Egy-két hete eléggé rámkaptak a nők a loveboxon. Nem tudom mi történt, három-négy ígéretes tehetség is megkeresett pár napon belül. Ma elmentem randizni az egyikkel, akiről menetközben azért kiderült, hogy elég nagypályás. Persze ő azt hiszi, hogy keresi az igazit, csak nem találja. Azért nem egészen reménytelen és nem írnám le ennyivel, de a naplója átolvasása sokat segített abban, hogy hogy is kell fellépni vele szemben, ha gyorsan meg akarom hódítani. Pontosabban, hogy hogyan kellett volna. Sosem értettem, hogy egy randi oldalon az emberek miért naplózzák ki a randijaikat, de azt sem, hogy miért írnak le magukról olyan dolgokat - főleg a nők - ami alapján egészen könnyen levadászhatók. Alapvetően jó dolog, hogy van valami napló szerű, amibe több gondolatot is leírhat az ember, mint egy adatlapra, és az is jó, ha többet mutat meg magából, de nem mindegy, hogy hogy. Adjon kapcsolódási pontokat, sejtessen, de ne adjon komplett használati utasítást, hódítási kézikönyvet.
Közben az az érdekes, hogy ez a piszok magabiztos lány elővezette nekem, hogy ő a reglapjára nem írt semmit a partnerről, mert ha írt volna, akkor annak akarnának megfelelni a jelentkezők. Ezzel kicsit egyetértek, már csak azért is, mert az én reglapomon pontosan ez a szöveg szerepel. Nálam persze csak játék, piszkálódás és a közhelyek elkerülése a cél. Nála viszont a napló fényében teljesen értelmetlen. Mármint az lenne, ha valóban az lenne ott, de nem az van. A naplóban meg szépen leírja, hogy melyik pasi melyik randin milyen gesztusával milyen hatással volt rá. Elég jól fel lehetett belőle készülni. Persze én nem én lennék, ha nem a magam módján próbálkoztam volna. Na nem mintha gyökeresen mást produkáltam volna, de nem memorizáltam az apró kis trükköket, amik a napló olvasása közben feltűntek. Így is sikerült megnyitni, érdeklődővé tenni annak ellenére, hogy párszor megpróbálta előadni a nagypályást, hogy ő hogy el szokta ijeszteni a pasikat.
Érdekes volt figyelni a testbeszédét, hogy az első két és fél óra után - ami alatt azért kiderült, hogy valami érdeklődést mutat irántam, legalábbis szórakoztatónak tartja a beszélgetést - néhány mondattal, ami személyesebb témák felé terelte a beszélgetést, sikerült eléggé megnyitni és kialakítani valamiféle vonzódást/bizalmat. Nem is a kérdések témája volt a lényeg, hanem hogy bele kellett mennie eléggé. Kérdeztem, válaszolt, felületesnek tűnt, újra megkérdeztem, kicsit mást válaszolt, de még mindíg sántított, hát újra megkérdeztem. A hibát ott követtem el, hogy bár a beszélgetés első kétharmadában figyeltem a lehetőségeket, hogy hol lehet megérinteni - beszélt pl. alakformáló masszázsról, az jó első lehetőség volt - akkor nem láttam lehetőséget rá, hogy megfogjam a kezét, ami jó áttörés lett volna. A megnyílása után viszont már egyértelműen adta volna magát, bár korábban is a határon játszott.
Egy kis asztalnál ültünk, nem egészen szemben egymással, és a beszélgetés elején az asztal felülete egy demarkációs vonal volt. Beszélgetés közben kicsit előrehajolva, az asztal fölött gesztikuláltam, de akkor még nagy volt a távolság. Később "visszavonultam", akkor ő csinálta ugyanezt. A megnyílása után már akkor is az asztal fölött játszott a kezével, amikor az én kezem is ott volt. Lehetett érezni, hogy megszünt a távolság, csak sajnos az első 1.5-2 óra után már nem figyeltem erre. Pedig a megfigyelés akkor is bevillant, de mégsem tudatosult, hogy akkor itt most akkor meg lehet, sőt meg kell tenni ezt a lépést.
Nem totális kudarc a dolog, a villamosmegállóban várva még elmesélt egy-két nagyon személyes részletet magáról. De nekem valahogy nem volt kedvem rátérni arra, hogy akkor találkozzunk még. És nem tudom, hogy miért. Persze még ez sem feltétlen baj, mert nagyon adta a vagányat, és ilyenkor egy kis visszahúzódás felkeltheti az érdeklődést. Két apró problémát érzek csak. Az egyik az, hogy ahogy megismertem eléggé szereti kézben tartani a dolgokat. Aki ilyen, az kudarckerülésből elég gyakran maga vágja rövidre az ilyen bizonytalan szitukat. Inkább ő mond nemet, mint hogy a bizonytalanságot válassza. Ennek látom némi esélyét már csak azért is, mert a villamos megérkezésekor volt benne némi várakozás, majd egy félig lepattintós "örülök, hogy találkoztunkkal" búcsúzott. A másik probléma persze az, hogy túlságosan is párhuzamosan halad az ügye egy másik versenyzővel, aki viszont feltehetőleg amellett, hogy eszetlen dögös, nagyon rendes lány is. Vagy épp annak akar most látszani, és hát az ilyet nem illik megtörni.
Ebből a preferált sorrend egyértelmű, meg az is, hogy nem lett volna szabad nagyon lazára venni ezt a randit. Az elején nagyonis bejött ez az "én ugyan nem nomulok rád, egyenrangú felek vagyunk" stílus, de aztán amikor ő elkezdett jobban nyitni, akkor nekem is váltani kellett volna. Ott volt az az apró jel, hogy akkor már nem méregetett, hanem elfogadott. És az az a pillanat, amikor el lehet kezdeni hódítani, amikor át lehet lépni a Rubikont. Egy következő randin ha nem is előröl, de mindenképp kicsit messzebbről kell újra nekifutni. Az ám a nagy baj, hogy sokat a akar a szarka farka. Majd egyszer megtanulok nem habzsolni, hanem válogatni. Elhinni, hogy nem ezek az utolsó jó nők a földön.
