Na, ma - úgy értem vasárnap - megint rájöttem, hogy éjszakázni, elmászkálni és bulizni nem csak a pillanatért szeretek, hanem a másnapért is. És azt hiszem ehhez még alkohol sem kell. Szeretem ezeket a kába napokat. Kifejezetten boldoggá tesznek. Sőt, nem azzá tesznek, hanem azt érzem, az vagyok. Kicsit talán olyan, mint amikor egy széthajtós edzés után endorfin mámorban fetreng az ember, csak annál egy fokkal elkentebb, természetesebb érzés. Hogy miért van ez, azt nem tudom. Nem tudatos, nem arról van szó, hogy tudatosan feldobna az előző este emléke. Érdekes.
Na, hát ezen a hétvégén a szombatom és a vasárnapom is így telt, köszönhetően a péntek és a szombat estének. A hétvége azzal indult, hogy kihagytam egy csütörtöki bulit, mert egyedül nem volt kedvem nekivágni - eddig vagy háromszor csődölt be az ismerősöm kísérlete - a Háziúr meg lassan inkább házinyúl. Péntek estére sem voltak jók a kilátások, de végül Magashelyes barátom 1/4 1-kor sikeresen bejelentkezett, hogy akkor a szombatra megbeszélt buli az most lenne, találkozunk a Jam-ben, ő már ott van. Erről aztán ki is kérdeztem, azt mondta, hogy ő rengetegszer fel sem hívja a haverokat, csak nekivág egyedül. Na ez az, amit huszonáves fejjel az ember rettentően szánalmas és lenézendő dolognak tart. Legalábbis azok, akikből később hűvösvadász lesz... Bár ősszel már bennem is felmerült a dolog, sőt volt is olyan, hogy rövidre sikerült beszélgetős, ücsörgős vagy csocsózós estéken hazafelé elkanyarodtam valamelyik szórakozóhely felé és ott megpróbáltam úgy csinálni, mintha nem lennék egyedül, mintha egyedül lennék, de annyira ismert és népszerű figura, hogy bármikor belefuthatnék valami ismerősbe, mintha egyedül lennék, de ez tök normális lenne. Végülis a középső megoldás sikerült, de abból csak beszélgetés lett és kapaszkodás az ismerősökbe, hogy nehogy a másik két verziót kelljen előadni.
Magashelyes azt mondta, hogy szerinte ez normális. Alácsorog, iszogat, aztán hazamegy. Végülis tudati úton én is ide jutottam az első ilyen nekifutás előtt - egy teli helyen senki nem látja és nem figyeli, hogy te most épp csak egyedül maradtál, elkóboroltál a haveroktól egy pár percre, vagy ők valójában otthon alszanak. Minden hétvégén. Évek óta.
Meg ha megfelelő helyre megy le az ember, akkor úgyis olyan szórakoztató a többiek megfigyelése, hogy nincs is ideje ezen agyalni. Na hát a Jam az nekem továbbra is ilyen hely. Totál szürreális. Láttunk pl. egy olyan alakot, akinek a következő volt az ismerkedési stratégiája: elkapta az előtte elgrosszáló lányokat, odahajolt hozzájuk, majd megpróbálta lesmárolni őket. Először egy mellettünk ácsorgó húsz körüli bögyös, de szende csajszikával próbálkozott, persze sikertelenül. Mentségére szóljon, hogy a lányka háromnegyed hatkor még mindig ugyanott ücsörgöt magában. Kb. három perc kellett az ürgének ahhoz, hogy kiszúrja a következő jelöltet, akit sikeresen le is kapott. Aztán mondott neki valamit, majd újabb csók. Hát ezzel egy kicsit mindkettőnket meglepett. Nem mintha ez a fajta játék egy picit is izgatna, de hát nőstény oroszlánt sem dugnék soha, mégis nézem a NatGeot. Néha.
