Hűvös vadász

Egy idő után biztos ez is hozzá fog járulni ahhoz, hogy feladjam ezt az életformát. Mindig új embereket megismerni, új problémákról hallani, új gyerekkorok új történeteit végighallgatni, új rokonokat a képbeilleszteni rendkívül fárasztó és unalmas lesz egy idő után. Minden ismétlődik, csak az apró részletek mások. Más a minta, néha kisebb, néha nagyobb, de a tejesköcsög mindig tejesköcsög marad. De még nem tartok ott, épp csak kezd kurvára nem érdekelni az elején.

Tegnap megint a Mázas lánynál jártam, miután elvégeztem a kötelező kapcsolatápolást és szervezést a következő delikvensekkel. Féléjfélre áttaxiztam hozzá, kellemes kanapén hempergős beszélgetéssel hangolódtunk egymásra. Már nem volt annyira mesterkélt, mint korábban, és amikor egymásba gabalyodtunk akkor is határozottan nagyonn volt a harmónia. Aztán megint az lett, hogy a szeretkezés szép lassan átalakult hosszas reszeléssé. Az első pár visszafordulás mindig nehéz, de már csak a saját élvezete fokozásáért is megteszi az ember. A következők aztán iszonyú nehezen jönnek össze. Közben ott dübörög az agyadban, hogy menj már el bazmeg. De nem megy. Ha tudna, nem tartana addig, hogy dübörögjön. Aaztán egyszer csak elmúlik, és marad a csiholás.

Egyszer csak egymásra néztünk, nevettünk egyet, aztán abbahagytuk. Nekiállt teázni, én meg analizálni. Megkérdeztem, hogy mégis mi a baj. Nem tudta. Előadott valami mesét arról, hogy ő sem érti magát, hogy velem csak reagál,, pedig ő mindig irányít. A szexben is. Nehezen rakom ezt össze az egy héttel ezelőtti első közös éjszakával, amikor a passzivitása miatt indultam el hazafelé, de az előadás hiteles volt. Mázmentes és körítés mentes. Azt mondta nem döntötte még el, hogy mit akar rőlem. Ami furán hangzik, mert nyilván nem csak az ő döntése, ebből következően meg ennek a kimondása nem szerencsés. Felesleges. Viszont őszinte volt. Aztán belement abba, hogy igazából az életében és a munkájában is elvesztette a lendületet az elmúlt két hónapban, én meg tovább kerestettem vele az okot. Végül talált egy barátnőt a hátára kapaszkodva.

Közben persze én is meséltem magamról, a kis titkomról, a nagy felfedezésemről, ami kurvára nem érdekel senkit. Pedig meghatározta a gyerekkoromat és ezen keresztül a jelenemet. Na de a lényeg nem ez volt, hanem hogy leolvadt a máz, ami engem rohadtul irritált. Továbbra sem akarok tőle semmit és szerintem ő sem tőlem, mégis ez így a maga módján érdekessé és kellemessé teszi ezt a találkozást.

A múlt héten kétszer is jártam a hétfői lánynál. Már nem tudom melyik hétfőről neveztem el, nem fog sokat szerepelni, de azért kapjon egy nevet ő is - Mázas lány. Szóval ő volt az, aki az első randin elővezette nekem, hogy ő hogy elijeszti a férfiakat az előéletével, és hogy mennyire nem bírja szex nélkül. Na ez a duma, ez a színház. Valójában nem az előéletével ijesztgeti a jelöltjeit, hanem azzal, ahogy ezt előadja, ahogy folyamatosan kiblogolja a loveboxon, ahol ismerkedni próbál, hogy mikor ki dugta meg. Szex nélkül meg azért nem bírja szerintem, mert masszív orgazmus problémái lehetnek. Főleg azért gondolom ezt, mert elég keményen hárított - hogy ő az utat élvezi és szeret lassan odaérni. Hát aki ennyi próbálkozástól nem ér oda, az bizony - az adott partnerrel persze - soha.

Hogy - az ő szempontjából sajnos - nem velem volt a gond, az azért elég egyértelműnek látszik. Ezeket az alkalmakat nem blogolta ki, csak néhány sejtelmesen romantikus megjegyzést tett mindenféle vágyakról, érintésekről, gyengédségről, aztán leszedte a képei nagy részét. És erre még külön fel is hívta a figyelmem. Egyébként az egész nő iszonyatosan mesterkélt, és állandóan kontrollálja magát. És ha én látom ezt valakin, az azért elég súlyos.

Eleve az első alkalom egy csőd volt. Ilyen passzív nővel én még nem találkoztam. Először csak önzőnek gondoltam, ami hát belefér, úgyhogy egy idő után abbahagytam a kényeztetését és hanyatfeküdtem mellette. Erre annyi volt a reakciója, hogy hozzám bújt. Nem volt rossz érzés, de épp nem annak volt ott az ideje, úgyhogy meg is kérdeztem, hogy ez milyen játék, amire egy akkor még gonosznak és nem értetlennek vélt nemtudom volt a válasz. Feküdtünk így összebújva egy igazán el sem kezdett szeretkezés közepén egyheti ismeretséggel a hátunk mögött, mint egy évek óta összeszokott pár valami iszonyatosan jó dugás után. Leszámítva azt az apróságot, hogy én még farmerban fetrengtem, amig ő már meztelen volt.

És akkor hirtelen azt gondoltam, hogy ez a nő csak azért rángatott fel magához, mert szüksége volt valami pótkedvesre, valakire, akitől melegséget is kaphat, nem csak faszt. És ha már melegség van, akkor a fasz nem is kell igazán. Kb. 10 perc volt amíg a felismerésből elhatározás lett, hogy hát ezt nem, nem fogsz tőlem szeretetet lopni a szex ígéretével. Fogtam magam, felkeltem, visszavettem a pólómat, szép komótosan összegyűjtöttem a szétpakolt tárgyaimat, felvettem a cipőmet és visszamentem hozzá elköszönni. Mindenféle nyomásgyakorlási szándék nélkül kedvesen megköszöntem a vacsorát, a vendéglátást és még megjegyeztem, hogy ha menet közben elmegy a kedve, azt ilyenkor nyugodtan lehet mondani. Nekem lehet.

És akkor fordult számomra abszurdba a jelenet - megszeppenve mondta, hogy ő nem érti, hogy most miért megyek el. Mert neki ez jó volt, csak én abba hagytam. Arra, hogy csak akartam egy pici szerep cserét, hogy ő is foglalkozzon velem, az volt a válasz, hogy ez nem fér bele. Feltehetőleg elég értetlen arcot vágtam, mert egyből pontosított, hogy első alkalommal biztos nem. Alig volt interaktívabb élmény, mint egy guminőre ráfeküdni. Jó, azok nem csókolnak vissza, és nem simogatják a hátadat, de a nők nagy része az én szerény, semmiképp sem reprezentatív felmérésem alapján nem tűri el sokáig, hogy ne kényeztethessen, ne legyen aktív ő is. Ez az igény, ez a vágy pedig kell ahhoz, hogy izgalmas legyen a szeretkezés, egy csomó játék alapja lehet.

Szóval valahogy túl lettünk mégis ezen a szar szexen. Dugtunk jó hosszasan, mert hát az út a fontos - főleg, ha a cél elérhetetlen. Ami meglep az az, hogy még mindig újabb és újabb dolgokról, érzésekről, szituációkról derül ki, hogy nem szimmetrikusak. Hát kérem a szeretkezés sem az. Olyan szerelmes pillantásokkal ébresztett reggel, mintha valami baromi jó dolog történt volna az éjszaka. Hacsak nem az egyébként tényleg valósnak szánt, de végül csak rángatós ijesztgetéssé szelidült lelépési jelenet húzta be egy kicsit. De nem, mert a második, szintén szar alkalom után is ugyanez volt.

Épp az előbb beszéltem a Fognyűvő lánnyal. Nem volt egyszerű utolérni, de megint kiderült, hogy ha valaki akar valamit az embertől, az elég látványos tud lenni. Tegnap este - útban a hétfői lánnyal megbeszélt randira - rácsörögtem a villamosmegállóból, de nem vette fel. Egy órával később rám SMS-ezett, hogy térerő így meg úgy, de SMS-ezni azért tudunk, beszélni csak másnap. Ugye, aki akar. Mondjuk én nem akartam, hülyén vette volna ki magát egy másik nő lakásán, de amúgy is csak egy körül vettem észre, hogy írt.

