A végére pont nem sikerült pihenten ráfutni, mert délután ki akartam vinni a gyereket, hogy lásson ilyet is. Kifele menet a bejáranál összefutottunk az exem húgának az exével, aki szintén a nyakában cipelte a lányát. Érdekes egy délután lett. Valahogy bár mindig is taszított a szülőség, mint létforma, de kezdő fesztiválozó koromtól tetszettek azok az arcok, akik délutánonként megjelentek az utódokkal, hogy aztán este visszajöjjenek bulizni. A gyereknek meg élmény, mert mozgalmas, sok ember van, meg sok látnivaló és nem a konyhában ebédelünk. Na ehhez képest az egész délutánt három csúszdán töltöttük. Aztán hajóval haza, gyerek anyjának lead, én haza zuhanyozni és rendesapuból szemétvadásszá átalakulni.
Ezzel sikerült is a hét legkésőbbi kiérkezését produkálni, bár aznap értelmes időben (hat után) semmi izgalmas program nem volt, ha jól emlékszem. Expunk haveromék a világzenei színpadnál ücsörögtek, és bár évek óta sportot űzök belőle, hogy nem gyaloglok el odáig, még mindig ez tűnt a jobb opciónak, mint belemenni abba, hogy várjam meg, amíg megisszák a sört és elindulnak. És nem is csak a "mindjárt" rendkívül relativisztikus jelentésével van a baj, hanem azzal az idegtépően lassú tempóval, ahogy a párocska közlekedik. Három perc - vagyis száz méter - után úgy szoktam érezni, hogy ledobom az ékszíjat. Szóval mentem inkább én, bevállalva a szembesülést a sziget főútjának kellemetlen, képtelen ámde letahadhatatlan fizikai törvényszerűségével: mindig szembe jönnek többen.
Az útravalónak sör helyett egy kukoricát akartam tartalékolni. Régebben úgy rá voltam állva, hogy mindennap toltam egyet. A haverok nem hitték el, hogy ez nem valami titkos álljunk be gyorsabban vagy jobban rituálé része. De idén ez volt az első. Állok a sorban, egyszercsak megrángatja valaki a nyakamba kötött pulcsit. Megfordulok, és nem látok snekit. Aztán lenézek, és felnéz egy vöröshajú lány kék szempárja. Azé a lányé, aki alig 15 órával azelőtt arra a kérdésre, hogy találkozzunk-e, azt válaszolta, hogy nem. Sajnos még nem volt sebességben az agyam, nem számítottam arra, hogy ilyen hirtelen ilyen bonyolult helyzetet kell kezelnem, ezért nem a helyzetnek megfelelően reagáltam. A helyzet az, hogy volt egy foglalt lány, akit el lehetett volna csábítani én meg úgy kezeltem, mint egy (nem foglalt) lányt, aki - igaz butaságból, de - lepattintott. Szia-szia, kicsit távolságtartóan, barátságos beszélgetés arról, hogy sikerül-e fényképeznie. Vagyis lehetőséget adtam neki arra, hogy helyretegye az elutasítást és valami minimális vonzalmi jelet adjon. Akár csak annyit, hogy elmegyünk együtt valamerre. Az ő oldalásól persze ez nem volt megengedhető. Ő azzal is bőven sokat tett, hogy foglat "jajj, én nem vagyok olyan" lányként rám köszönt. A lányok nem szeretnek szembesülni azzal, ha valami (szerintük vagy a társadalom szerint) elítélendő dolgot csinálnak.
Azt mondani, hogy leszarom, ez most más helyzet, vagy hogy ezt én tudom, meg hogy vállalom a felelősséget az pasis gondolkodás. Sőt, mivel a nők nem így működnek, ezért ez nekik rendkívül férfias is. Nem, ők ilyen helyzetben úgy oldják fela kognitív disszonanciát (nem kéne ezt tennem, de ezt akarom tenni), hogy keresnek egy külső okot. Mármint egy olyan okot, amire nincs ráhatásuk. Pl. azt, hogy elsodorták őket az érzelmeik. Illetve a pasi. Innen jön az a maga túlegyszerűsítésében hímsoviniszta téveszme, hogy ha egy nő nemet mond, akkor azt nem kell komolyan venni. Pedig csak arról van szó, hogy attól, hogy szavakban nemet mond, attól még metakommunikatíve mondhat mást. De ehhez azt is nézni kell, meg a szituációt. Na ez egy olyan szitu volt, csak nem kapcsoltam. Pár mondat után el is köszönt, nem találkoztunk többet.
