnőjével. A megérzés azt súgta, hogy nekem játszik, Magashelyes is bökdösött, mutogatott meg magyarázott, de nem ugrottam. Csak óvatosan nyitottam felé tánccal, de semmi, elfordult. Aztán még párszor eljátszotta, hogy eltűnt és visszajött, egyszer meg mi is. Akkor tök véletlenül oldalbavert, bocsánatot kért, majd elmagyarázta, hogy kedvenc szám. A Hotel Motel című fos. Egyből részvétet éreztem, és beugrott az a lány, akivel ősszel sokat megfordultunk a Cactusban. Mondtam neki valamit, aztán elfordult. Felejtő. Kavarogtunk még egy darabig, mindenféle nők és ismerőseik tűntek fel a közelmúltból, a kis vörösre meg ráúszott egy alacsonyabb kategóriás fickó.
A helyen úgy kb. mindenki ingben esetleg plusz zakóban nyomta, lehetőleg szürkében, feketében vagy kékben. Na hát mivel már voltam ott, megint nem volt kedvem besimulni, piros/fehér hosszú ujjú pólóban feltünősködtem. Lúzer-type meg kalapban. Nem beszéltünk össze - ő olvasta, engem meg egy csomó lelki sérelem ért kiskoromban, amiket nehezen dolgoztam fel. Vagy a fene tudja, hogy miért zavar az egyszínűség meg a konformitás.
Egy idő után el is kapott egy apró szőke lány, hogy én vagyok az egyetlen normális ember a helyen. Szerinte. Beszélgettünk vagy fél órát, aztán mondta, hogy akkor ő megkeresi a barátait, akik ott vannak, ahova mutogat. Hát jó, hagytam. Helyes volt, de nem vonzott szexuálisan. Ha nincs más jó lesz kategrória volt. De volt más. Előkerült a kis dögös vörös, leszakadt róla az alacsony kategóriás kockásinges. Csak hát az történt, hogy mire észrevettem, megláttam a haverok mellett egy magas, vékony, barna lány. Olyan ex típusút... gondoltam kicsit táncikálok vele, mivel elég szorgalmasan jelezgetett vissza. Hát a kis vörösös projektnek az tett be. Eleinte még néztem, hogy bepróbálkozom ott is, aztán legfeljebb visszajövök, de nagyon jól látott mindenki mindekit. Lehet, hogy abszolútértékben ő lett volna a jobb, de ez a nő megfogott, és ezt a későbbi közeledés is igazolta. Pedig nem sokkal, nem eléggel fiatalabb nálam (a kis vörös ebben is jobb volt), ex típusú, de hát ami passzentos, az passzentos. Beszélgettünk még vagy két órát, közben előkerült Magashelyes, aki állítása szerint felszedte a hely legjobb nőjét - valami párducmintás miniruhás szőkeséget. Emlékszem rá - hát nézőpot kérdése. Adottságokban ténykeg jó volt, egyszer majd össze akarok akadni egy ilyen közönséges csajszival, de hogy legjobb nő lett volna...
Tanulság most nincs. Csak annyi, hogy választani kell, és nem szabad hagyni, hogy válasszanak. Mert aki választ, az mindig felfele céloz, tehát akit választanak, az rosszabbat kap, mintha ő választana. Egy nő általában akkor ad egyértelmű tetszés jeleket, ha nagyon jó pasinak tart. Ha jobb vagy, mint amit megszokott, vagyis ha ő rosszabb, mint amit te megkaphatnál. Ilyenkor nála a kinézet plusz a leszólítás alatt elővezetett hozzáadott érték helyett csak a kinézet dönt. Az meg ugye mindig kevesebb. Másképp nézve a dolgot bukja azt a jutalmat, hogy érte megküzdenek.