Na de ilyen telefonélményem sem volt még. Az iwiw-es képek alapján egy vékony, időnként kifejezetten trendi cicababának öltőző, de a levelek alapján értelmes és kedves 29 éves csajt hívtam fel, de hang alapján ítélve egy negyvenes, dohányos, enyhén túlsúlyos nővel beszéltem, aki még keményen raccsolt is. Lelohasztó. Nem tudom fejben összerakni a képpel. Vasárnap majd kiderül, hogy hogy is áll ez össze. Egyáltalán nem lenne baj, ha sehogy sem állna össze, mert van elég levarrandó elvarrandó szál nélküle is.

Most pedig elhúzok bulizni Harcos anyuval és Lúzer-type sráccal. Szigorúan csak a zene és a szesz játszik, semmi nőzés.

Na, hát felesleges volt agyalgatni a hétfői randialanyon. Meg kell kapja lassan ő is a beszélőnevét, ez már szinte biztos. Délután teljesen lazán rá akartam csörögni, de aztán szokás szerint találtam indokot a halogatásra. Ebben jó vagyok, piszok jó.

Először csak kényelmetlennek tűnt az irodából telefonálni, utána feltétlenül meg akartam valamit csinálni mielőtt elindulok. Valamit, amit nem csináltam meg, mert egész délután webeztem, beszélgettem és 5 percenként e-mailt csekkoltam. Aztán hirtelen már nem volt elég idő ahhoz, hogy nyugodtan beszéljünk. Végül elidultam a hetekkel ezelőtt leegyeztetett találkozóra a volt kollégákkal, a hívás halogatására pedig további remek indokot találtam: sokkal jobb munkaidő után, mint meló közben zargatni valakit. Ez egyébként alapvetően igaz, ha még nem várja tűkön ülve a hívást.

De aztán kilenc felé csak összejött. Minden lepattintó dumára felkészülve, de konkrét beszélgetési terv nélkül (tehát kudarckerülő módon) vágtam bele. A megérzésem jó volt, bár ez elég erős önigazolásnak hangzik, lévén az előző bejegyzésben nem írtam le, hogy milyen kimenetelt tippelek. Mindegy, mindenki így csinálja. Hezitál, elomdja, hogy lehet ez is, meg az is, aztán bárhogy is legyen, vállonveregeti magát, hogy a megérzése azért jó volt. Na nekem az a megérzésem volt jó, hogy nem kell ott helyben a randi végén a nő nyakába ugrani, működni fog ez így is. Sőt.

Meglepett hangon köszönt bele a telefonba, majd ezt palástolandó azzal indított, hogy nem gondolta volna, hogy még hívni fogom. Na ennyit a gondosan előkészített, hátmögé rejtett bunkósbotokról, amiket a lekezelő fogadtatás esetére farigcsáltam. Utólag totál érthetetlen, hogy miért készültem a másik végletre. Na de innen kezdve már könnyű dolgom volt, természetesen egyből megpiszkáltam azzal, hogy ha zavarom, akkor le is rakhatom, amúgy meg erre a nyitásra és fogadtatásra bőven elég volt egy sablon "hogy vagy, mit csinálsz" kérdés, mesélt a drága lelkesen. Aztán pár perc után óvatosan rákérdezett, hogy meddig vagyok ébren, mert nem akarná belém folytani a szót, de vendége van, és majd akkor mindenképp visszahív.

Nem okozott meglepetést, mindenképp visszahívott és csacsogott még nekem itt fél órát éjfélig. Egy dolog zavar csak, hogy jégkrémmel próbálja kezelni a torokgyulladását, ami az esetek nagy részében bakteriális fertőzés és hát én nem szeretnék magamnak egy antibio kúrát csak azért, mert ő megpróbálja megpsórolni, nekem meg tartani kell a menetrendet. Bár a menetrend már borult, természetesen a kis Fognyűvő is előkerült két nap után, frissen, üdén, lelkesen. De minden lelkesedése ellenére érzem én, hogy nem húzható tovább a levelezés. A trendek azt mutatják.

Először is az, hogy eleinte ugye pár óra elteltével válaszolt, most hagyott 1.5 nap szünetet. Az igaz, hogy a loveboxra sem lépett be, lehetett más dolga, de hát ami fontos az fontos - az embernek mindig arra van ideje, amire akarja. Pont ezért van üzenetértéke a dolognak. Nem azt mondtam, hogy taktikázik, csak azt, hogy ebből jó eséllyel lehet következtetni. Ahogy a levelek hossza és a kérdések száma is üzen - eddig egyre hosszabbakat írt és egyre többet kérdezett, most pedig kezd visszavenni. Persze ez sem tudatos, de szerintem elég jó trend indikátor. Érzésre - pontosabban ha nem kéne többüket látszólag tisztességes módon összeszerveznem - már az előző, hirtelen meglóduló levélnélre írt válaszomban javasoltam volna egy devirtualizációs találkozót, közönséges nevén randit. Ebből botrány lesz, az szinte biztos.

Nem tudom, hogy hogy csinálják, de valahogy szinkronban rezegnek körülöttem a nők, akiket próbálok szépen sorbarendezni az életemben. Egyszerre tűnnek el és egyszerre lelkesednek be. Az egyetlen logikus magyarázat az lenne, hogy én produkálom ezt a hullámzást és mindannyian egyformán reagálnak rá, de nehéz ezt elhinni, mert elég másképp kommunikálok mindhármukkal. Most mindegyik hallgat, aztán majd egyszerre kerülnek elő. Hát hogy legyek így rendes, komolyan?

Na jó, a hétfői randialanyt nekem kell keresnem, de fogadni merek, hogy marad szinkronban. Vagy kitalálja, hogy akkor ő mégsem, vagy épp csak napok múlva fog ráérni, amikorra a többi kis jelölt is beszervezhető lenne. Hogy elzárkózzon a további találkozástól annak nem látom nagy esélyét, mert amikor adta a nagymenőt, akkor több olyan randit is felemlegetett, ahol másnap ráüzent az előzőnapi partnerre, hogy részéről ennyi elég volt. De az is valószínű, hogy ezért a kis húzásért cserébe most ő sem lesz túl hamar elérhető. Ráadásul lassan jön a hétvége, és ahogy elnézem az a lényeknél is tabu - legalábbis a rutinosabbjánál. Logikus: akkor lehet a való világban ismerkedni, ami mindenképp izgalmasabb, prioritást élvez. Nálam is.

Egy-két hete eléggé rámkaptak a nők a loveboxon. Nem tudom mi történt, három-négy ígéretes tehetség is megkeresett pár napon belül. Ma elmentem randizni az egyikkel, akiről menetközben azért kiderült, hogy elég nagypályás. Persze ő azt hiszi, hogy keresi az igazit, csak nem találja. Azért nem egészen reménytelen és nem írnám le ennyivel, de a naplója átolvasása sokat segített abban, hogy hogy is kell fellépni vele szemben, ha gyorsan meg akarom hódítani. Pontosabban, hogy hogyan kellett volna. Sosem értettem, hogy egy randi oldalon az emberek miért naplózzák ki a randijaikat, de azt sem, hogy miért írnak le magukról olyan dolgokat - főleg a nők - ami alapján egészen könnyen levadászhatók. Alapvetően jó dolog, hogy van valami napló szerű, amibe több gondolatot is leírhat az ember, mint egy adatlapra, és az is jó, ha többet mutat meg magából, de nem mindegy, hogy hogy. Adjon kapcsolódási pontokat, sejtessen, de ne adjon komplett használati utasítást, hódítási kézikönyvet.

Közben az az érdekes, hogy ez a piszok magabiztos lány elővezette nekem, hogy ő a reglapjára nem írt semmit a partnerről, mert ha írt volna, akkor annak akarnának megfelelni a jelentkezők. Ezzel kicsit egyetértek, már csak azért is, mert az én reglapomon pontosan ez a szöveg szerepel. Nálam persze csak játék, piszkálódás és a közhelyek elkerülése a cél. Nála viszont a napló fényében teljesen értelmetlen. Mármint az lenne, ha valóban az lenne ott, de nem az van. A naplóban meg szépen leírja, hogy melyik pasi melyik randin milyen gesztusával milyen hatással volt rá. Elég jól fel lehetett belőle készülni. Persze én nem én lennék, ha nem a magam módján próbálkoztam volna. Na nem mintha gyökeresen mást produkáltam volna, de nem memorizáltam az apró kis trükköket, amik a napló olvasása közben feltűntek. Így is sikerült megnyitni, érdeklődővé tenni annak ellenére, hogy párszor megpróbálta előadni a nagypályást, hogy ő hogy el szokta ijeszteni a pasikat.