Én mondjuk akkor még azt hittem, hogy legalább megúsztan egy komoly logisztikai problémát, mert úgy tudtam, hogy a kis szőke is kint van még aznap este. A világzenein ütköztem a haverokkal, meg egy sráccal az irodából és megint konstatáltam, hogy jól teszem, hogy messzire szoktam kerülni a színpadot. Hát először is a zene... pedig a Shantel volt terítéken, akiknek sikerült igazi slágért gyártaniuk és akiknek az A38-as koncertjét még Magashelyes is dícsérte, de egyszerűen nem. A köznségről meg inkább ne beszéljünk. Voltak egész szép csajszik is, de olyan idegennek tűnt a közeg, a viselkedés, hogy kifejezetten rosszul éreztem magam. Közben leSMS-eztem a szőkével, hogy ő már otthon van, és hogy majd akkor máskor csinálunk valami izgalmasat. Na meg végigjátszottuk a "neked mintha lenne barátnőd, ha jól emlékszem" játékot. Érted... két nappal azelőtt találkoztunk, az este elején beszélgettünk, aztán főleg táncoltunk, aztán elkértem a telszámát, aztán másnap kajtatott utánam, majd eszébe jut, hogy hoppá, barátnő. Avagy mondj már valami megnyugtatót, mert ha tervezzük a találkát, akkor nem foghatom arra, hogy elsodortak az érzelmek...
Az este nagy résézben innentől egyedül kódorogtam, mert expunkkék meg mégegy haver végig a metál színpadnál szenvedtek. Az utolsó koncert ami érdekelt a Jazzékiel volt. Az még csajozósnak is tűnt, tettem is egy pár kört, de a zene még mindig jobban leköt. De ismerősök mindig akadnak, bát nem mind ismer meg. Ha jól láttam, akkor kedvenc kis konfliktuskerülőm állt pár számig mellettem. Na nagyon nem láttam, mert véletlenül egyszer sem nézett felém. Az elmúlt háromnegyedévben úgy három négyszer futottunk össze (az első az még a nemszakítós szakítás előtt volt), legalábbis én ennyiről tudok, és érdekes módon mindig az volt, hogy én megláttam, de a tekintetünk sosem találkozott. Na ez azért vicces, mert az ilyen véletlenek nagyon valószínűtlenek. Azokatmeg nem hisszük el, marad a valószínűbb magyarázat, hogy a kiscsaj ennyire kis szerencsétlen.
Az eső meg persze utolsó nap éjszaka mindig kell, hogy essen a szigeten, és lehetőleg az utolsó elvislehető koncert végén. Szerencsére expunkék addigra már ott voltak, úgyhogy eldumálgattunk amíg zuhogott, aztán elindultam velük a Metal színpad felé, hogy majd csak lesz valami. A VOLT teraszon azért tartottam menet közben egy terepszemlét és megláttam Magashelyes előző nap megismert kis kollegináját, aki hevesen integetett vissza. Gondoltam elkísérem a haverokat a legközelebbi WC-ig, aztán visszajövök bulizni a lánnyal, meg a társaságával, közben meg majd nézelődöm, de nem volt nagyon tehetségtelen ő sem. Hát elszámoltam a dolgot. Expunkék tempója mindennél idegörlőbb volt, és mire visszaértem, a lányka már sehol. Maradtam egyedül. Veszélyes volt, ilyenkor nem csak a pasik elszántak, de a nők is. Volt is egy igen-igen szerény adottságai mellé még rossz ízléssel is megvert nőszemély, aki a barátnőjével folyton az orrom előtt táncikált. Ha elfordultam 90 fokot, akkor megint behúzódtak elém. Aztán odébb mentem. Nagyon pálya nem volt, sok pasi, kevés nő, de néha bulizni is lehet. A sokadik WC körömre indultam, mert aznap este pont nem fogtam vissza a szeszfogyasztást, amikor szembe jött a DJ barátom bátyjának a 21 éves nevelt lánya. Futólag találkoztunk első nap, meg néhányszor az évek során. Még sosem ugrott a nyakamba. Eddig.
