Na, hát felesleges volt agyalgatni a hétfői randialanyon. Meg kell kapja lassan ő is a beszélőnevét, ez már szinte biztos. Délután teljesen lazán rá akartam csörögni, de aztán szokás szerint találtam indokot a halogatásra. Ebben jó vagyok, piszok jó.
Először csak kényelmetlennek tűnt az irodából telefonálni, utána feltétlenül meg akartam valamit csinálni mielőtt elindulok. Valamit, amit nem csináltam meg, mert egész délután webeztem, beszélgettem és 5 percenként e-mailt csekkoltam. Aztán hirtelen már nem volt elég idő ahhoz, hogy nyugodtan beszéljünk. Végül elidultam a hetekkel ezelőtt leegyeztetett találkozóra a volt kollégákkal, a hívás halogatására pedig további remek indokot találtam: sokkal jobb munkaidő után, mint meló közben zargatni valakit. Ez egyébként alapvetően igaz, ha még nem várja tűkön ülve a hívást.
De aztán kilenc felé csak összejött. Minden lepattintó dumára felkészülve, de konkrét beszélgetési terv nélkül (tehát kudarckerülő módon) vágtam bele. A megérzésem jó volt, bár ez elég erős önigazolásnak hangzik, lévén az előző bejegyzésben nem írtam le, hogy milyen kimenetelt tippelek. Mindegy, mindenki így csinálja. Hezitál, elomdja, hogy lehet ez is, meg az is, aztán bárhogy is legyen, vállonveregeti magát, hogy a megérzése azért jó volt. Na nekem az a megérzésem volt jó, hogy nem kell ott helyben a randi végén a nő nyakába ugrani, működni fog ez így is. Sőt.
Meglepett hangon köszönt bele a telefonba, majd ezt palástolandó azzal indított, hogy nem gondolta volna, hogy még hívni fogom. Na ennyit a gondosan előkészített, hátmögé rejtett bunkósbotokról, amiket a lekezelő fogadtatás esetére farigcsáltam. Utólag totál érthetetlen, hogy miért készültem a másik végletre. Na de innen kezdve már könnyű dolgom volt, természetesen egyből megpiszkáltam azzal, hogy ha zavarom, akkor le is rakhatom, amúgy meg erre a nyitásra és fogadtatásra bőven elég volt egy sablon "hogy vagy, mit csinálsz" kérdés, mesélt a drága lelkesen. Aztán pár perc után óvatosan rákérdezett, hogy meddig vagyok ébren, mert nem akarná belém folytani a szót, de vendége van, és majd akkor mindenképp visszahív.
Nem okozott meglepetést, mindenképp visszahívott és csacsogott még nekem itt fél órát éjfélig. Egy dolog zavar csak, hogy jégkrémmel próbálja kezelni a torokgyulladását, ami az esetek nagy részében bakteriális fertőzés és hát én nem szeretnék magamnak egy antibio kúrát csak azért, mert ő megpróbálja megpsórolni, nekem meg tartani kell a menetrendet. Bár a menetrend már borult, természetesen a kis Fognyűvő is előkerült két nap után, frissen, üdén, lelkesen. De minden lelkesedése ellenére érzem én, hogy nem húzható tovább a levelezés. A trendek azt mutatják.
Először is az, hogy eleinte ugye pár óra elteltével válaszolt, most hagyott 1.5 nap szünetet. Az igaz, hogy a loveboxra sem lépett be, lehetett más dolga, de hát ami fontos az fontos - az embernek mindig arra van ideje, amire akarja. Pont ezért van üzenetértéke a dolognak. Nem azt mondtam, hogy taktikázik, csak azt, hogy ebből jó eséllyel lehet következtetni. Ahogy a levelek hossza és a kérdések száma is üzen - eddig egyre hosszabbakat írt és egyre többet kérdezett, most pedig kezd visszavenni. Persze ez sem tudatos, de szerintem elég jó trend indikátor. Érzésre - pontosabban ha nem kéne többüket látszólag tisztességes módon összeszerveznem - már az előző, hirtelen meglóduló levélnélre írt válaszomban javasoltam volna egy devirtualizációs találkozót, közönséges nevén randit. Ebből botrány lesz, az szinte biztos.