Érdekes volt figyelni a testbeszédét, hogy az első két és fél óra után - ami alatt azért kiderült, hogy valami érdeklődést mutat irántam, legalábbis szórakoztatónak tartja a beszélgetést - néhány mondattal, ami személyesebb témák felé terelte a beszélgetést, sikerült eléggé megnyitni és kialakítani valamiféle vonzódást/bizalmat. Nem is a kérdések témája volt a lényeg, hanem hogy bele kellett mennie eléggé. Kérdeztem, válaszolt, felületesnek tűnt, újra megkérdeztem, kicsit mást válaszolt, de még mindíg sántított, hát újra megkérdeztem. A hibát ott követtem el, hogy bár a beszélgetés első kétharmadában figyeltem a lehetőségeket, hogy hol lehet megérinteni - beszélt pl. alakformáló masszázsról, az jó első lehetőség volt - akkor nem láttam lehetőséget rá, hogy megfogjam a kezét, ami jó áttörés lett volna. A megnyílása után viszont már egyértelműen adta volna magát, bár korábban is a határon játszott.

Egy kis asztalnál ültünk, nem egészen szemben egymással, és a beszélgetés elején az asztal felülete egy demarkációs vonal volt. Beszélgetés közben kicsit előrehajolva, az asztal fölött gesztikuláltam, de akkor még nagy volt a távolság. Később "visszavonultam", akkor ő csinálta ugyanezt. A megnyílása után már akkor is az asztal fölött játszott a kezével, amikor az én kezem is ott volt. Lehetett érezni, hogy megszünt a távolság, csak sajnos az első 1.5-2 óra után már nem figyeltem erre. Pedig a megfigyelés akkor is bevillant, de mégsem tudatosult, hogy akkor itt most akkor meg lehet, sőt meg kell tenni ezt a lépést.

Nem totális kudarc a dolog, a villamosmegállóban várva még elmesélt egy-két nagyon személyes részletet magáról. De nekem valahogy nem volt kedvem rátérni arra, hogy akkor találkozzunk még. És nem tudom, hogy miért. Persze még ez sem feltétlen baj, mert nagyon adta a vagányat, és ilyenkor egy kis visszahúzódás felkeltheti az érdeklődést. Két apró problémát érzek csak. Az egyik az, hogy ahogy megismertem eléggé szereti kézben tartani a dolgokat. Aki ilyen, az kudarckerülésből elég gyakran maga vágja rövidre az ilyen bizonytalan szitukat. Inkább ő mond nemet, mint hogy a bizonytalanságot válassza. Ennek látom némi esélyét már csak azért is, mert a villamos megérkezésekor volt benne némi várakozás, majd egy félig lepattintós "örülök, hogy találkoztunkkal" búcsúzott. A másik probléma persze az, hogy túlságosan is párhuzamosan halad az ügye egy másik versenyzővel, aki viszont feltehetőleg amellett, hogy eszetlen dögös, nagyon rendes lány is. Vagy épp annak akar most látszani, és hát az ilyet nem illik megtörni.

Ebből a preferált sorrend egyértelmű, meg az is, hogy nem lett volna szabad nagyon lazára venni ezt a randit. Az elején nagyonis bejött ez az "én ugyan nem nomulok rád, egyenrangú felek vagyunk" stílus, de aztán amikor ő elkezdett jobban nyitni, akkor nekem is váltani kellett volna. Ott volt az az apró jel, hogy akkor már nem méregetett, hanem elfogadott. És az az a pillanat, amikor el lehet kezdeni hódítani, amikor át lehet lépni a Rubikont. Egy következő randin ha nem is előröl, de mindenképp kicsit messzebbről kell újra nekifutni. Az ám a nagy baj, hogy sokat a akar a szarka farka. Majd egyszer megtanulok nem habzsolni, hanem válogatni. Elhinni, hogy nem ezek az utolsó jó nők a földön.

Pénteken mivel minden haver talált magának jobb elfoglaltságot, ezért végül Első Ővel mentem el egy éjszakai sétálós, beülős beszélgetésre. Kis fel-alá mászkálás után az Ekletikában kötöttünk ki, ahol úgy éreztem nem érdemes felmászni a galériára csak azért, hogy olyan helyre üljünk, ahol nem lenne szabad dohányozni akkor sem, ha akarnánk. Mert kb. ennyi értelme van nemdohányzónak hívni a dohányzókkal egy légtérben lévő asztalokat. Azt ugyanis azért csak nem gondolták komolyan, hogy a füst tériszonyos, ezért majd szépen megmarad a galéria szintje alatt.

De így zárás felé nem volt nagy tömeg, elviselhető volt a levegő is, meg Első Ő panaszáradata is. Bár az egy kicsit kellemetlen volt, hogy amikor leült a melletünk lévő asztalhoz három elég piperkőc kőbuzi srác, akkor elkezdett nekem megjegyzéseket tenni meg látványosan feszengeni. De úgyis menni készültünk, úgyhogy nem kellett sokáig ebben a számomra taszító szerepben tetszelegnie. Szépen hazakísértem, aztán amikor megjegyezte, hogy hát nagyon sajnálja, hogy miatta nem tudtam csajozni, akkor végleg elszántam magam, hogy így fél kettő körül teszek még egy kört. Először a Cactus Juice-ba néztem le. Azt mondtam magamnak, hogy csak leugrom, iszom egy sört, aztán hazamegyek. Eléggé sausage party volt, nem is voltak túl sokan, ami ha bulizni megyek egyébként jó lett volna, de így a választék elég szegényes volt.

Kis hezitálás után arra jutottam, hogy megnézem a Sohot is. Igen, persze van valami belépő, de máskor bőven eliszom annak az árát. Ott legalább volt élet, és bár arányaiban sok pasi volt, azért voltak elegen lányok. Na meg ott valahogy mindig többségben vannak a szerencsétlen kinézetű alakok, akik - akármilyen szemét módon hangzik is ez - nem zavarnak olyan nagyon sok vizet. Ott is elnyammogtam egy sörön, de kezdett késő lenni, és sehol nem volt egy ígéretes jelölt, úgyhogy három körül eljöttem. Indultam volna hazafelé, de a kisördög még berángatott az Instantba. Csak úgy körülnézni. Mert ha már csináljuk, akkor csináljuk alaposan. Elég késő volt már, szinte mindenütt párocskák, úgy nézett ki egy csocsónál többet már nem lehet kihozni az estéből. Aztán játék közben elbillegett mellettem a WC felé egy magas lény, aki aztán amikor a játék végeztével a másik asztalnál ácsorogtam, megint megjelent.

Pont az útban álltam. Egy lépésnyire tőlem cigit bányászott elő, én ránéztem, és mondtam, hogy látom, hogy tüzet akar kérni, de velem hiába próbálkozik, mert nekem nincs. Aztán kért tüzet. Elszánt volt, esetleg részeg. Mondtam, hogy nincs. Erre visszakérdezett, hogy és vizem van-e.

Harcos anyu a történet meghalllgatása után csak annyit mondott, hogy elég jól tudok ismerkedni. Pedig szerintem ez volt a kulcsmondat, vagyis nem ügyes voltam, csak szerencsés. Erre már adta magát a válasz, hogy vizem sincs, de jöjjön velem, szerzünk mindkettőt. Amiből persze beszéletés lett, onnan meg már maguktól mentek a dolgok. Kétgyerekes anyuka, még hordta a jeggyűrűt. Mostanában vonzom az ilyeneket. Múlt héten konkrétan két elvált anyuka talált meg, de ők nem igazán gyakoroltak rám hatást, másrészt (vagy talán pont ezért) melósabbak lettek volna.

A reggel pikantériája az volt, hogy a Háziúr kisfiai ott aludtak nálunk, ezért alig három óra alvás után gyerekzsivalyra ébredtünk. Arra gyanakszom, hogy végül emiatt tört el a gyertya a lánynál. Jó húsz percig nem tudta abbahagyni a zokogást. Aztán egyedül maradtunk, kikászálódtunk a hálóból, bemutatkoztunk, mert az valahogy előző éjszaka elmaradt. Ez így durván és igénytelenül hangzik, de nem feltétlenül a másik neve a legfontosabb információ. Beszélgettünk, és először még nem volt érdekes aztán már nem volt fontos.

