Egy kicsit elemezném ezt a cipőfelvevős stratégiát, ha már kétszer is előkerült. Ősszel olvasgattam egy kicsit a weben angol nyelvű csajozási szakirodalmat - blogokat, cikkeket -, hogy lássam, hogy mit csinálok úgy, mit másképp, hogy szerintük hogy kéne, hogy mit fogok úgy és mit nem. Érdekes volt, főleg megértési szempontból. Egetrengető dolgokat nem olvastam, a legtöbb konkrét trükk és stratégia vagy nem tetszett, vagy valamiféleképp már alkalmaztam. Leginkább rendszerbe szedte az egészet, adott egy rálátást, segített összekötni és alkalmazni a más területeken összekapart tudást (pl. meggyőzés technikai trükkök, extől ellesett vagy tanult kommunikációs stratégiák, stb.). De volt egy két dolog, ami egy-az-egyben megragadt bennem.
Az egyik az, aminek az eredményeképp két lánynál is nekiálltam hazamenéshez készülődni az elmúlt egy hónapban. Bár pont ezzel a szituációval, tehát a dugás előtti vekengéssel - amit a PUA szakirodalom "last minute resitance"-nek, utolsó pillanatban bekövetkező ellenállásnak hív - korábban sosem találkoztam. Azt gondoltam, hogy ilyen azért nem nagyon fordulhat elő, de hasonló helyzetbe keveredtem már. Volt, hogy az exszel is, több évnyi kapcsolat után, meg talán mással is. Ebben nem vagyok biztos.
Az ember nagyon akar, a másik visszahúzódik, erre az ember egyre jobban nyomul, de közben el is bizonytalanodik - nyilván a többség nem erőszakol meg senkit. És akkor az ember nem érti, roszzul érzi magát, kicsit sértetten visszahúzódik. De a visszahúzódás is kicsi. Aztán óvatosan újra próbálkozik, simogat, jelen van, nem erőszakoskodik fizikailag nyilván, csak feszül belül. Forgolódik, sóhajtozik, megjegyzéseket tesz, hogy nem érti, kérdez, hogy baj van-e - vagyis lelkileg azért mégis megy az erőszak. Ennek a hatása zéró. Sőt, negatív. Ilyen nyomás hatására senki nem fogja megadni magát. Sőt, nő az ellenállása, ha addig csak bizonytalan volt. Ez egy teljesen természetes pszichológiai jelenség, angolul reactance-nek hívják. Igazából mindenki megfigyelheti magán, nem kell rajta nagyon meglepődni: ha a környezeted megpróbál eltolni egy irányba, akkor az lesz a reakciód, hogy ezt ellensúlyozandó te elindulsz a másikba. Ha bizonytalan vagy, hogy akarsz-e szeretkezni és a másik nagyon nyomja, akkor te keményen ellen fogsz állni belül, mintegy kiegyensúlyozandó a másik által keltett nyomást.
Ugyanakkor egy ilyen helyzetben a szeretkezni épp nem, vagy nem annyira vágyó nő megkapja azt, amire biztosan szüksége van - a másik közelségét, a biztonságérzetet, a melegséget, a szeretet illúzióját. Aludjunk együtt. Harcosanyu, amikor előadtam neki a történetet, eléggé fennakadt azon, a megjegyzésemen, hogy ex típusú ki akarta trükközni belőlem, hogy csak úgy együtt aludjunk. Azon, hogy azt mondtam, hogy nekem az együttalvás túl intim dolog ahhoz, hogy olyan nővel műveljem, akivel nem dugtunk. De hát ő is csak a kerítés túloldalán tengeti az életét, még ha sokat is beszélgetünk.
Szóval a direkt nyomásgyakorlás nem működik. Viszont működik az, hogy elveszed azt, amiről a másik már azt hitte, hogy az övé. Ez egy nagyon erős motivációs hatás, szintén meggyőzéstechnikai trükk. Már emlegettem korábban is, az angol neve scarcity principle, tükörfordításban hiány elv. Pszichológiai kísérletek igazolják, hogy a mechanizmus működik, ráadásul a legerősebben pont ebben az esetben - ha nem csak hogy nem kaphatsz meg valamit, hanem ha olyan dologról derül ez ki, amit korábban magadének tudtál vagy megszerezhetőnek véltél. Másfelől nézve, ha nyomod, visszanyom, ha húzod, akkor pont úgy próbál kiegyensúlyozni, tehát ő is húz.
Persze mindez csak akkor működik, ha természetesenadja elő az ember, ha nem gyakorol nyomást, mertakkor csak a fent leírt szánalmas vergődéről beszélhetünk kicsit más csomagolásban. Márpedig a nőknek jók az antennái. De nem is kell trükként vagy nyomásgyakorlásként gondolni rá. Igazából a legtöbb esetben amúgy is kényelmesebb még éjszaka hazavergődni és saját ágyban aludni. Az sem tragédia, ha az ember nem kapja meg mindig kiszámított időben amit akar. Izgalmasabb lesz a játék. Ha így tekintünk a dologra, akkor igazából nem is lehet kegyetlenségnek felfogni azt, hogy megvonjuk a másiktól a közelségünk. De nézhetjük másfelől is: épp elég kellemetlen - bár néha kéjesen kellemetlen - ha nem kaphatjuk meg a másikat, akire vágyunk, de miért kéne ezt még azzal fokoznunk, hogy közben folyamatosan ott van a közelünkben?