Szeretek másnapos lenni. Ha lefekvés előtt iszom elég vizet (1-1.5l), akkor ébredés után csupa kellemes mellékhatás fogad. Arról már rég leszoktam, hogy annyira szétcsapjam magam, hogy másnap a rosszulléttel kelljen küzdenem, így viszont szimplán szürke, puha, nyugodt kábulatban telik a nap. Na meg folyamatos éhségérzettel és persze zabálással.
Pár hete egy antibiotikum kúrának köszönhetően ráálltam arra, hogy igazán keveset iszom. Leginkább csak 1-2 sör. Akkor csináltam egy érdekes kísérletet, megpróbáltam placebó berúgni. Na jó, becsípni. Előhívni azt az érzést, amit máskor jobban beállva tapasztalok. Egész jól működik. Na tegnap erre nem volt lehetőségem. Magashelyes nagyon belelendült, ezért már fél tízkor bevertük az első tüskét. Aztán mivel biztos, ami biztos ő fizetett - így lehet igazán gyorsan és biztosan felborulni - muszáj volt hamar megejteni egy második kört is, amikor meg én hívtam vissza.
Koncerten ismerkedni elég nehézkes. A leszólítás vagy a kapcsolatfelétel abszolút könnyen menne, mert van téma, meg úgy általában láthatólag mindenki sokkal nyitottabb, csak hát épp célozni macerás. A Quimby alatt is csak kerestünk egy jó helyet, aztán ott ugráltunk egy picit. Voltak körbe lányok, persze volt, aki nagyon lelkesen nézegetett amikor feltüntünk, de ugye mint azt már korábban írtam, egy nő csak akkor jelez intenzíven, ha nagyon jó pasinak talál magához képest. A reláció megfordításából pedig érthető, hogy ilyenkor ha nem nagyon részeg és kiéhezett az ember, akkor miért nem lép. Na jó, nem volt szörnyű a lány, csak olyan átlagosan semmilyen kis alterrajongó.
De az elmegy szint egy ideje már nem elég. A koncertek után kőröztünk egy kicsit a táncolós bulihelyek között, de a legtöbb totál sausage party volt. Ezen gyorsan meg is lepődtem, mert egy óra körül azért ehhez még kicsit korán volt. Talán hétvége felé jobb lesz. Az egyik helyen aztán kicsit leragadtunk, mert volt pár ígéretes lányka, de aztán nem lett velük semmi. Jeleztek, nyitottam, nem fogadták, aztán megint jeleztek. Hát ez van. Talán tényleg csak bulizni jöttek. Furák az emberek. Magashelyes ugyanígy járt. Aztán ránk akadt valami hollandiai magyar lány, meg a holland barántői. Olyan mocsok részegek voltak, hogy majdnem brittnek néztem őket. Na jó, annyira azért nem, de már bőven a vicces kategória, aki ötödször is odajön beszélgetni meg táncolni, meg udvarolni mert nehezen hiszi el, hogy tényleg nem dugunk.
A becsület kedvéért leszólítottam két tizennyolc körüli kiscsajt, akik a többiektől tizenöt méterre táncikáltak és beszélgettem velük pár percet, de nem haladt semerre a dolog, úgyhogy szépen ott hagytam őket. Így utólag visszagondolva totál simán ment a dolog, ami ugyan nem meglepő, de mindenképp viccessé teszi a máskor elővezetett vekengéseimet, görcsöléseket.
Talán annyit csinálhattam volna másképp, hogy menet közben elkezdem komolyabban venni a dolgot, kicsit keményebben próbálkozni ha nem is az eredmény, de inkább a gyakorlás miatt. Így túl könnyű azt mondani, hogy nem igazán érdekesek, aztán ott hagyni őket. Nem mintha nem ez lett volna a helyzet. Na ezentúl az lesz, hogy ha már beleugrottam valamibe, akkor addignem tágítok, amíg ki nem provokáltam az érdeklődést és a vonzalom jeleit. Akkor sem, ha menet közben - vagy akár az elején - kiderül, hogy nem érdekel az illető. Most hírtelen be is ugrott erre egy jó analógia edzésről. Nem mondom el, mert csak nekem érdekes, de a lényeg az, hogy azokra a helyzetekre, amikben gyorsan, vagy nyomás alatt nagy biztonsággal kell reagálni, automatizmusokat kell kialakítan. Az pedig gyakorlással megy.