Hívott egy taxit, és érdekes módon amikor elkértem a telefonszámát - bevallom félig (de csak félig) konformizmusból - akkor nagyokat hallgatott. Gondoltam jó, hát ha nem nem, és szép csendben ücsörögtünk tovább. Aztán egyszer csak megkérdezte, hogy ha megadná a számát, akkor felhívnám-e másnap megkérdezni, hogy hogy van. Felhívtam.

Ünnepelheti-e méltóbb módon történelmének és nemzeti függetlenségének egyik legfontosabb eseményét egy fogyóban lévő ország lakója, mint egy párzási szertartással?

Hétfőn sikerült összehozni az első olyan netes randit, ami még aznap szexbe torkollott. A lovebox-on rengeteg nő reglapján és naplójában látni, hogy szerintük ez egy általános jelenség. Ehhez képest én eddig nem találkoztam vele. Egy majdnem mondjuk már volt, bár eddig nem volt cél, arról is kb. utólag derült ki. Most meg azért az amúgy is rövidre vágott levelezésből könnyen le lehetett venni, hogy ez a lehetőség vastagon benne van a pakliban, tehát nem volt nagyon meglepő fordulat. Azért dolgozni kellett rajta - simán el lehetett volna mujáskodni vagy csak elengedni a lehetőséget.

Az az igazság, hogy nem sok motivációt érzek arra, hogy leírjam ezt az estét. Részben kicsit unom ezeket az esetleírásokat, részben meg egyszerűen csak úgy működött a dolog. Én pedig a kihívásokat szeretem, megérteni, elemezni aztán eljutni oda, hogy jól menjen. De ha jól megy, akkor már nem érdekel. Ezzért is lesz vége egyszer majd ennek a vadásszezonnak is. De vissza a lányhoz, aki azért kap egy nevet, hátha felbukkan újra - ő a Smirgli lány. Érdes, egyenes, szókimondó. Hasonlít. Idősebb kb. egy évvel. Természetesen a profil fotói 3-5 évvel korábbiak és/vagy photoshopoltak voltak, de mentségére szóljon, hogy a teste ugyanolyan feszes, mint amilyennek azokon látszik. És láttam már durvább önhamisításokat is.

Gyakorlatilag hétfőn beszéltünk először telefonon, bár egyszer bejelentkeztem szombaton is, de pont egy szülinapi vacsorán voltam, ráadásul az előző esti bulizástól - vagy a reggel féltizes fekvéstől - eléggé beszédképtelen állapotban. Szóval hétfőn hat körül felhívtam, és mivel elég gyorsan fogyott a beszélgetésből a lendület ezért hamar a találkozásra tereltem a témát. A lény elővezette, hogy ő most két hétig nem fog ráérni, aztán is csak a hétvégén, ami gyakorlatilag azt jelentette volna, hogy három hét múlva találkozunk - bár ő ezt nem tudta átlátni. Aztán kiderítettük, hogy akár még aznap este is összefuthatunk, és mivel kicsi az esélye, hogy nyitva legyenek a beülős helyek és én amúgy is még főzni és enni akartam, ezért feljöhetne hozzám is. Persze nyilván nyitva volt minden, szerintem a játék része volt, hogy rákérdezett, hogy nyitva lesz-e az a hely, amit javasolnék.

De hát főzéshez nő vendéget hívni dugás nélkül is jó. Olcsóbb, kényelmesebb, személyesebb, meghitteb, hatásosabb és persze ha elfelejtjük az egész csajozást, akkor is jó érzés, hogy valaki megdícséri az ember főztjét. És itt el is akadtam a történettel, mert hát mit írhatnék még? Főztem, ettünk beszélgettünk, dugtunk. Ha nem úgy alakult volna a dolog, ahogy akarom, akkor biztos rengeteg részlet jutna eszembe, hogy mit csináltam jól és mit lehetett volna másképp. Így pedig egyrészt nem nagyon ugrott be elsőre semmi, másrészt kifejezett ellenállást érzek, hogy leírjam, ami mégis. Mert nem érdekes. Mert nem érzem annaki. Mert sikerült? A siker nem érdekes? Vagy csak nem beszélünk róla? És ezt ki mondja? Apa, te vagy az... köszi. Hm... ezt még szopogatom egy kicsit.

Na azért egy kicsit még próbálkozom. Maga a főzés - ha sikerül lebeszélni a vendéget arról, hogy belenyúlkáljon a művünkbe - mindenképp érdekes és azt gondolom hogy csábító, vonzó aktus. Ezt már korábban is megfigyeltem, mert volt már, hogy itt volt egy-egy barát státuszú nő vagy épp szerető, és rajtuk is látszott némi hatás. Meghatódottság, finom elragadtatottság. Szóval tetszett nekik. De mint kiderült - nem mintha nem következett volna az eddigiekből - jó ez csábítási trükknek is. Persze nem attól akar majd lefeküdni az emberrel egy nő, mert látta főzni, nem is azért, mert ízlik neki az étel, de az emberi vonzalom építgetésére remekül használható. Emberi alatt a nem szexuális jellegű vonzalmat értem, ami persze a nőknél elég gyakran alapja az utóbbinak. Ez arról szól, hogy te mint ember, mint társaság érdekes, izgalmas, kívánatos vagy.

Mégegy aprócska trükk volt, ami talán 100%-ig triviális, de bennem volt egy pici diszkomfort érzés amikor megléptem, ezért is tudom, hogy nekem nem volt az. Amikor végeztünk az evéssel, Smirgli lány a kanapéra dobta le magát. Azzal szemben van egy dohányzóasztal, a túloldalán meg két fotel. Nekem a beszélgetéshez az adta volna magát, az lett volna kényelmes elsőre, ha én szembe ülök, és feldobom a lábaim az asztalra. Innen viszont elég nehéz lett volna elkezdeni építeni az intimitást.

Mivel ott volt szemben a két fotel, ezért ez egy kicsit betámadó jellegű, rámenős lépés volt, még ha a zsákmány lény nem is tekintette annak. Üzenetértéke mindenesetre volt. Persze erre rá is lehet készülni, és el lehet venni a dolog élét pl. azzal, hogy az ember eltünteti előre a felesleges ülőbútorokat, vagy rájuk pakol és akkor a kevésbé egyérteémű helyzetekben sem annyira undukál ez feszengést a másikban. Ha pedig már ez a közelség megvan, akkor egész könnyen fokozható az intimitás, ameddig csak lehet. Persze lépésenként.

Na úgy tűnik kicsit beindult az élet megint. Nem esett ugyan mostanában szó róluk, de ex típusú lány és a Gyümölcsnevű lány még mindig képben vannak. Furán viselkedik mindkettő, illetve most már csak ex típusú lány viselkedik furán. Őt ugye nagyjából egy hónapja hívogatom, egyszer voltam is vele randizni, na meg ma másodszorra. Úgy a telefonba általában kedves, amikor azért hívnám, hogy kiprovokáljam, hogy hagyjuk már egymást a picsába, akkor azonnal ráér, kérdez, érdeklődik. Nem, ez valószínűleg nem játszma, mert azért annyi számítás van bennem, hogy ilyenkor is pozítvan állok a dologhoz, csak előtte ehhez ezekben az esetekben hosszas vizualizációs gyakorlatokra van szükség mindig. És persze be volt készítve a hát mögé a cinizmus és a szókimondás bunkósbotja, hogy ha megint valami kifogással áll elő, akkor aztán megkapja.

Múlt csütürtökön épp úgy álltak a dolgok, hogy mindkét ügy döglött. Egyik lány sem vette fel a telefont és nem is hívott vissza később sem. Normál esetben, hagytam volna őket a fenébe, esetleg utánuk lőttem volna egy elbocsátó szép üzenetet, de hát kísérletezni kell, ezért vasárnap illetve hétfőn rájuk csörögtem. Igen, ez így szemét dolognak hangzik, mert hát nyilván megérdemlem, ha több tűzbe tartom a vasamat egyszerre, de meg is fordíthatjuk a dolgot: ha csak egyikükkel foglalkoznék és abba tolnám bele ezerrel a lelkesedést, akkor egyrészt megőszülnék mielőtt sor kerülne a következő reprodukciós szertartásra, másrészt darabokra forgácsolódna a lelkem. Szóval ezt nem, majd akkor sem, ha nem a fajfentartási ösztönt élvezem miközben nem szaporodok, hanem a szívem diktálja, hogy tartsam fent a fajt, de akkor már tényleg.