Ó, hát de jó, hogy ott vagyok - ölelgetett. Aztán mégis a pisilde felé vettük az irányt, de persze a részeg nők jobban tudják, és nem jó nekik a toi-toi. Ez is inkább kacsázott a szétázott talajon a pocsolyák között. Hármat sikeresen kikerült, a negyedik mellett hasraesett. Na jó, nem hasra, csak térdre. Én miután kiszórakoztam magam elmentem a pottyantósba, aztán megvártam, amíg visszaér a természetből. Még instant kézmosó is volt nála. Egyből nekem szegezte a kérdést, hogy mit keresek én ott. Komolyan, ez a csajok egyik kedvence. Biztos van rá valami titkos szuper válasz, ami megkönnyíti a fiúk dolgát (de remélem nem az, hogy "téged"...). Na azért annyira leszek fair vele, hogy elmondom, hogy ő azért tud rólam ezt-azt, nem vagyok neki teljesen idegen, mivel az anyám az ő "mostoha nagyanyjának" a legjobb barátnője. Sőt, meglepően sokat tudott. Szóval ki tudta fejteni, hogy miért kérdezi, bár én magamat ismerve nem értettem továbbra sem, de ez az adott szituban nem is volt érdekes. Rákattant arra, hogy mi vagyunk a család (elég tág értelemben vett család...) fekete bárányai. Mert ő pasizik, meg bulizik, és blablabla, én meg távolságtartó és elzárkózó vagyok a családommal. Na meg egy soha meg nem házasodott elvált apuka.
A jó indítás után táncolgattunk. Egész jó csaj, aki egész komplikált módon kapcsolódik az életemhez. Aztán az ilyen reggelig bulizós csajokat nehéz néha elvinni. Pedig én is bírom rendesen, de ezek aztán elég gyakran felborulnak a végén. Dilemmás volt a helyzet rendesen. De szerencsére volt annyira részeg, hogy könnyű legyen lebeszélni magam róla. A zenét ötkor lelőtték, de nekünk még másfél órába tellett kivergődni, aminek a nagy részét lelkizéssel töltöttük. Na annál kevés idegesítőbb dolog van, mint egy 22 éves szinte idegen nő családi problémáit végighallgatni miután eldöntötted, hogy nem dugod meg. Azért helyenként sajnáltam, meg próbáltam neki segíteni, de egy 22 éves nőnél ilyen témákban nem nagyon van input. Egyeseknél később sincs.
Ő még szerintem nem tett le a dologról, mert hazáig ölelkezve (de jó illatom van) jöttünk, aztán a kapujuk előtt még beszélgetésbe kezdett, háromszor ütötte be a kapu kódot, hogy aztán a végén mégegyszer visszejöjjön megölelni, meg olyan fura, megtört fejmozgásal puszit adni, mint aki azt várja, hogy smároljam már le. De hát komolyan, minek? Az anyjával közös lakásának a kapujában reggel fél nyolckor? Aztán majd randizunk párszor, esetleg összejárunk a DJ haverommal (akiről úgy beszéltek neki, mint az én szinte-testvéremről)? Hogy aztán az egész pletykás női szájakon keresztül visszajusson az anyámhoz, aki a következő vasárnapi ebéd után azzal kezdeni, hogy Vadászkám, hát tudod te, hogy hány éves az a kislány? Inkább kezeljük befektetésként. Lesz még buli, ahol ütközünk, majd meglátjuk. Ha elég nagy portfóliót épít ilyenekből az ember, akkor elkezd rájuk nem elszalasztott, janem elhalasztott lehetőségként tekinteni. Egy-egy esetben kicsi az esély, de a portfólió nagysága garantál egy tisztes hozamot.
