Pénteken mivel minden haver talált magának jobb elfoglaltságot, ezért végül Első Ővel mentem el egy éjszakai sétálós, beülős beszélgetésre. Kis fel-alá mászkálás után az Ekletikában kötöttünk ki, ahol úgy éreztem nem érdemes felmászni a galériára csak azért, hogy olyan helyre üljünk, ahol nem lenne szabad dohányozni akkor sem, ha akarnánk. Mert kb. ennyi értelme van nemdohányzónak hívni a dohányzókkal egy légtérben lévő asztalokat. Azt ugyanis azért csak nem gondolták komolyan, hogy a füst tériszonyos, ezért majd szépen megmarad a galéria szintje alatt.
De így zárás felé nem volt nagy tömeg, elviselhető volt a levegő is, meg Első Ő panaszáradata is. Bár az egy kicsit kellemetlen volt, hogy amikor leült a melletünk lévő asztalhoz három elég piperkőc kőbuzi srác, akkor elkezdett nekem megjegyzéseket tenni meg látványosan feszengeni. De úgyis menni készültünk, úgyhogy nem kellett sokáig ebben a számomra taszító szerepben tetszelegnie. Szépen hazakísértem, aztán amikor megjegyezte, hogy hát nagyon sajnálja, hogy miatta nem tudtam csajozni, akkor végleg elszántam magam, hogy így fél kettő körül teszek még egy kört. Először a Cactus Juice-ba néztem le. Azt mondtam magamnak, hogy csak leugrom, iszom egy sört, aztán hazamegyek. Eléggé sausage party volt, nem is voltak túl sokan, ami ha bulizni megyek egyébként jó lett volna, de így a választék elég szegényes volt.
Kis hezitálás után arra jutottam, hogy megnézem a Sohot is. Igen, persze van valami belépő, de máskor bőven eliszom annak az árát. Ott legalább volt élet, és bár arányaiban sok pasi volt, azért voltak elegen lányok. Na meg ott valahogy mindig többségben vannak a szerencsétlen kinézetű alakok, akik - akármilyen szemét módon hangzik is ez - nem zavarnak olyan nagyon sok vizet. Ott is elnyammogtam egy sörön, de kezdett késő lenni, és sehol nem volt egy ígéretes jelölt, úgyhogy három körül eljöttem. Indultam volna hazafelé, de a kisördög még berángatott az Instantba. Csak úgy körülnézni. Mert ha már csináljuk, akkor csináljuk alaposan. Elég késő volt már, szinte mindenütt párocskák, úgy nézett ki egy csocsónál többet már nem lehet kihozni az estéből. Aztán játék közben elbillegett mellettem a WC felé egy magas lény, aki aztán amikor a játék végeztével a másik asztalnál ácsorogtam, megint megjelent.
Pont az útban álltam. Egy lépésnyire tőlem cigit bányászott elő, én ránéztem, és mondtam, hogy látom, hogy tüzet akar kérni, de velem hiába próbálkozik, mert nekem nincs. Aztán kért tüzet. Elszánt volt, esetleg részeg. Mondtam, hogy nincs. Erre visszakérdezett, hogy és vizem van-e.
Harcos anyu a történet meghalllgatása után csak annyit mondott, hogy elég jól tudok ismerkedni. Pedig szerintem ez volt a kulcsmondat, vagyis nem ügyes voltam, csak szerencsés. Erre már adta magát a válasz, hogy vizem sincs, de jöjjön velem, szerzünk mindkettőt. Amiből persze beszéletés lett, onnan meg már maguktól mentek a dolgok. Kétgyerekes anyuka, még hordta a jeggyűrűt. Mostanában vonzom az ilyeneket. Múlt héten konkrétan két elvált anyuka talált meg, de ők nem igazán gyakoroltak rám hatást, másrészt (vagy talán pont ezért) melósabbak lettek volna.
A reggel pikantériája az volt, hogy a Háziúr kisfiai ott aludtak nálunk, ezért alig három óra alvás után gyerekzsivalyra ébredtünk. Arra gyanakszom, hogy végül emiatt tört el a gyertya a lánynál. Jó húsz percig nem tudta abbahagyni a zokogást. Aztán egyedül maradtunk, kikászálódtunk a hálóból, bemutatkoztunk, mert az valahogy előző éjszaka elmaradt. Ez így durván és igénytelenül hangzik, de nem feltétlenül a másik neve a legfontosabb információ. Beszélgettünk, és először még nem volt érdekes aztán már nem volt fontos.
Hívott egy taxit, és érdekes módon amikor elkértem a telefonszámát - bevallom félig (de csak félig) konformizmusból - akkor nagyokat hallgatott. Gondoltam jó, hát ha nem nem, és szép csendben ücsörögtünk tovább. Aztán egyszer csak megkérdezte, hogy ha megadná a számát, akkor felhívnám-e másnap megkérdezni, hogy hogy van. Felhívtam.