Másodszorra - napok múlva - mindkét lány elérhető és lelkes volt. Ex típusú lány simán rávágta, hogy ő valójában szeret csocsózni, amikor szájhúzogatósan mondtam, hogy hát én már igazából teleszerveztem a hetem, és hát a csütörtök jó lett volna, de akkorra már eligérkeztem a haveroknak. Pedig hát ez elsőre - pontosabban második randira - elég bevállalós. Ő nem magyarázkodott, hogy miért gondolta, hogy egy találkozás meg vagy 10 telefonbeszélgetés után belefér az, hogy ha nem tudja felvenni, akkor baszik visszahívni.

A Gyümölcsnevű lány viszont mentegetőzött - bár értelmeltenül hatott - hogy hát úgysem ért rá egész hétvégén. Igaz, vele az lett volna a második beszélgetés. Ő elég korrekt, közölte is, hogy hát neki igazából még nincs ajtón kívül a pasija, mert ő ugyan döntött, de hát szerencsétlen még hetekig külföldön van és inkább nem szakítana SMS-ben. Ennek ellenére elég lelkes, ami ex típusú lányról nem mondható el. Ő mindig csak az utolsó pillanatban az.

Na ilyen felállás mellett kezdődött tegnap délután az a kavarodás, ami szinte a húszas-harmincas évek félrelépős-félreértős kabarétréfiában látott szituba torkollhatott volna, de szerencsére azért uraltam az eseményeket. Az eredeti felállás az volt, hogy szerda Gyümölcsnevű lány, csütörtök ex típusú, de még hét elején egyeztetünk. Hívtam is tegnap, persze egyből bekavart. A csütörtök igazából nem jó, mert a mamája, jön és különben is, viszont a szerda rendben van. Én meg ügyesen igent mondtam, mivel a hétfői beszélgetés után Gyümölcsnevű lánnyal tőle reméltem többet. Persze így elő kellett adni Gyümölcsnevűnek, hogy hát a szerda mégsem jó, mert az edzést nem sikerült átraknom. Legyen péntek.

Aztán gyorsan rá is jöttem, hogy melyikük vonz jobban, amikor hazafelé azon bosszankodtam, hogy miért is egyeztem én bele ebbe a csütörtök-szerda cserébe. Reggelre itt is volt az SMS, hogy ex típusú elfelejtette, hogy ma moziba megy a kolléganőivel, ezért mégsem jó, bocsi. Nehéz  volt megállni, hogy ne válaszoljak azonnal, valami kedveset ami egyben véget vetne ennek a bohóckodásnak. De a racionális matekos megóvott ettől - végülis nem kerül nekem semmibe az, hogy mi egy hónapja azt játszunk, hogy nemrandizunk, csak lejjebb kell venni a prioritását. Fel is hívtam a Gyümölcsnevű lányt, hogy mégis sikerült átrakni az edzést - egyébként előtte tényleg egyeztettem az egyik edzőtársammal. Ő lelkes volt, de fáradt az előző napi duhajkodástól - abban maradtunk, hogy majd este, ha végez visszahív, hogy randiképes-e.

Közben kiment a fejemből, hogy el kéne küldeni ex típusúnak azt a közepesen frappáns választ, amiben mégsem küldöm el a picsába, ezért három körül rámcsörgött, hogy írta, hogy moziznak, de ha akarok mehetek én is. Remek. Akkor megint nem stimmel a matek. Először eggyel kevesebb nő volt, mint szerettem volna, most eggyel több lett. Előadtam neki is ezt az edzés dolgot, hogy hát átraktam, de ő lemondta, én meg visszamondtam, most aztán nem biztos, hogy meg tudom oldani. Vagyis a lista aljára került a lány, ahova eredetileg is való volt. A Gyümölcsnevű lány persze úgy jelentkezett be, hogy hát ő rendkívül fáradt, mondtam is neki, hogy nem baj, ne erőltessük. És tényleg ne. Egyrészt mert így én mocsok módon maximalizálni tudom az élvezeteket, másrészt mert egy szenvedős találkozás eléggé vissza tud vetni vagy akár el is tud rontani mindent.

Így végül mozi lett a dologból ex típusúval és a kolléganőjével, de hát elég hülye egy helyzet volt. A kolléganőn mintha azt éreztem volna, hogy neheztel rám, amiért ott vagyok. Aztán a film után, ami szörnyű volt, ő volt az, aki hajlandó volt beszélgetni, ex típusú meg megint kicsit lepattintós volt. Lehet, hogy bennem volt a hiba, de a film tényleg szar volt és az rányomja a hangulatra a bélyegét. Sőt, a randira is, sőt a partnerre is. Vagyis én most kevésbé vagyok jó pasi és ő is kevésbé jó nő. Kijöttünk a moziból, ő rákérdezett megint, hogy akkor én merre megyek, ugye arra. Mondtam, hogy hát igen. Még bepróbálkoztam - nyakunkon a kolléganővel - hogy persze, ha van kedve még sétálok egyet. De hát pont nagyon fáradt volt.

És hát a villamoshoz sétálva nekem is az járt a fejemben, hogy a faszomnak sincs kedve ezzel nyüglődni. Be is villant egyből két egymáshoz kapcsolódó, ide illő pszichológiai jelenség. Az egyik természetesen a meggyőzéstechnikában is használatos - elég gyakran ítélünk meg dolgotak a hozzájuk kapcsolt más dolgok alapján. Ezért is van annyi jó nő a reklámokban - és nem egyszerűen azért, mert akkor többet nézik azt a pasik. Ezért működnek az image reklámok. A másikat egy közepesen jó TED videóban hallottam (kb. a 20. perctől, van magyar felirat): nem ismeretes ugyan pontosan a szerelembe esés mechanizmusa, se a pontos feltételei, de azt gondolják, hogy az egész folamatban (és magában a szerelem érzésében) fontos szerepet játszik a megemelkedett dopamin szint. Vagyis ha valakit el akarunkcsábítani, vagy ha saját magunkat akarjuk szerelemne trükközni akkor nem árt újszerű, izgalmas, érdekes, lelkesítő programokat szevezni. Vagyis egy szar film az duplán rossz.

Hát a szombat esti nekilódulás egészen fergetegesre sikeredett. Imádom az ilyen estéket és az azokból előbukkanó hajnalokat. Egy haversrác szülinapi buliján indítottunk. Gondoltam úgyis hasznos lenne, ha egyszer végre nem úgy esnénk be Magashelyessel a buliba éjfélkor tök szárazon, hanem előtte egy kicsitdumálnánk, hangulatba hoznánk magunkat.  A haversrác eléggé örült nekünk, mert az egész hetes Facebook kampány ellenére amikor 1/4 12-kor beestem a helyre összesen négyen ücsörögtek egy asztalnál. A szomszéd asztalnál meg olyan 10, kifejezetten széparcú lány, de nekik saját szülinaposuk volt.

A haversrác barátai félóra után - ahogy látták, hogy megérkezett a nem várt felmentősereg - le is léptek, mi meg maradtunk hárman. Italoztunk, próbáltunk jóba lenni a lánybandával. félig sikeresek voltunk, tortát kaptunk az ünnepelttől, aki egyben a legszebb is volt. Közben meg folyton azon gondolkodtunk, hogy terhes, pocakos, nagyon rosszul áll neki a hülye szabású blúz vagy csak kicsit áll rosszul és kicsit azért vaskos is.

Nem jutottunk dűlőre, nem is volt cél. A cél aznapra B7 volt. Nekem voltak mindenféle ködös emlékeim arról, hogy ott mennyire jó nők vannak, még az első vadásszezonból. De az is lehet, hogy az már az azutáni vadászati tilalom - és ketrecbezáratásom - alatt volt. Hát most merőben más volt a helyzet, mint amire emlékeztem. Először is oriási sausage partyba csöppentünk. Vagy hát legalábbis az arányok messze nem voltak kellemesnek mondhatók. Aztán valahogy a közönség sem olyan volt, ami nekünk komfortos. A lányokról leginkább a gimis bulik jutottak eszembe, olyan 22 lehetett az átlagéletkor. A pasiknál meg 35+, elég sok negyvenessel. Nincs ezzel bajom, alapvetően mi is közel vagyunk ide korban, de az összkép siralmas volt, úgyhogy 10 perccel azután, hogy kifizettük a kétezres belépőt, már sétáltunk is át a Moulin Rouge-ba. Ott megint minden rendben volt. Nézelődtünk töketlenkedtünk, beszélgettünk Magashelyessel, amíg ő le nem csapott egy magas, szőke, nőre aki hihetetlenül jól és erotikusan táncolt.

