A pénteki szerencsétlenkedés hatására szombaton megint nem voltam valami jó passzban. Harcosanyu le is osztott kicsit cseten, ahogy kell. Ahogy azok szokták az embert, akiknek épp megy a szekér, neki pedig szerencsére (na meg egy ici-picit hála nekem) most megy. Éjfél körül azon vekengtem, hogy elinduljak-e így, mert hát hangulatom nem volt, kezdett kényszeresnek hatni az egész dolog. Harcosanyu szerint "túl matekozom", és ezt érzésből kell csinálni, mint ahogy őt most épp elcsavarta egy tehetséges fiatalember. Ezzel a tanáccsal több baj is van. Ha nem megy valami, akkor az a tanács, hogy érzésből csináld, az inkább bosszantásnak számít, mint tanácsnak. Aztán hát ha valamivel én mindig is hadilábon álltam, az az érzés, érzékelés, EQ. És ezt ő tudja is. De ettől függetlenül is, a helyzet az, hogy természetesen mindkét dologra szükség van - az érzésekre, önmegfigyelésre, érzékelésre és a gondolkodásra is. Szinte bármit is akar megtanulni vagy változtatni magán az ember. És ezt kettőnk közül konkrétan én tudom jobban, mert én használtam ezt a módszert arra, hogy olyan dolgokat tanuljak meg, amikről több mint egy évtizede azért nem gondoltam volna, hogy menni fognak. Sőt, hát senki sem.
Neki meg úgy alakult az élete, hogy csak egy évig volt ebben benne. Ez most jó misztikusan hangzik, de nem baj. Valójában semmi különös, a lényeg, hogy tanulni tudok. És ez pontosan úgy működik, hogy éles helyzetben - legyen itt szó csajozásról, csocsóról, valami labdajátékról vagy bunyóról - általában tényleg nincs idő nagyon gondolkodni. Akkor reagálsz, alkalmazod a tudásod, ha úgy tetszik érzésből csinálod. Viszont amikor nem vagy benne - edzés után, egy meccs vagy egy leszólítós este után, avagy akár két menet között - akkor szépen végig kell elemezni, hogy mit csináltál, mi volt a hibád, miért csináltad és aztán át kell gondolni, hogy legközelebb hogy fogod csinálni. Mert így lehet fejlődni. Bármiben. Aki nem veszi észre a hibáit, annak nincs esélye a javításra. Aki csak észreveszi a hibáit, de nem gondolja újra át őket, és nem keresi meg a módját, hogy hogy tudna javítani rajtuk, az elszalasztja az esélyt.
Na ezt mind nem írtam le Harcosanyunak, mert inkább úgy döntöttem, hogy a szar hangulatom ellenére is kidöcögök a Holdudvarba. Sőt, pont azért. Felmentést is adtam magamnak előre, hogy csak kimegyek és iszom egy sört, ücsörgök, végülis ezért akartam szabad lenni. Megtehetem. Aztán majd hazajövök. Mire kiértem, persze már kattogtak a célok, hogy lesz, ami lesz, véget vetek ennek az utóbbi pár hónapban elharapózott töketlenkedésnek, és megszólítok öt nőt. Kettő volt, akinél természetesen adta magát a helyzet. Az egyik az pont leült ahhoz az egy darab szabad asztalhoz, amit két másodperccel azelőtt vettem észre. Észrevehettem volna persze hamarabb is, ha nem azt nézem, hogy milyen szuper alakja van. Nem az asztalnak. Na, ezt kihagytam. Aztán jött még egy lehetőség - típusban az előző nap meg nem szólított lányra hasonlított. Szánalmas ez a jelző, mi? Amikor azzal azonosítható be valaki, hogy hogy nem csináltam vele semmit. Na, hát ez a lány is így szerepel majd az emlékkönyvben. Bár az apróbb jelzéseket egyre jobban veszem. Azt gondolom. csak hát egy baj van - ez egy modell, egy elmélet, de igazából eldönthetetlen, hogy mi volt az üzenet, illetve, hogy volt-e, mert nem ellenőriztem. Ha nem megyek oda, sosem tudom meg, hogy jól értékeltem-e a helyzetet, márpedig ez például pont kurvára érdekel. Ez valami, ami nekem érdekes és izgalmas tudás - talán pont a korábban emlegetett alacsony EQ miatt - meg amúgy is szeretek "megfejteni". Riszörcs bazmeg, meg black box testing. Na ez utóbbit majd elmagyarázom egyszer azoknak, akik nem mérnökök.
Néha azért csak jó a racionalitás, mert eljut oda az ember, hogy amit csinál, az nem csak érzelmileg rossz neki (most komolyan, kinek jó az, hogy sok blog bejegyzést kitöltő töketlenkedést mutat be?), hanem értelmetlen is. Itt kockáztatás nélkül nem lehet továbblépni, de az nem is baj, mert bizonyso helyzeteket kifejezetten vonzóvá tesz számomra a kockázat. Másokat meg nem. És itt - mint szinte mindig, amikor érthetetlen és láthatatlan falakba ütközik az ember - előkerül a gyerekkor.
