Az egyik februári bejegyzés alatt érdekes beszélgetés kezdett kibontakozni, majd írok pár postot a témában. Izgalmas lesz. Most viszont megyek és belevetem magam a szigetelésbe. Persze másképp mint eddig. Régen - na jó, nagyon-nagyon régen - szinte minden buli arról szólt, hogy le vannak szarva a csajok, csak a haverok számítanak, a buli, a közös élmény. Nőért ezt nem rúgjuk fel. Aztán - főleg az első vadásszezonban - ez már nagyon nem így volt. A haverok általában komoly vadásztársak voltak. Közös nézelődés, dumálgatás, célozgatás után, ha valakinek kapása volt, akkor a másik nem zavart be. Sőt, ha kellett besegített.
De a sziget az valahogy sziget maradt. Ott valahogy mindig visszajött az a csak a buli számít érzés, pedig a pályafutásom alatt volt már három is, amikor szabadon csajozhattam volna. Na jó, kettő volt, a harmadikat meg én úgy tekintettem. De igazából a szigeten még senkit nem szedtem fel. Na jó, ez sem igaz, mert korábban megsmert nőket igen, de az ugye nem vadászat. Bár két éve felszedtem egy nőt, de akkor nem lett volna szabad, meg abból - főleg emiatt - nem is lett semmi.
Na de majd most... ma Magashelyessel fogunk portyázni, a hét hátralévő részére meg egyelőre nincs komoly társaság, csak az egy darab hozzám hasonlóan elszánt ex-punk haver a régi töketlen befordulós gimis-egyetemista társaságból. Na meg a lány, akit azért nem vesz feleségül, mert ez a non-konformizmusának az utolsó bástyája. Az utolsó előtti a mobil telefon mentesség volt, de mivel azt most 2000Ft-ért kap a hetijegye mellé, ezért legalábbis a hét végéig csak a házastárstalanság marad neki. Ja, amúgy jó arc.