Kezdett ürülni a hely, de én kiszúrtam egy alacsony, huncut szemű barna lányt, aki elég visszafogottan táncikált egy másik nővel. A szemkontaktus rendben volt, el is kezdtünk táncolni, aztán beszélgetni. Most kifejezetten figyeltem, hogy a másik hölgy - akiről aztán kiderült, hogy unokatesó - ne legyen kizárva. Persze ezek a lányok elég felnőttek voltak, a kétgyerekes férjezet unokatesó az este hátralévő részében szinte szabadkozva vonta ki magát. A Pici lány dilis is volt egy kicsit meg rafkós is, hagyta magát húzni, de ő is keményen hülyített. Kezdődött az egész a megjelenésével. 24 évesre tippeltem, ő közölte, hogy 30. Persze a félhomály mindenkinek jót tesz, mert amit nem lát az agyunk, azt úgy egészíti ki, hogy tessék nekünk, de ez gyanús volt. Később megkérdeztem Magashelyest, ő is 23-24-et mondott. Na, de a Pici lány fél óra táncos smúzolás után közölte, hogy valójában 18. Persze azt sem hittem el, de ha választani kellett, hogy 24 helyett 18 vagy 30, akkor inkább hajlottam a 18-ra. Persze csak átverés volt, de pár percig elhittem.

Uncsitesó közben amikor beszéltünk pár szót, akkor hol fényezett engem, hol azon lelkendezett, hogy mennyire összeillünk. Na ment ez így kb. 1.5-2 órát, abszolút jól alakult a dolog. Annyira, hogy nem is néztem kívülröl az egészet, nem gondolkodtam, értékeltem, egyszerűen csak jó volt.  Épp uncsitesóval táncoltam, amikor Pici lány odatolt az orra alá egy SMS-t, és talán mondott valamit arról, hogy itt vannak. Kifelemenet félrehívtam, és felvetettem, hogy szívesen megnézném majd világosban is, úgyhogy legyen szíves megadni a telefonsázmát. Erre visszakérdezett hirtelen feszültté váló lény, hogy nagyon megharagudnék-e, ha nemet mondana. Mivel fel sem merült bennem, hogy a telefonszámról beszélünk és nem a világosban történő pofavizitről, vagyis hogy kiléptünk az eddigi kommunikáció keretei közül, azt válaszoltam, hogy nem, csak kitaláltam valami baromságot felvezetőszövegnek. Erre egy elég cizellálatlan és nyers "jó, akkor nem" volt a válasz, majd mire újra visszakapta a vezérlést a vizuális rendszerem az input feldolgázása után, már csak a Pici lány hátát láttam.

Aztán szopogattam még egy darabig a mondatot, és pár perc után arra jutottam, hogy ja bazmeg, valójában eléggé haragszom. Persze van az a szemellenzős, ám de nyilvánvalóan csúsztató, hazug értelmezés, hogy hát Pici lány csak eljött bulizni minden kötelezettség nélkül és hát ez az én kockázatom, mert ez csak a buliról és a táncról szól. Persze ez nem igaz. Tudjuk, hogy egy szórakozóhelyen ha egy fiú odamegy egy lányhoz, ha beszélget és táncol vele, akkor ő ismerkedik. Főleg akkor, ha nem véletlenszerűen megy oda lányokhoz, hanem mondjuk egy röpke kihívó szemezés után. Nem csak szavakkal lehet hazudni, lehet testbeszéddel, szemmel és hallgatással is.

A korrekt viselkedés termésetesen az lett volna, ha Pici lány néhány tánc után elhinti, hogy egyébként neki van pasija. Itt én még mindig dönthettem volna úgy, hogy ez engem nem érdekel vagy azért, mert úgy érzem, hogy ennek ellenére el tudom - vagy legalábbis el akarom - csábítani, vagy azért mert bár innentől kezdve nem akartam volna tőle semmit, de ettől még adott esetben szívesen beszélgettem és táncoltam volna. A nagy különbség persze az, hogy ebben az esetben a döntés az enyém, hogy én rendelkezem a saját időm és lelkesedésem használata felett, én döntök úgy, hogy elsőbbséget adok magamban a magsabb szintű szempontoknak az ösztönlénnyel szemben, akitőt ezzel megvonom a többi potenciális szaporodási lehetőséget. Ezzel a manőverrel sajnos nem csak az ösztönlény maradt hoppon, de pontosan az azt kordában tartó, jól szocialázált énem lett arcul csapva. Még mielőtt valaki le farokvezéreltezne.

Ennek ellenére egész jó folytatása lett az estének, még ha kicsit megint az egyetemi és középiskolai bulik hangulata is jött elő, ahol mindig fontosabb volt az adott buli annál, mint hogy arra pazaroljuk, hogy nőkkel foglalatoskodjunk. Ez az egész pár perccel zárás előtt történt, Magashelyes a lámpagyújtás után kibányászta a szájából a szőkét akinek előkerült a szintén magas, nem túl helyes, de jó kisugárzású fekete barátnője, aki egészen megörült nekem. Annyira, hogy folyton azon értetlenkedett, hogy hogyhogy nem látott egész este, és hogy miért nem táncoltunk. A Pici lányt mellette fűztem úgy egy órát, majd miután lepattintott az utolsó számra még megpróbáltam őt is elkapni, de nem hagyta. Mindenesetre szórakoztató volt, ahogy ezt megpróbálta kiretusálni nem túl hosszú közös múltunkból.

Egyébként jó társaság volt a lány, meg én is, úgyhogy négyesben még 1.5-2 órát ücsörögtünk egy szendvics bárban. A lányok hétvégi beruccanáson lévő határon túliak voltak egészen helyes tehénszagú tájszólással, ami tényleg nagyon bájossá tette őket, de a pajzán megjegyzések ellenére egyre nyilvánvalóbb lett, hogy ott bizony senkisenkivel nem fog dugni. Úgy is lett. De azért volt igazán jó, mert így is jó volt.

Ami egy elég veszélyes és destruktív játszma tud lenni egy kapcsolatban, az egész hasznos kis játék vagy eszköz lehet kapcsolat építésre, a vonzalom szítására, az érdeklődés felkeltésére. Az előző bejegyzésben leírt történetben is szerepelt ez a stratégia, bár ugyanúgy nem volt tudatos választás, mint ahogy a mostaniban sem.

Múlt hét szombaton egy szakmai összejövetelen indítottunk néhánt félig-meddig kollegával. Az összejövetel szervezői úgy tervezték, hogy ott majd a DJ hatására spontán buli fog kialakulni, de ez természetesen nem történt meg a normális ivararány ellenére sem. Ennek részben az is az oka, hogy szar a hely, a buli egy előtérjellegű helyen lett volna, ami totál ki volt világítva, ráadásul a köznség két jól elszeparálható társaságból állt össze. Reménytelen volt, ahogy tavaly is. Ezért aztán az egyik kicsit lúzer-type sráccal a csapatból át is menekültünk egy közeli helyre, ahol nem mondom meg milyen koncert volt.

Lúzer-type srác egyébként kedves, rendes, teljesen renben van, nemrég szakított, szóval remek társaság a kalandozásokhoz. Volt is akkora szám, hogy egyből kérdezett, hogy ez hogy, meg azt hogy, mert hogy ő régen csinált ilyet utoljára. Na nem ettől lúzer-type ő, hanem alapból, de olyan szeretetre méltó módon. Ami még érdekes, hogy ennek ellenére bátrabb, mint én. Pontosabban úgy látom, hogy amihez nekem bátorság kell, azt ő gondolkodás nélkül meglépi. Apró dolgok ezek, igazából egy két pici momentum csak, de érdekes volt látni.

Persze én nem csak azokat néztem, akik zenéltek, hanem azokat is, akik őket nézik, de nem nagyon láttam sem érdekes sem érdeklődő lányokat. Ki érti ezt, talán a koncertre figyeltek.

