Most értem haza a .... és most itt azt kéne mondanom, hogy a vadászatból, de ez minden volt, csak az nem. Meg nem is most, hanem úgy jó egy órája, csak elpöcsöltem az időt. Szóval szokás szerint kinéztem a Margitszigetre, mert ott vannak a jó helyek. Ezek közül idén összesen csak a Holdudvar használható.
A mobilizálható ismerősök közül senki nem volt elérhető. Lúzer-type srác úgy egy hónapja Angliában héderel - értsd: pihenteti az agyát és az itthonival ellentétben nem szellemi, hanem kétkezi munkát végez. Mondjuk külön kérte, hogy ezt az ismerősök előtt tartsam titokban, de akinek elmondtam aszerint ez kurva jó döntés. Persze nem annak a társaságnak mondtam el, akiknek ő nem akarta, hanem a közeli barátaimnak. Szóval... Harcosanyu ma Balaton Szandra ment, Magashelyes meg kicsit még mindig össze van gabalyodva azzal a csajszikával, akit lassan három hónapja akaszott le. Még egy haverral beszéltem ma hazafele, az meg elkezdett vekengeni valami nővel azon, hogy egyikük sem akar komoly kapcsolatot. Been there, done that - süket duma a csaj részéről, de egyelőre nem hiszi el nekem.
Tehát becéloztam a szigetet egyedül, szokás szerint úgy 1/2 2 körül. Egyébként érdekes lelki gyakorlat ez, de már szinte egyáltalán nem érzem feszélyezve magam ilyenkor. Körbenéztem, vettem egy sört, betántorogtam a tánctérre nézelődni. Menetközben megláttam egy csajszikát, akivel még tavasszal szerencsétlenkedtem egy sort a Sohoban. Bámultam sokat, az arca tetszett, az alakját körtére formáló segge meg nem. Akkor kicsit paráztam is ezen a leszólítás dolgon. Most csak ráköszöntem, mert nem volt olyan közel, meg épp rá is ugrott egy arc, akivel tíz perccel korábban megbeszéltük, hogy a Balaton Szánd az szarbuli, de sok a jó nő. Legalábbis szerinte.
Na innentől kezdve kellően coolnak éreztem magam. Worst case majd beszélgetek a szimpatikus arcú kiscsajjal csak úgy a hangulat emelése céljából, hogy mégse legyek egyedül és hogy lássák a lányok, hogy kapós vagyok. Bár ez szerintem ilyen tumultusban pont szart sem számít. Kellően cool hangulatban besétáltam a tánctér elejére és egy darabig ott ácsorogtam és nézegettem, hogy mekkora idióta barmok arcoskodnak előttem, és elemeztem, hogy vajon milyen közdősport stílust gyakorolhatnak. Ütögettek eleget egymás felé. Nem szeretem. Ezek mindig megtalálják az embert. Illetve a Vadászt. De lett még ennél rosszabb is. Ahogy balranéztem, megláttam egy ismerős ruhát. Ezt már láttam a múlt héten is, pont itt - ugrott be. Pedig befele jövet direkt figyeltem, hogy nincs-e ott a nő. Kicsi volt a valószínűsége, mert azt állította, hogy nem szokott bulizni járni, ott meg még csak kétszer volt. Mind ezt mondja... De az embereknek szokásai vannak, nem meglepő, hogy pont ugyanazon a helyen ácsorgott, ahol a múlt héten is ütköztünk. Azonnal menekülőre fogtam, megindultam a feszkózos barmokon keresztül a tánctér hátsó oldala felé és aztán tömegen keresztül ki.
Amúgy nincs baj a lánnyal, csütörtükön randiztunk. Jól elbeszélgettünk, de ennyi. Nem vonz. És ahogy itt megláttam iszonyat erősen éreztem - mondom éreztem -, hogy nem akarok vele kommunikálni, jópofizni. Semmit. Asszem régen nem éreztem nővel kapcsolatban semmit. Ha negatív is volt, érzelem volt. Kifelé az ajtóban persze ott ált a Körte lány, egy pillanatra felmerült bennem, de aztán inkább feltünően kikerültem. Nagyon erős volt még az érzés. Szépen leültem egy asztalhoz, és olyan jó félórán át dolgozott még bennem. Közben beugrott, hogy mit lehetett volna a Körte lánynak mondani, mármint azon kívül, hogy olyan szemekkel nézett, hogy bármit. Meg az, amire kondcionálom magam jó ideje, hogy nyugodtan leszólíthatok valakit akkor is, ha nem vagyok biztos benne, hogy bejön (sőt, ha btiztos vagyok benne, hogy nem), mert legfeljebb elsétálok. Hogy nem kell előre és tökéletesen felmérni a helyzetet, bármilyen elbaszott perfekcionista is vagyok.
De miközben ezen agyaltam, meg a másik lányon, iszonyat erős negatív testérzetem volt. Érzelem. Azt éreztem, hogy kurvára nem akarok olyan nőkkel beszélgetni sem, akik nem érdekelnek nagyon, és persze mindeközben elég nehéz volt elképzelni, hogy van olyan nő, akir kicsit is érdekelne. Bámultam a fel-alá mászkáló csajokat, de semmi. Most akkor vagy eljött az, hogy kiégtem, vagy unom ezt a színvonalat/szintet (mármint nőben), vagy unom ezt a játékot (azt, hogy megszerezzem, akin látom, hogy megszerezhetem). Nem tudom. az utóbbi azért elég kicsavart magyarázat, mert nem unalmat, hanem kifejezett taszítást éreztem. Az is lehet, hogy - azon kívül, hogy már messze nem tartom az ilyen csajokat elég jó nőnek - a kimutatott vonzalmuk taszít. Ahogy a jónőket is taszítja, ha ezt látják egy pasin. Ez lenne még a legklasszabb verzió.
Nem akarok és nem is fogok ezen agyalni, mert azt már megtanultam magamról, hogy az nem működik. Lelövi az érzéseket, azok nélkül meg nem lehet érzelmi kérdésekben dönteni. Ilyenkor szépen tovább kell tolni ugyanarra a szekeret. Ettől vagy elmúlik a rosszérzés, és akkor meg van oldva a probléma, vagy felerősödik, és akkor is. Kíváncsi vagyok. Holnap megint ki kéne menni, de megint nem lesz társaság. Elég nehéz így rávenni magam az ismerkedésre. Új szituációba kéne beleugrani - olyan nőket leszólítani, akik nem adnak nonverbális jeleket - miközben korántsem ideálisak a körülmények. Egyedül az éjszakában ezzel a nyomással a mellkasomban. De nézzük a jó oldalát - ahol közöny van, ott nincs félelem...