Mivel a haver kocsival jött, ezért leginkább egyedül rohangáltam a pulthoz meg ennek következtében a WC-re is. Az egyik ilyen túráról visszafele ahogy vágtam át az azért elég szellős tömegen, egyszer csak úgy látványosan megijedt egy lény a baloldalamon. Valószínűleg csukott szemmel táncolt, vagy csak nagyon rafinált módot választott arra, hogy felhívja magára a figyelmet. Mindenesetre szórakoztató akció volt, rögtön elnézést is kértem tőle, meg kapott egy amolyan értsd, ahogy akarod simogatást. Szabadkozott egy kicsit, de táncolt tovább és hát mivel innen nem nagyon volt továbblépés és úgyis mellettünk álltak, nem forszíroztam a dolgot. A haver persze két percen belül elkapta  a lányt - bár szabad préda volt, de ez azért egy kicsit fura - és magyarázott neki valamit, amit nem hallottam, de a testbeszédből látszott, hogy nagyon le lett pattintva.

Aztán a lény társasága előttünk elvonulva - nyilván - elindult volna előre, de akkor már összeakadtunk. Nézett, néztem, táncoltunk. Jó is volt ez úgy. elsőre sem tűnt csúnyának, de így közelről kifejezetten tehetséges versenyző benyomását keltette. Próbáltunk beszélgetni is, de ez a zenének köszönhetően feltehetőleg elég szürreálisra sikeredett. Legalábbis az a verzió, ami az én valóságomban játszódott az volt és ebből gondolom, hogy odaát sem volt sokkal koherensebb. Közben észrevettem, hogy jelentősen megnőtt az értékelési szintem a közelben ácsorgó lányok szemében. Hiába, a social proof - ha másnak kell, nekem is kell. Na meg talán a scarcity principle. Aztán valahogy megbomlott a harmónia és a lány előbbre nyomult a barátai után, de akkor ez nem tűnt vészesnek, végülis nem kell összenőni az első pillanattól. Sőt, ez így sokkal kényelmesebb.

Aztán a koncert után megkerestem és elkezdtünk beszélgetni. Hát. Nem volt egyszerű. Kérdeztem valamit, amire az volt a válasz, hogy ne értsem félre, ő tökre örül és normális esetben folyamatosan mosolyogna rám, de hát szarul van lelkileg és különben is valami belement a bal szemébe. Aztán próbálkoztunk még ezzel a beszélgetés dologgal több-kevesebb sikerrel, de egyre gyakrabban jött elő az, hogy valami belement a bal szemébe. Én nyugtatgattam, hogy biztos kötőhártyagyulladás, de valahogy ez sem használt. Addig ment ez a szenvedés, amig a barátai úgy nem döntöttek, hogy elég az faltámasztásból, és el nem indultak valami ülőhely felé. A lény meg se szó, se beszéd ment velük. Hát ha menni akar, hadd menjen gondoltam, nem volt jó a hangulat, a fenének sincs szüksége arra, hogy egy hisztis nő után kóboroljon mint valami alamizsnát váró kutya.

Megdumáltuk a haverral, hogy lassan átnázünk egy harmadik helyre, ahol egy ismerős lány, egy barát várt - aki visszatérő szereplője lesz a blognak, de még nem kapott nevet. Bár a lány úgy ült a barátaival, hogy jól látott minket én nem foglalkoztam vele. Ha nem kujtorgok utána, hát messziről nyálcsorgatni még kevésbé fogok.

Aztán elkezdődött még valami koncert, amibe belehallgattunk indulás előtt, ott hagyva a kedvest a barátokkal, hadd masszírozzák ők a lelkét. Vagy a szemét. Indulás előtt még elkérem a telszámát azzal, hogy majd ha összeszedi magát, akkor beszélünk. Elindultam feléjük, aztán inkább mégis úgy döntöttem, hogy a sör szerzés pillanatnyilag fontosabb, majd utána megbeszéljük a dolgot. Ahogy odaértem a pulthoz, már ott volt a hátam mögött a lány, hogy bocs, de blablalba. Mondtam, hogy semmi baj, ha ilyen szar passzban van, akkor tényleg menjen inkább haza, de előtte cseréljünk számot, mert kiváncsi vagyok, hogy milyen amikor jó formáját hozza.

Hatásos volt, bár én pillanatnyilag tényleg beértem volna egy telefonszámmal. Azt nem kaptam, több órányi beszélgetést azt igen. A barátok szépen otthagyták nekem, lúzer-type srác is kénytelen volt egyedül távozni. Mi meg még vagy két órát beszélgettünk. Valójában egész normális és kedves volt, az első csók után pedig piszok lelkes is. Az estét lezáró kísérgetés közben ő maga kezdte forszírozni a telszám cserét ahogy kiértünk a helyről. És, hogy csörgessem meg, hogy lássam, hogy nem vert át. Nem vert át.

Na ez a jelenség viszont - és ez áll a húzd meg, ereszd meg mögött is - szerintem egyértelműen a scarcity principle megmutatkozása. Magyarul hiány elvnek fordítanám, de nem tudom, hogy mi a hivatalos meggyőzéstechnikai elnevezés. Röviden arról van szó, hogy az emberek nagy-nagy többségére igaz, hogy ha volt valamink (vagy valamiből valamennyink) és azt elvesztjük, vagy szembesülünk elvesztésének lehetőségével, akkor a dolog hirtelen felértékelődik a szemükben. Pontosabban elkezdjük jobban akarni, miközben ugyanannyira tartjuk jónak.

A múlt hétvége ad témát bőven. Kivételesen megpróbáltam nem nagyon elnyújtani az előző bejegyzést, de ennek lényegében egy bő lére eresztett bevezető lett az eredménye.  Meséltem ma a tegnap emlegetett helyből smárolós figurát az egyik haveromnak, aki meg sem lepődött. Azt mondta, hogy ez a legegyszerűbb módszer - amikor 16 éves lányokra nyomult fiatalabb korában, akkor ő is ezt csinálta. Tízből hatszor bejön. Mondjuk ezt nehezen hiszem, de nem is célom olyan helyekre járni, ahol ez működik. Mert az ismerkedési stratégiák hely, pontosabban közösség függőek.

Ezért szórakoztató nekem Jam egyelőre. Annyira más közeg, mint ahol eddig egyébként mozogtam, hogy szinte mindig új dolgokat tapasztalok - ami szórakoztató - és persze emiatt szinte mindig mellé nyúlok, vagy ha nem is, hát legalábbis elég rendesen kell rögötnözni, helyzetfelismerni, sakkozni. Azt hiszem akkor fogok ráunni erre az egészre, amikor teljesen rutinszerű lesz.

Szóval péntek este... láttam egy elég jól kinéző szőke, kékszemű, amolyan tipikus pasimágnes csajszit táncolgatni a barátnőjével. Ott próbálkozott mellette egy fickó, de elég hamar kiderült, hogy csak kapálózik. Na annyira nem hamar, hogy a lény ne vegye észre, hogy nézem. El is kezdett integetni, hogy menjek oda hozzá. De hát nyilván nem. Egyrészt sörért álltunk a pultnál, ami fontos projekt volt, másrészt van az embernek önérzete is, harmadrészt úgyse működött volna a dolog, pont azért mert az önérzet látszata meg még fontosabb, mint maga az önérzet. És persze a baromira nem szeretem, ha tendereztetnek. Szóval a sörszerzésre koncentráltunk, bár Magashelyes barátom egyből mondta, hogy majd ő hozza, nekem ott dolgom van, de nem hallgattam rá.

Két percen belül megvolt a sör, és láss csodát, hát nem ott sertepertélt mögöttem a két lányka, amire megfordultam? Mondjuk az fura volt, hogy a kevésbé tehetséges, barna állt pont mögöttem, akivel nem volt szemkontakt előtte, és ahogy észrevettem, egyből legyezgette magát olyan "hű de meleg van itt" üzenettel. Talán - akkor még - így akarták leosztani a lapokat. De ez ott nem tűnt fel, rá se hederítettem, csak odaléptem a szőkéhez. Azóta rájöttem, hogy ez valószínűleg hiba volt, de erről majd később. Szóval táncoltunk kb. 13 teljes másodpercet, majd az egyik 40+-os, bárplutnál ülő pasas beletúrt az intim szféránkba, integetett, magyarázott. Később kiderült, hogy ez a lény valamilyen ismerőse, ettől függetlenül meglehetősen modortalan akciónak tűnt. Az is, ahogy a szöszke azonnal odafordult és elkezdett az arccal smúzolni, aki ráadott valami farsangi álarcot. Mivel ez ismét egy olyan lúzer versengős szituáció lett volna, szépen elsétáltam.

Félreértés ne essék, nem a versengéssel magával van baj - mindig versengünk, az egész játék arról szól. Az rendben is van. Ami nincs rednben, az a többszereplős nyílt versenytárgyalás, a tendereztetés. Az, hogy ott tolongjunk többen, figyelmet, időt és lelkesedést beáldozva, és hogy ne kapjuk meg cserébe ugyanezt. Ez így nem egy egyelő felek közti kommunikáció. Én adok egy egység figyelmet és kapok egy tört részt (a többi versenyző persze ugyanígy van ezzel). Nem egyenlő félként viszont szerintem eleve esélytelen az ember. Persze lehet játszani, kockáztatni és megpróbálni kiütni a másikat, de ha nem jön az ihlet rövid időn belül, akkor mindegy. Ráadásul egy ismerőssel versengeni elég nagy hiba, de ezt ugye akkor nem tudhattam, annyi látszott, hogy egyrészt nem kapom meg a kellő figyelmet, másrészt az úr nem vetélytárs.

Persze egy ilyen helyen nagyon eltűnni nem lehet, úgyhogy nemsokára újra ütköztünk a lánnyal. Még beszédesebben nézett, mint korábban. Már amennyire ez ott jelent valamit, mert kezdem azt gondolni, hogy nem, hogy csak egy trükk, amivel a lányok eléik, hogy kicsit udvarolgassanak nekik. És a többségnek ez elég is. De ha beszédesen nézett, hát én beszédesen megszólítottam, és megkérdeztem, hogy hol az álarca, amit korábban kapott, mert azzal bizony jobban nézett ki. Vissza kéne vennie. A piszkálódás szinte mindig bejön, ezen kívül szórakoztató is csinálni. Nagyszájú pasikkal is, de azok valahogy valamiért mindig verekedni akarnak... De a szőke lénynek bejött, és ez a lényeg, mert némi szóváltás után megkérdezte, hogy hogy hívnak. Mondom Y. Na jó, de mi a teljes nevem. XY. És hány éves vagyok? Z. Hát őt meg úgy hívják, hogy A-T-F Boglárka. (Mondjuk. Hazudok persze, hogy a valósággal való minden hasonlóság még a véletlen műve se lehessen. De valami ilyesmi volt.)

Sosem találkoztam még olyan emberrel, aki úgy mutatkozik be, hogy betűzi a vezetéknevét. Meg is kérdeztem, hogy most betűzte, vagy Atéef. Ha meg betűzte, akkor mindjárt mondhatta volna azt is, hogy Atéef Béogéeláerkáa. A beszéd működött - nem akkor voltam rossz passzban, hanem most vagyok - de a tánc megint tragádia volt. 10 másodperc után elkezdett forgolódni a barátnője felé. Hát jó, ha elsőre nem mentem le pincsi kutyába, akkor rmásodszorra még inkább nem akartam. Elköszöntem, és ott hagytam. A harmadik találkozásnál épp törtettek kifele a teremből és tolt maga előtt, hogy csináljam az utat. Én udvariasan kivezettem, ott álltunk hármasban a barátnővel, A-T-F Boglárka meg megkérdezte, hogy tudom-e még a nevét. Aztán gyorsan válaszolt is a kérdésre, hogy hát biztos nem. Mondtam, hogy amennyiben A-T-F Boglárkának hívják, akkor feltehetőleg mégis igen.

Erre az volt a válasz, hogy az jó, mert akkor meg fogom tudni keresni az iwiw-en, de el ne felejtsem, mert neki nagyon rossz a névmemóriája, és már nem is tudja az enyémet. Akkor majdnem elkértem a telszámát, de igazából már mindegy volt. Megint három perc beszélgetés, majd mielőtt bedöglött volna a dolog én köszöntem el. Végülis látványosan nem akart táncolni, érteni ezt akkor nem értettem, mást meg nem nagyon tudtam volna vele kezdeni, mert hát a beszélgetés vagy nem volt erőssége, vagy épp nem volt rá érkezése. Nyüglődéssel elrontani a dolgot meg nem lett volna túl értelmes.

Viszont mivel gyerek volt még az idő, ezért kénytelen voltam más lényekkel is felvenni a kapcsolatot. Annyira nézett az egyik, hogy kifejezetten szégyenletes lett volna nem szóbaállni vele. Dögös kis harmincas kozmetikus vagy sminkes csajszi volt, ő kezdte a beszólogatást és mondta is, hogy ez így az izgalmas. De hát ez a játék csak egy bizonyos értelmi szint fölött működik. Amikor minden él nélkült rákérdeztem, hogy ők is a Kaminonosok és Kurvák buliba indultak-e, totál megsértődött. Azt hitte, hogy lekurváztam. Itt belépett a képbe egy félhülye kigyúrt majom, aki megpróbált rámijeszteni, de annyi haszna lett belőle, hogy asszisztálhatott a saját porbaalázásához. Ez is mókás egy jelenet volt, de nem kanyarodnék el nagyon.

A kis szőkém közben a törétnet elején említett lovaggal táncolt, bár aztán az úr később a barátnővel bohóckodott, amitől egy pillanatra ő is csak egy ismerősnek tűnt. Aztán ahogy fogytak az emberek, mi meg már csak ücsörögtünk és dumáltunk Magashelyessel - na meg ő néha versenybe szállt egy szuper mozgású, mint később kiderült tánctanár lánykáért - a szőke lény megint felbukkant mellettünk a barátnővel. Hát gondoltam most már azért csak táncolhatunk. Úgy is let. 10 másodperc. Most megint a 40+-os csak egy ismerős jelent meg.

Később aztán feltűnt egy újabb próbálkozó, aki ott helyben elég lúzer és átlátszó módon próbálkozó alaknak nézett ki, de aztán leesett, hogy vele miért táncol a lány. Nem tartott sokáig, hétfőn reggel zuhanyozás közben már be is villant csak úgy a semmiből - a srác, és ettől volt ott helyben érthetetlen, sőt taszító - mindkét lányt táncoltatta egyszerre. Én meg nem értettem, hogy hát hello kérem, az rendben van, hogy neki mindegy? Ti hajlandóak vagytok egymással versengeni? De nem erről volt szó. Pedig ovastam erről a PUA szakirodalomban csak hát azt azért sosem tettem teljesen magamévá. Nem kell nekem pontos recept, menetrend. Az viszont kétségtelen, hogy vannak ott nagyon jó megfigyelések a nagyon kemény egyszerüsítő általánosítások mellett. Például ez: ha tetszik egy lány, akkor próbáld előbb a barátnőjét megnyerni magadnak.

Na ezt pl. igazán meg sem jegyeztem, mert elég embertelen és tapintatlan módszernek tűnt. De ... igazság és jó megfigyelés van benne - felteheőleg arról volt szó az este folyamán, hogy a lány nem akarta magára hagyni az egyébként talán csúnyácska barátnőjét. Nem tudom, hogy valóban az volt-e, de az biztos, hogy nem emlékszem sem az arcára, sem bármilyen benyomásra róla. Ami hát pont elég ahhoz, hogy feltegyem mások se vették észre túl sokan. Persze a szőke lény komunikálhatott volna egy kicsit kifinomultabban is, mert velem is volt már, hogy úgy esett, hogy 2n+1-en voltunk bulizni és én figyeltem arra, hogy a plusz egy ne legyen kizárva a táncból vagy a beszégetésből. Ez testbeszéddel megoldható, nem kell ehhez vagy a pasit vagy a barátnőt kizárni.

Midenesetre érdekes tanulság midenkinek: ilyen esetben abszolút be kell vonni a barátnőt. Igazából nem csak a cél elérése érdekében, de ez az empatikus viselkedés. Mondjuk hosszabb távon valószínűleg én is ezt tettem volna, de megmondom őszintén, az első fél percben egyszer sem erre figyeltem. Igaz, a beszélgetés közben sem. Mondjuk EQ-m elég alacsony, ezt egy ideje tudom, talán ezért is elemezgetem ennyit ezeket a helyzeteket. Ami másnak adottság, azt én tanulom.

A másik megoldás - ha már így eszembe jutottak az olvasottak - az természetesen az, hogy viszi az ember magával a haverját és azt ráállítja  a másik nőre. Ez nyilván nem feltétlenül kulturált megoldás - megvezetni a másikat - ki is lóghat a lóláb, és a haver sem fog órákig foglalatoskodni a gardedame-mal.

A-T-F Boglárkára meg majd a napokban ráírok az iwiwen, ha már ilyen szépen kérte. Megmomdom őszintén, magamtól sosem jutott volna eszmbe. Persze mindezt a megfelelő kivárás után, mert összességében nem volt elég lelkes. A kivárásról majd egyszer máskor.